Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 1. - Borsa Iván: A Hunyadi család levéltárának története / 21–56. o.

40 Borsa Iván ber 16-án Rockinger igazgatóval is felvette a kapcsolatot, aki örömmel fogadta: újabb jelentkezését.

117 Az ügyben Eötvös miniszter és a miniszterelnökség között még a Csáky Albin-féle szellemben lezajlott levélváltás

118 után a minisztérium bizonyára új jelentést kért a Nemzeti Múzeumtól,

119 ahol az ügyben Fejérpataiky László, a könyvtár igazgató őre 1895. február 23-án jelentést fogalmazott Szaläy Imréhez, a Múzeum igazgatójához. Ez a jelentés volt az, amely az ügyben bekövetkezett gyökeres fordulatot elindította. Fejérpataky szerint „ez ügyben, melynek sikeres létrejötte minden magyar történetírónak legforróbb óhajtása",. a tárgyalásoknak a nem lajstromozott anyagra is kii kellett volna terjedniök, s inkább meg kellett volna emelni a csereanyag, mennyiségét; felemlítve, hogy a két bécsi levéltár önzetlenül és ellenszolgáltatás nélkül ad csereanyagot, kijelenti: „számunkra nincs egyéb hátra, mint készséggel felajánlani csere-anyagúi azt, a mi akár a magyar tudományosság, akár a M. Nemzeti Múzeum és ennek czélja és rendeltetése szempontjából nagybecsű anyagot nem képvisel". Az oklevelek hová kerülése és tulajdonjoga problémájának megoldását a király döntésétől várja. Álláspontjának indokolásául — igen objektíven — előadja, hogy elődei túlbecsülték a múzeumi csereanyag értékét, viszont a Hunyadi-okleveleket egy egyszerű családi levéltár színvonalán értékelték. Szerinte, ha az okleveleket az Országos Levéltár kapná, megvan a lehetősége annak, hogy előzőleg ezért a nem magyar anyagért az Országos Levéltártól cserébe hungaricumokat kapjon, s már megemlít néhány olyan tételt, amely a későbbi kárpótlásnak tárgya lett. A kárpótlás ügyében biztosítékot kíván. A jelek azt mutatják, hogy Thallóczy memorandumával körülbelül egyidőben megállapodás jött: létre Fejérpataky és; Pauler között a Múzeumnak adandó kárpótlás ügyében. Végül megemlíti, hogy a cserére felajánlott kéziratok közül 3 nem található, 8 pedig mint magyar vonatkozásé vissza volna tartandó.

120 E jelentésre támaszkodva Zsilinszky Mihály vallás- és közoktatásügyi államtitkár 1895. március 27-én hozzájárulását adja a cseréhez. „Ami pedig azt illeti, hogy a megszerzendő Hunyady-levéltár hol helyeztessék el, a nemz* múzeumnak erre vonatkozó s hivatali elődeink tárgyalásaiban állandó fönnakadást képezett igénye ils elveszti foltétlenségét, minthogy abban az esetben, ha Ö császári és apostoli királyi Felsége a visszaszerzett Huny ady-le véltárat nem a nemzeti múzeumnak, hanem az Orsz. levéltárnak ajándékozná, az Orsz. le-» véltár a nemz. múzeumi könyvtárt . .. megfelelő levéltári anyaggal kárpótolhatja."

121 Bizonyára Pauler Gyula országos főlevéltárnok volt az, aki a Rómában tartózkodó Thallóczyt e döntő lépés megtörténtéről értesítette. Thallóczy — ism'ét az Országos Levéltár költségére — azonnal Münchenbe utazott, ahol tárgyalt az új levéltárigazgatóval, Oefele báróval, továbbá Feilitzsch bel- és Crailsheim külügyminiszterrel, vtalamint Uhl kormányfőtanácsos bélügyminisztériumi levéltári előadóval. Igyekezett eloszlatni azt a nehézséget, ami a fel117 „also nicht ein wirklicher Todesschlaf, sondern nur ein vorübergangener Starrkrampf ist zu constatieren", írja november 19-i levelében. (OSZK Kézirattár Fol. Hung. 1648. fol. 115.) 118 OL K 26, 1910: XLI. 4311, 2747/1894.^ _ »fi A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, s a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóságának ez évekből való iratanyaga — sajnos — 1956-ban, illetőleg 1945-ben elpusztult. 120 OSZK irattára 101/1895. 121 OL K 26, 1910: XLI. 4311, 2909/1895.