Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 1. - Borsa Iván: A Hunyadi család levéltárának története / 21–56. o.

A Hunyadi család levéltárának története 23 Hunyadi-féle birtokok felszámolását,

7 s még nem tisztázott, hogy előbb sikerült-e értékesítenie a közeledő török hatalom által fenyegetett birtokait vagy pedig a török foglalás következtében szűnt meg magyarországi birtoklása. Bárhogy történt is, néhány év múlva — talán még György őrgrófnak 1543-ban bekövetkezett halála előtt — már nem igazgattak Ansbachból magyarországi birtokokat. Noha György utódai még néhány évtizeden át igyekeztek érvényesíteni magyarországi jogaikat,

8 az ezekkel kapcsolatosan létrejött tekintélyes mennyiségű iratanyag lényegében az ansblachi levéltár „holt anyaga" lett. Mintegy két évszázada a teljes feledésbe merülten feküdtek ezek az iratok az anisfoachi „Archivkonservatorium'' raktáraiban, amikor Alexander, az utolsó ansbach—bayreuthi őrgróf első titkos levéltárosa: Philipp Ernst Spiess a plassenburgi levéltárban az 1770-es évek második felében nyomára bukkant annak, hogy Ansbachban magyar vonatkozású iratanyagnak kell lennie. Első odavezető útja alkalmával meg is győződött arról, hogy Ansbachban magyar oklevelek is vannak, amelyekre eddig nem is gondoltak, mert a Brandenburgi ház számára minden haszon nélkül valók voltak. A kényszerű katonáskodástól szabadult tudományos érdeklődésű Spiess felismerte a magyar vonatkozású levéltári anyag tudományos ércekét és jelentést tett a minisztériumnak, javasolva annak jegyzékelését.

9 E munka elvégzésével az ansbachi titkos levéltárost, a hetvenéves Gottfried Stieber-t bízták meg. Stieber 1779-ben megkezdte a titkos levéltárban heverő „sehr grosse Cumulus" átnézését, különválasztotta az okleveleket (Urkunden) az iratoktól (Acten). Az oklevelek egy részéről repertórium-fogalmazványt készített, s azt jóváhagyás végett 1781. augusztus 1-én Alexanider őrgróf elé terjesztette,

10 aki azt 6 nap múlva jóvá is hagyta.

11 Stieber a különválasztott okleveleket eleinte kisebb, majd később nagyobb' csoportokban vette munkába. Az okleveleket a kézbe került csoportokon belül időrendbe rakta, s egyéniként papírba csomagolta. Az oklevél regesztáját ráírta a borítólapra és a következő sorszám alatt bevezette a repertóriumba is. Természetesen a jelzetet jelentő sorszámot ráírta a borítólapra is (pl. Ungarische Documenta Nr. 378).

12 A bő regesztákhoz kapcsolódik az oklevél anyagának és pecsétjének leírása is. A repertóriumban a regeszták félhasábosan (a jobb oldali hasábban) olvashatók, fölöttük az oklevél sorszámával. Az üresen hagyott baloldali hasábban csak az oklevél rövid tárgya és évszáma látható.

13 Stieber az oklevelek repertorizálását 1779 decemberében kezdte meg és 1782. február 16-án fejezte be,

14 s a hatalmas kötetet kitevő, 1676 tételt tartalmazó repertóriumhoz „index realis"-t is készített, amely a repertóriumban szereplő hely- éls bizonyos személyneveket tartalmazza és a repertórium oldalszámaira mutiat.

15 Bizonyosra vehető, hogy Spiess-től származott az a javaslat, hogy az őrgrófság szempontjából érdektelen okleveleket adják át II. József császárinak, 7 1522-ben szlavóniai birtokokat adott el Mária királynőnek, 1531-ben Hunyadot adta át I. Ferdinándnak. 1787. évi másolatuk: StA B, C 17*v 258 és 271. 8 Az utolsó ilyen tárgyú irat 1594-ből való. — Ivúnyi i. m. 98. 1. 9 StA B, Coll. Spiess. Rep. C 18

1

, S 97, Nr. 86. 10 StA N, Brandenburger Literalien (a továbbiakban: Brand. Lit.) 1025/1. I—VII. 1. 11 Uo. 15. sz. irat. 12 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: OL), Kincstári Levéltárak, Neoregestrata Acta fasc. 1530., a Dl. 37898 jelzetű oklevél borítólapja. 13 StA N, Brand. Lit. 1025/1. 14 Uo. pag. 1. és 1151. 15 StA N, Brand. Lit. 1025/11. jelű kötet 1. egysége.