Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 2. - Szedő Antal: Rendezési módszerek modern (1800 utáni) levéltári anyagban / 145–160. o.

Rendezési módszerek modern (1800 utáni) levéltári anyagban 153. ^ún. Altwürttembergi iratokat, B-vel jelzik az 1803—10 előtti Neuvürttembergi iratokat, C-vel a vegyes írtatokat stb. Wiesbadenben, Hessen Állami Főlevél­tárában a fondókat 1803, 1806, 1945 évszámokkal négy csoportra osztják. 3. Ami az iratok fondón belüli csoportosítását illeti, az időrendben, irat­féleségek szerint, szereplő személyek vagy helységek névrendjében* illetőleg levelezők szerint végezhető el, úgy, ahogy azt a jelentés első részében az irat­tári csoportosításokról szólva felsoroltuk. A levéltár készen kapja az iratok tárgyi besorolását is. Ezen csak az első részben ismertetett esetekben változtat. Mindenesetre érdekes nehézségre mutat rá Budapest Főváros Levéltára. Ez a nehézség abban áll, hogy sok iratnak több viszonylatú a tárgya, az iratot viszont csak egy helyre lehet lerakni. Pl. egy építési engedély mérnöki ügy, de adóügyi vonatkozásai miatt (pl. adókedvez­mény), adóügy is, a lakhatási engedély miatt egészségügyi kérdés; mivel sta­tisztikai adatokat is kell szolgáltatni, statisztikai kérdés is. Ilyen esetekben az anyaghoz készített tárgyi mutatóban helyes utaló cédulát tenni mindazokba. az iratcsoportokba, amelyekbe valamelyik aspektusánál fogva az irat bele­tartozhatna, de ténylegesen nem abban az iratcsoportban foglal helyet. : Két ország megad egy-egy sémát is, melyet a levéltárban alkalmaznak, ha rendezésről van szó. Az Egyesült Államokbeli Oregon állam levéltára a record-group-ot a következőképpen osztja tovább: jegyzőkönyvek, levelezések, törzsanyag, (a hivatal működésére vonatkozóan), pénzügyi iratok stb. Finn­országban (és ez a csoportosítás lehetőleg már az irattárakban megtörténik) a következő csoportosításban vannak elhelyezve az iratok: A. Iktatókönyvek,. B, Lajstromok (leltárak), C. Jegyzőkönyvek, D. Fogalmazványok, E. Érkezett levelek (Levelezők szerint csoportosítva), F. Levelezés (tartalom szerint cso­portosítva), G. Számlák, nyugták, H. Tartalmilag (oadre de classement szerint) csoportosított! iratok, I. Térképek, rajzok. J. Varia. Amint látjuk, egy levéltár­ban a fondokon belüli iratcsoportosításlt; különböző szempontok szerint végzik és külön csoportot képeznek azok az iratok, amelyek tartalmilag tagolódnak. Amennyiben decimális rendszerben vagy önmutató rendszerben veszik át az iratokat a levéltárak, ezt a rendszert megtartják, de nem rendeznék át ilyen rendszerekbe más rendszerben elfekvő iratokat. 4. A rendezés célja a jó segédlet elkészítésének lehetővé tétele. A leg­átfogóbb segédlet az ország összes fOndjainak jegyzéke. Ilyen készülőben van Kanadában, Magyarországon, Portugáliában. A Szovjetunióban a Levéltári Főigazgatóság melletti központi nyilvántartás az ország összes fondjainak jel­lemző adatait (a fond neve, kora, szerkezete, tartalma) tartalmazza. Ugyan­ilyen központi nyilvántartást jelez Lengyelország, Kelet-Németország, Svéd­ország, Spanyolországban 1916-ban jelent meg kalauz az összes spanyol levél­tárról. 1962-ben ugyancsak Spanyolországban a Levéltárak és Könyvtárak Főigazgatósága szűkszavú tájékoztatót adott ki a hivatalos Boletino-jában a spanyol történeti levéltárakról. A Szovjetunióban 1963-ban két kötetben ki­adták a magánlevéltárak fondjainak jegyzékét. Figyelmet érdemel, hogy a jegy­zék magában foglalja a múzeumokban és könyvtárakban levő magánlevéltárak fondjait is. Itt kell megemlékezni a jugoszláv levéltárosok által annexes-nek nevezett összesítő segédletekről, melyek mintegy 300 oldalon szűkszavú tájé­koztatást nyújtanak Jugoszlávia fontosablb levéltárairól. Franciaországban ösz­szesítő fondjegyzék van készülőben a megyei levéltárak fOndjairól; a Nemzeti Levéltár fondjairól szóló „Etat Sommaire par Series" 1891-ből való. Itt kelK

Next

/
Thumbnails
Contents