Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 2. - Szentpétery Imre: A harmadik személy szerepe a középkori oklevelek kiállításában / 161–172. o.

A harmadik személy szerepe a középkori oklevelek kiállításában J^tJ Mind az öt esetben — az oklevelek szövege szerint — Jakab legátus és a király között létrejött egyezség alapján („iuxta compositiionem, que inter ... dominum Jacobum electum Prehestinum apostolice sedis legatum ex una parte et nos ex altera . . . intercessit") történt intézkedésről van szó, tehát a legátus mint közbenjáró (mediator) szerepelt, s mint ilyen, saját nótáriusával íratta meg (vagy tisztáztatta le) a királyi okleveleiket. Jakab legátus okleveleinek írása természetesen a már kifejlődött szép pápai (kurialis) minuscula írásnak felel meg, — hiszen a legátus nótáriusait a kúriai személyzetből hozta magával. Ennek megfelelően a II. András király fentemlített okleveleinek írása is olyan. A legátus okleveleinek kiállítása szerényebb, inkább a litterae cum filo canabis pápiai oklevelekre emlékeztető, bár a legátus neve hoszabbított írással és áttört initiälissal van írva. II. András oklevelein a díszítés dúsabb, jobban emlékeztetnek a litterae cum filo serico kiállítására; tartalmuk is ezekéhez hasonló: engedély, indulgentia. II. Andrásnak mind az öt, ferne tárgyalt oklevelében megtaláljuk a pápai oklevelekben szokásos „in perpetuum", „ex oerta soientia" és „ausu temerario contraire" kifejezéseket. Ezek közül ugyan az „in perpetuum" sűrűn, az „ausu temerario contraire" pedig ritkán II. András korábbi okleveleiben is előfordul. Mégis az látszik valószínűbbnek, hogy ezeknek az okleveleknek a fogalmazása is a legátus személyzetétől származik, természetesen a magyar királyi kancellária gyakorlatának (invocatio, dátum, főtisztviselők felsorolása) figyelmes megtartásával. Az, hogy a pannonhalmi monostornak ugyancsak ebből az időből II. Andrástól van olyan oklevele is, amelynek írása teljesen elüt a pápai minuscula írásától — ilyen pl. egy 1233-1 áltíró oklevél — persze semmiiképpen sem ütSközik a fenit mondottakkal. Ebben az esetben (s bizonyára más esetekben is) kétségtelenül megvolt az oka iámnak, hogy az átíró oklevelet a királyi udvarban állították ki. Egyebek közt az is hozzájárulhatott ehhez, hogy az átírást és jóváhagyást (a kérdéses oklevél szövege szerint) meg kellett a király fiaival s a főutakkal tárgyalni. Viszont ide vág az, hogy II. Andrásnak 1233. aug. 20-i eskü-levelét a fogalmazás és az írás tanúsága szerint szintén Jakab legátus nótáriusa írta.

15 Ámde ne gondoljuk, hogy csak Jakab legátus írnokainak kezéből kerültek .ki királyi oklevelek. Pecorari Jakab idejövetele előtt pár évvel IX. Gergely pápa Egidius (Aegidius) pápai subdiaconust és káplánt küldte Magyarországra, s 1228. április 29-én kielt mandátumában azzal bízta meg őt, hogy a veszprémi káptalan és a pannonhalmi apáuság között bizonyos tizedügyekben intézkedjék.

16 Egidius mester, aki nem nevezte ugyan magát „apostolicae sedis legatus"-nak, de tulajdonképpen követi minőségiben működöitit!, Magyarországon valló akkori tartózkodásakor szintén a pannonihlalmi monostornak egy másik (a fehérvári káptalannal való) ügyében 1229. július 6-án adott ki oklevelet, mely eredetiben van meg (6. ábra) a pannonhialmi rendi levéltárban.

17 Ezt az oklevelet „de speciali mandato predicti magistri Egidii et utriusque partis assensu" Bartholomeus pápai írnok („sancte Romane ecelesie seriniarius") írta („seripsi et coníplevi") és sig15 Az 1233. évi átíró oklevél: Rendtört. I. 714. 1., Krit. Jegyz. 517. sz.; az 1233. aug. 20-i eskü-levél: Krit. Jegyz. 500. sz. 16 Rendtört. I. 687—688. 1. 17 Rendtört. I. 696—698. 1. *