Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 2. - IRODALOM - Mályusz Elemér: Walther Holtzmann: Maximilia regina, soror Rogerii regis. (Deutsches Archiv für Erforschung der Mittelalters. 19. [1963.]) / 253–254. o.

254 Irodalom Ismerve Pauler kutatói erényeit, éles szemét, erős kritikai érzékét, türelmét, utánjárástól vissza nem riadó szorgalmát, kissé érthetetlennek látszik, hogy miért nem jött rá már ő ajrra» amit Holtzmann megállapított. Azt hisszük, azért, mert nem volt előtte világos Malaterra és Lantini kapcsolata. Lantiniből csak a Wenzel által közölt rövid szakaszt ismerte, ez a rész pedig hiányos — Óváry-féle — másolatból került kinyomtatásra s így nem vezethette rá az olvasót, hogy Lantini szó szerint fordított. Valószínű, hogy Pauler tovább jut kritikájában, ha tudja, hogy a Lantini-szöveg teljes egészében Wenzel töredékes közlése előtt már évekkel korábban, 1865-ben megjelent egy palermói kéziratból (V. Di Giovanni: Cronache Siciliane dei secoli XIII, XIV e XV.) és a tüzetesebb összehasonlítás fáradságát vállalva vonja le következtetését. Sem neki, sem Wenzel oklevéltárának nem vált tehát javára, hogy a szövegrészlet nem 1865-i kiadványból, hanem kéziratból lett ismeretessé. Hátránya viszont Paulernek Holtzmann-nal szemben, hogy nem lett figyelmes a szöveg hibájából adódó tanulságra. „Henrik leocastroi püspök kíséretében" küldte Roger gróf leányát Magyarországba, mondja Pauler (I

2 k. 202. 1.), Malaterrat követve: Henricum Leocastrensem episcopum. Holtzmann azonnal észreveszi, hogy leocastroi püspökség nincs, a név elírás Neocastro helyett s mindjárt meg is tudja állapítani, hogy tényleg ismeretes oklevelekből Henrik nicastrói püspök, aki tisztségét 1094?—1124 viselte, abból a tényből pedig, hogy Lantini tévesen szintén Leocastrot mond, joggal megerősítve látja felfogását, hogy Lantini szorosan a fennmaradt Malaterraszöveget követi, nem pedig valami elveszett variánst. Holtzmann-nak ,,van végül még egy előnye: Lantinit illető megállapításainál használhatta G. Rossi—Taibbi néhány év előtt megjelent kiadását, amelyben 16 kézirat — köztük a Wenzel—Óváry és Di Giovanni által használtak — alapján állapította meg a Lantini-szöveget (La conquesta di Sichilia fatta per li Normandi translatata per frati Simuni da Lentini. Cöllezione di testi Siciliani dei secoli XIV e XV, 5. kötet, 1954.). .• ._ Az észrevételre, hogy a történeti fejlődés lényegén mit sem változtat, vajon tudjuk-evagy sem Kálmán király feleségének nevét s így teljesen felesleges efféle kutatásokkal nemcsak, hogy foglalkozni, de egyáltalán tudomást szerezni róluk s közömbösen nézhetjük, hogy mások ily kérdések megoldására miként tékozolják idejüket, arra figyelmeztetünk, hogy a forráskritika nem tehet különbséget a vizsgálat alá vont szövegek közt tartalmi fontosságuk . szerint, mert ezzel az összefüggések felderítését kockáztatná. Nemcsak a gyári, hanem, a tudományos munkának is megvan a sajátos technológiája és egy fázis elhagyása nemcsak. az ipari termék minőségét veszélyezteti. Ahhoz viszont, hogy a minőség kielégítse a világszerte támasztott igényeket, javítani kellene kutatásunk technikai feltételein. A hiányosságokat a Busilla-probléma is tükrözi. G. B. Caruso 1723-ban, Muratori 1724-ben tette közzé Malaterra szövegét, Timon Sámuel azonban, noha nem tartozik a jezsuiták nagy történetírói közé, korábbi kiadások. (1578, 1606) segítségével már 1714-ben megismertette annak magyar vonatkozásával olvasóit. (Synopsis novae chronologicae regnorum Hungáriáé, Croatiae, Dalmatiae. .. a nativitate divi Stephani primi regis Hungarorum inchoata, Tyrnaviae I. k.. 33. sk. 1.) 1928-ban Malaterra munkáját az új Muratoriban Pontieri a teljes kéziratos anyag alapján és magyarázó jegyzetekkel kísérve ismét kiadta, Gombos A. F. Catalogus fontium históriáé Hungaricae-ja azonban erről nem szerzett tudomást és 1937-ben újból az elavult szöveget közölte (II. k. 976. sk. 1.). Lantini 1865-ben kiadott teljes fordítása, mint említettük, ismeretlen maradt nálunk és azt sem tudtuk meg, hogy a XIV. sz.-i munka 1954-ben: modern kiadásban megjelent. Mindebből az látszik, hogy a XVIII. sz.-ban inkább sikerült figyelemmel kísérnünk a külföldön megjelent magyar vonatkozású munkákat, mint később s napjainkban. Pauler és Gombos mintegy biztosítékot szolgáltatnak, hogy a visszaesés nem. a jó szándék hiányának a következménye, hanem azzal magyarázható, hogy már az ő idejükben sem sikerült úrrá lenni a nehézségeken, s nem tudtunk a XVIII. sz.-ban még eredményes munkamódszer helyett megfelelőbbet találni. Olyant, amely lehetővé tenné a megnövekedett könyvtermés figyelemmel kísérését. Az a probléma vár megoldásra, hogy a bennünket érintő külföldi irodalmat miként tudjuk megismerni. Közismert, hogy a közelmúltban megjelent forráskiadványokban is igen sok magyar vonatkozású középkori szöveg látott napvilágot. Ha ezek teljesen ismeretlenek, figyelmen kívül hagyásuk nem feltűnő. Ha ellenben tágítják vagy — mint jelen esetben — szűkítik az ismereteink alapjául szolgáló tények körét, a régi megállapítások ismétlése kedvezőtlen színben tüntetheti fel történetírásunkat.. Mályusz Elemér