Levéltári Közlemények, 35. (1964)
Levéltári Közlemények, 35. (1964) 1. - Szedő Antal: A ma levéltárelmélete / 3–20. o.
4 Szedő Antal az intézmények, melyek a Szovjetunió Állami Levéltári Fondja anyagának összegyűjtését, őrzését, nyilvántartását, tudományos-technikai feldolgozását, restaurálását és tartósításait, azok tudományos és gyakorlati felhasználását biztosítják. ^ Az amerikai szerző természetesen nem ismeri az egységes állami levéltári fond fogalmát, hiszen az Egyesült Államokban minden államnak külön levéltárügye van és a magánvállalkozások, üzemek, családok iratai nem is tartoznak az állami levéltárak gyűjtőkörébe. A levéltár Schellenberg szemében az az intézmény, amelyik a levéltári anyagot őrzi. S mi a levéltári anyag? Először a dokumentumanyag fogalmát határozza meg a szerző; e kategóriába tartoznak mindazok a könyvek, iratok, fényképek vagy más dokumentumok, függetlenül külső formájuktól vagy ismertetőjegyeiktől, melyeket egy állami vagy más intézmény jogilag meghatározott kötelességeinek teljesítésében vagy feladatai. végzése közben létrehozott vagy kapott és az intézmény vagy jogutóda megőrzésire érdemesnek tart, akár azért, mert írásbeli lecsapódása feladatkörének, igazgatási elveinek, döntéseinek, eljárásának, intézkedéseinek vagy más tevékenységének, Vagy informatív jellege végett. Levéltári anyag pedig mindaz a dokumentumanyag, mely felvilágosítás vagy kutatás céljából tartós megőrzésre érdemesnek bizonyul és levéltárba kerülésre ki van jelölve, majd a levéltárba is kerül. Nézzük meg ezzel szemben, mit tartott levéltári anyagnak 1898-ban Müller, Feilth és Fruin. A holland levéltárosok szerint a levéltári anyag mindazon írott, rajzolt, nyomtatott dokumentumok összessége, melyet hivatalos minőségben egy hatóság vagy annak egy hivatalnoka kapott vagy készített, s melyek rendeltetésszerűen e hatóságnál, vagy annak hivatalnokánál kerültek megőrzésre. Nem tartják levéltári anyagnak a családi levéltárakat, mivel azok, szerintük, nem alkotnak szerves egészet. De különféle testületek (pl. kolostorok, kereskedelmi vállalatok) termelhetnek olyan iratanyagot, mely levéltári anyagként számba jöhet. Legszembetűnőbb a változás, ha ezt a meglehetősen szűk körű meghatározást a legújabb, az Enders-féle kézikönyv meghatározásával állítjuk szembe. Enders a regisztratura (nagyjából megfelel a Schellenberg-íéle iratanyag fogalmának) fogalmából indul ki. Regisztratura mindaz az irat, hang- és képfelvétel, mely egy hatóság Vagy hivatal, egy jogi Vagy fizikai személy teljes tevékenysége folytán keletkezik. Regisztraitúra-képzők az állami, az egyházi, a területi (helyi) hatóságok és hivatalok, a pártok, egyesületek, vállalatok, tömegszervezetek, szakszervezetek, egyes személyek, családok. A regisztratúráriak az a része válik levéltári anyaggá, amelyik megőrzésre érdemes (archivwürdig). Egy másik ismertetőjele Enders szerint a levéltári anyagnak az, hogy egy meghatározott levéltárba tartozik. Ha a mostanában megjelent levéltári kézikönyvek ilyen felfogását szembeállítjuk a 60—70 évvel ezelőttivel, szembetűnő a változás. A levéltárak gyűjtőköre nagyon kiterjedt! S a legmesszebbre ezen a téren a szocialista országok mennek, hiszen a kapitalista országokban a magántulajdon elve gátat szab a levéltárosok — egyébként ott is meglevő — étvágyának. Ma már nem érdemes követni a levéltári anyag fogalmának fejlődését az egyes kézikönyvekben. Mindenesetre: a hollandokhoz képest már Casanova is elég széleskörűen fogalmazta meg a levéltár (levéltári anyag, a tartalom értelemben) fogalmát (rendezett gyűjteménye olyan iratoknak, melyek egy intéz-