Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 2. - IRODALOM - Mályusz Elemér: Walther Holtzmann: Maximilia regina, soror Rogerii regis. (Deutsches Archiv für Erforschung der Mittelalters. 19. [1963.]) / 253–254. o.

IRODALOM WALTHER HOLTZMANN MAXIMILLA REGINA, SORGR ROGERII REGIS (Deutsches Archiv für Erforschung des Mittelalters. 19 [1963] 149—167. 1.) A rövid tanulmány a forrásanyag és a szakirodalom bámulatos ismerete alapján tisztázza, hogy Maximilla királyné, akitől négy, az 1130—-1138- évekből származó oklevél maradt fenn, IV. Henrik császár pártütő fiának, az 1101-ben elhunyt Konrád királynak özvegyével azonos. A probléma a magyar kutató érdeklődési körétől távol esik ugyan, mivel azonban a szerző történetünket érintő megállapítást is tesz és oly bizonyítási eljárást követ, amelynek megfigyeléséből sokat tanulhatunk, úgy véljük, nem felesleges eredményeiről beszámolnunk. Az oklevelekre a szerző az Itália pontificia előmunkálatai során, a P. Kehr által megindított Regesta pontificum Romanorum-ot folytatva lett figyelmes. Bizonyos, hogy senki nem kéri tőle számon, ha nem deríti fel Maximilla közelebbi adatait. Ő azonban nem kerülte meg az akadályokat. Kétségtelenül attól a meggyőződéstől vezettetve, hogy oly munkálatoknál, amelyek évtizedekre hivatottak a további kutatásnak alapjául szolgálni, a még oly időtrabló vizsgálódástól sem szabad visszariadni. A magyar történészek ismerik Holtzmann írói működését, s így természetesnek találják, hogy nem fontolgatta most sem, vajon arányban lesz-e a sorokban mérni szokott eredmény munkájával. Ugyanők azt is tudják róla, hogy szívesen emel ki a szinte áttekinthetetlen forrásanyagból magyar vonatkozású szövegeket, hogy azokkal, mint „Papst Alexander III. und Ungarn" (Ungarische Jahrbücher 6 [1926] 397—426), „XII. századi pápai levelek kánoni gyűjteményekből". (Századok 93 [1959] 404—417) című tanulmányaiban tette, gazdagítsa legrégibb történetünk szegényes készletét. Mostani értekezésében szintén módját ejtette, hogy nem ugyan ismeretlen oklevél publikálásával, hanem kritikai vizsgálódásaival segítségünkre legyen. Amit közöl velünk, az negatívum: tévesen gondoltuk és tudtuk, hogy Kálmán király első feleségét, a normann I. Roger gróf leányát Busillának hívták. A név félreértés eredménye, a latin puella szóból hallási vagy olvasási hibával lett tulajdonnévvé. Nem érdektelen emlékezetünkbe visszaidézni, hogyan gyökereződött meg a most tévesnek bizonyult felfogás. Mindazt, amit Kálmán király házasságáról, normann kapcsolatairól s ezekből levonható külpolitikai törekvéseiről- tudunk, a XI. sz. végén élt, tehát kortárs Gaufredus Malaterra megbízható elbeszélésének köszönhetjük. (De rebus gestis Rogerii Calabriae et Siciliae comitis et Roberti Guiscardi ducis fratris eius.) Ez részletesen elmondja Kálmán leánykérését, a követségek küldését, a házasságkötést, a menyasszonyt azonban nem nevezi meg, hanem csak mint puella-t említi. Malaterra munkáját a XIV. sz. közepén egy szicíliai dominikánus, Simon da Lantina olaszra fordította. A latin szöveg puella-)á.nak a fordításban a donna szó felel meg, egy helyütt azonban Busilla (Basula, Basilla), amit minden kutató — forráskiadó és író —, joggal, vélt tulajdonnévnek. A magyar tudományos élet az Árpád-kori új okmánytár-ból (XI. k. 34. sk. 1.) értesült a fordításról. A kiadó, Wenzel Gusztáv figyelmét Óváry Lipót hívta fel reá, ugyanő másolta ki a Lantini-fordítás megfelelő részét egy nápolyi kéziratból. A szöveg ugyan nem oklevél, beiktatását azonban mindenki szívesen fogadta. Wertner Mór (Az Árpádok családi története. Nagybecskerek 1892. 219. sk. 1.) és Pauler Gyula (A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Budapest 1899. I

2 k. 201. sk. 1.) munkái nyomán a Busilla név közismert lett nálunk, a Lantini-fordítás pedig a külföldi kutatók körében gyökereztette azt meg. E. Pontieri, új kritikai kiadásban közrebocsátva 1928-ban Malaterra munkáját, a menyasszony hiányzó nevét magyarázó jegyzete szintén Busilla alakban állapította meg. A közfelfogás azt tartotta, hogy Lantini oly teljesebb latin szöveget használt, amely tartalmazta a tulajdonnevet s mert az eredeti Malaterraszöveg kéziratai nem nyúlnak túl a XIV. századon, a fordítás joggal látszott ezekkel egyenlő értékűnek.