Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 2. - Szentpétery Imre: A harmadik személy szerepe a középkori oklevelek kiállításában / 161–172. o.

A harmadik személy szerepe a középkori oklevelek kiállításában 163 kőzik, s az ilyen csoport okleveleinek nagy része egy személy javára, vagy egymással kapcsolatban levő ok'levélnyerők (destinatariusok) javára szól. Ezek a destinatariusok sokszor egyháziak, akik írástudó személyekkel maguk is rendelkeztek. Ez azt mutatja, hogy ezek az oklevelek legnagyobb részben destinatariusi kiállítasuak. Leginkább a nagyobb egyházi testületek: az esztergomi érsekség, az esztergomi káptalan (s mellette a garamszentbenedeki egyház), a pannonhalmi apátság (ós a vele kapcsolatos bencésmonostorok) javára szólnak az ilyen azonos írású oklevelek. A destinatariusi kiállítás szokása tehát II. András idejében is megvolt; sőt azt mondhatjuk, hogy gyakori volt, mert a mondottak alapján fel kell tennünk, hogy bizonyára sok, magában álló (mással nem azonos írású) oklevél is destinatariusi származású volt. Ezt. az egyes kolostorok és egyházak levéltárainak ebből a szempontból való részletes. átvizsgálása

6 igazolhatná tökéletesebben. Előfordul azonban, s nem is ritkán az, hogy valamelyik destinatariusi kézből származó oklevél írását más destinatariusnak szóló oklevélen, sőt több, különféle destinatariusok érdekében írt oklevélen ismerhetjük fel. Pl. Mitis O-, a régibb osztrák okleveles gyakorlatról írt munkájában

7 megállapítja, hogy ugyanazon heiligenkreuzi cisztercita szerzetesnek, akinek írását a kolostora számára több, különböző auctortól származó oklevélen ismerhetjük fel, (— működése 1210—1222 között állapítható meg —) írását más destinatariusok — szintén cisztercita kolostorok — számára szóló okleveleken is megtaláljuk. Ez az író tehát több destinatarius megbízásából szerepelt „harmadik személy"-ként az oklevelek kiállításában. Ebben az esetben a kolostorok szerzeti rokonsága hozta létre az azonos harmadik személynek különféle destinatariusok szolgálatában való működését. De lehetett ilyen harmadik személy esetleg más, pl. egy vándorló íródeák is, aki — persze nem királyi okleveleket — több destinatarius megbízásából írt. Volt azonban egy olyan intézmény, amely éppen a még nem egészen kialakult kancelláriák korában: a XII. század végén és a XIII. században működött az oklevélkiállításban harmadik személyként, mégpedig úgy, hogy ez a működése a középkori írástörténet alakulása szempontjából is figyelmet érdemel. Ez az intézmény a pápai követküldés (legatio) volt. Ismeretes, hogy a pápák nagyon régóta alkalmazták a saját személyük helyett való legátus-küldést, eleintén a zsinatokra, később más esetekben is. A XI. század közepe óta, amióta a kardinálisok kiküldetése jött szokásba, a legátusokat sokféle, egyházi és politikai kérdések ügyében, olykor több évi tartamra is küldték az egyes országokba. A legátusok kisebb-nagyobb kísérettel jártak, írnokokat is vittek magukkal a pápai kúriából, és legatiójuk helyén a rájuk bízott ügyek intézése során okleveleket is adtak ki. Magyarországban is elég gyakran fordultak meg a legátusok.

8 így 1232-ben IX. Gergely pápa Pecorari Jakab prenestei bíboros püspököt küldte Magyarországra, hogy ott a II. András király és az egyház között támadt ellentéteket kiegyenlítse. Jakab bíboros megfelelő kísérettel el is jött és 1234 tavaszáig itt maradt; hosszú ta8 Amint ez — számos idevágó munka bizonysága szerint — másutt, különösen Ausztriában megtörtént. 7 I. m. 286. skkl. 8 Zimmermann H.: Die päpstliche Legation in der ersten Hälfte des XIII. Jhts. Paderborn 1913. összeállítása szerint 1198—1241-ben Magyarországon 10 pápai legátus fordult meg^ V