Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 2. - Szentpétery Imre: A harmadik személy szerepe a középkori oklevelek kiállításában / 161–172. o.

166 Szentpétery Imre nümával is ellátta. Ez a Bartholomeus („dé Campania") ugyanaz, aki később Jakab legatusszal is itt volt Magyarországon, írta a legátus 1234. március 8-i oklevelét (5. sz.) és az 1229. júl. 6-i oklevelén látható signumával teljesen egyező jelével ellátta („manu propría publica vi et signum feci").

18 Tehát Égidius kíséretében is volt pápai írnok, sőt: voltak pápai írnokok, mert előbb említett, 1230. júl. 24-i oklevelén Crescius scriniarius aláírását és közjegyzői jegyét látjuk, azzal a formulával, hogy ő az oklevelet Egidius rendeletéből írta („scripsi et in publicum formám redegi").

19 Egidiusnak 1229. július 6-i oklevelében meg van említve, hogy a székesfehérvári káptalan és a pannonhalmi monostor között létrejött egyezség szerint a székesfehérvári káptalannak II. András királytól oklevelet kellett kieszközölnie arról, hogy a királyi sóból a pannonhalmi monostor Pozsonyban évenkint egy töményt („unum timinum") kap, és hogy a székesfehérvári káptalan ennek az oklevélnek a kiadását már ki is járta.

2

" II. Andrásnak erről szóló oklevele csakugyan meg is van eredetiben ugyancsak a pannonhalmi levéltárban,

21 1229. évi keltezéssel, napi dátum nélkül; de 1229. július 6. előtt és — amint a 26. uralkodási év mutatja — március hónap után kellett kiadatnia. (5. ábra.) II. András ezen 1229-i oklevelének az írása tökéletesen egyezik az Egidius subdiaconus 1229. július 6-i oklevelének írásával. (Lásd az 5. és 6. ábrát.) Már az initialis U alakítása is a két oklevélben azonos kézre vall. Hasonlóképpen a g, a záró mésn, a záró s, az u (mindkét vonása felül kissé balra hajtva), a d, a q; a pro és -rum rövidítése, és még több más jel mutatja az azonos kéztől való származást. A II. András oklevelének 11. sorában látható jel az Item előtt a legátus, oklevelében a szöveg alján a tanúk felsorolásánál van többszörösen alkalmazva). A 8-as alakú rövidítésjelet ugyan nem találjuk II. András oklevelében, de viszont a titulus planus (a lapos rövidítésjel) Egidius oklevelében is látható, mégpedig a II. András oklevelében is többször előforduló, felfelé hajlított formában (lásd ennek 5., 7., 10., 11. sorait), különösen Egidius oklevelének (az itt közölt felvétel-részleten már nem látható) második felében. Ennek az oklevélnek a fogalmazásából kevésbé tűnik ki, hogy az a királyi kancelláriából, vagy szintén a legatusi írószemélyzettől származik-e. Az „in perpetuum" kifejezés és a prózai ritmusnak (a cursusnak) erős érvényesülése a pápai gyakorlatra mutathatna, de amint láttuk, akkoriban már ezek a fogalmazványi sajátságok a magyar királyi kancelláriában is alkalmazottak voltak. Éhben a tekintetben tehát nemigen lehet határozott megállapítást tenni. Figyelembe kell venni azt is, hogy a pannonhalmi monostornak II. Andrástól már 1225-ből is van olyan oklevele,

22 amely egyszerű rátekintésnél a pápai oklevelek írásával való rokonságot mutatja, és úgy tűnik fel, mintha a fentebb tárgyalt oklevelek csoportjába tartoznék, amelyek a pápai legátus Írnokainak kezéből kerültek ki. (Lásd a 7. ábrát.) Azonban pontosabb megfigyelés észrevéteti a betűrakás rendjében és egyes betűk alakításában, a ligatiók és a rövidítésjelek formájában mind a Jakab legátus, mind Egidius írnokainak írásától való eltérést. Azok az írnokok persze 1225-ben nem is voltak itt. Ellenben felismerhetjük, hogy az 1225-i oklevelek írása azonos II. Andrásnak egyik, 18 Uo. I. 730—733. 1. 19 Uo. I. 699—700. 1. 20 Lásd a 17. jegyzetet. 21 Krit. Jegyz. 451. sz. 22 Uo. 422. sz.