Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 1. - Szedő Antal: A ma levéltárelmélete / 3–20. o.

A ma levéltárelmélete 17 A gyűjteményekről ugyanazon elvek alapján kell készíteni a leltárakat, mint az állami fondokról. A bevezetőben el kell helyezni a fondképző életrajzát, akár egyénről, akár intézményről van szó, ismertetni kell működését, tevékenységét. Ezek után az egyes sorozatokat kell külön ismertetni. A leltárát el lehet készíteni sorozatonként külön katalóguscédulán is. A jegyzék készülhet a sorozatnál kisebb egységről is, sőt egyes darabokról is. Ez az eljárás azonban nagyon költséges és csak igen értékes iratok esetén alkalmazható. Regeszták is készülnek az egész világon, nagyon fontos iratokról. A regeszta vagy csak a tartalmát közli az iratnak, vagy egyes részeket szó szerint közöl, a lényegtelen részeknek pedig a tartalmát közli. A régebbi időkben nehezen olvasható vagy nagyon értékes iratoknál (melyeket csak végső esetben adtak ki a kutatóknak) a regeszta pótolta az eredeti iratot. Ma a mikrofilm olcsóbb, mint a regesztakészítés és így a regeszta ilyen, az eredetit pótló feladatát ma már mikrofilmezésseí oldjuk meg. A „gyűjtemények" esetén a regesztán kívül még háromféle segédletet használnak az Egyesült Államokban: 1. Tárgyi katalógus, Az egyes iratok, vagy inkább őrzési egységek tárgyát kartonra írják, a kartonokat pedig tárgyi címszavuk szerint csoportosítják. A kutató így megtudja, hogy kutatott tárgyára milyen őrzési egységben talál adatot. 2. Névmutató. Személynevek és helynevek szerint felállítva, abc rendiben. A név mellett csupán az irat jelzetét adja meg. 3. Végül Tárgymutató. Ez a címszó mellett csak nagyobb egységeket jelöl meg, melyekben a címszó szerint ennyit a leltár is mond, ezért ez elhanyagolható segédlet. Schellenberg útmutatónak nevezi azt a segédletet, mely egy intézmény, vállalat, személy, család fondjának valamennyi őrzési (esetleg tárgyi) egységét felsorolja. Ezt mi inkább repertóriumnak vagy raktári áttekintő jegyzéknek érezzük. 6. Levéltári kiadványok A levéltári kézikönyvek újabban a levéltári leltárak, repertóriumokon kívül a dokunientumkiadványokat tartják klasszikus levéltári kiadványnak. A dokumentumkiadványok létrejöttében, bár általában ezek a történészekkel közös munkában készülnek, nagy szerepet játszanak a levéltárosok. A kinyomtatott forrásgyűjtemények tették lehetővé a kritikai történetírást. Európában a ríagy forráskiadványok sorát Ludovico Antonio Muratori nyitotta meg a Rerum Italicarum Scriptores (28 kötet, 1723—1738) c. művével. Muratori a modenai levéltár vezetője volt. Egy másik nevezetes európai kiadványsorozat a Monumenta Germaniae Historica (1826 óta 115 kötet jelent meg) már csak részben levéltárosok munkája, bár a vállalkozás fő mozgatója 1823tól mintegy 50 éven át Georg Heinrich Pertz volt, aki sokáig levél tár oskodott Hannoverben. Angliában a legnevezetesebb dokumentumsorozat a Rerum Brittanicarum medii aevi scriptores (251 kötet 1858—1911 között). Ennek közkeletű neve Rolls Series, és névlegesen a Master of the Rolls szerkeszti. Iratokon, krónikákon kívül a Rolls Series sok regesztajegyzéket és mutatót is tartalmaz. Az Egyesült Államokban a század eleje óta külön bizottság intézi a forráskiadványok ügyét és a kiadásokat az állam fedezi. Legfontosabb központi kiadvány a Territorial Papers of the United States, ezt a Nemzeti Levéltár adja ki, s azokat az iratokat tartalmazza, melyek a territóriumok igazga2 Levéltári Közlemények