Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 2. - Szedő Antal: Rendezési módszerek modern (1800 utáni) levéltári anyagban / 145–160. o.

Rendezési módszerek modern (1800 utáni) levéltári anyagban J51 híveinek mutatkoznak, bár korántsem fogják fel mereven ezt az alapvető elvet. Ügy érezzük, hogy a Landesarchivverwaltung Rheinland-Pfalz-tól (Koblenz) érkezett válasz tükrözi legjobban az alapvető és mindenütt fellelhető felfogást: „Ha az a ritka eset áll fenn, hogy egy hatóság irattára tökéletes rendben adja át iratait a levéltárnak, akkor ezt a tökéletes rendet meg is tartják a levéltárban." Ha azonban az irattári rendszer nem tökéletes, vagy egy magában véve jó irattári rendszert nem megfelelően alkalmaznak, úgy mindenütt jogosnak •érzik azt, hogy változtassanak az irattári renden vagy következetesen alkalmazzák az irattárban már kialakult helyes irattári rendszert. Ha pedig az eredeti irattári rendszert megváltoztatják, akkor is szem előtt tartják az intézmény szervezeti felépítését és az iratok funkcióját. Meg kell említeni, hogy Magyarországon az utolsó száz évben olyan irattári rendszer volt uralkodó (az ún. alap-számos rendszer), mely vagy egyáltalán nem ismerte a tárgyi tagolódásit, s csak az egy ügyre vonatkozó iratokat tartotta együtt, vagy (mint a minisztériumok irattáraiban) túl nagyra méretetett tárgyi csoportokat létesített. így a magyar levéltárosok előtt most az a feladat áll, hogy legalábbis a legfontosabb állagokat jól tagolt tárgyi rendszerbe rendezzék át. Ez a munka jelenleg még kísérleti stádiumban van. Abban is legteljesebb az egyetértés, hogy amennyiben egy fond teljesen rendezetlen állapotban van és a segédkönyvek elpusztultak, úgy olyan rendezési terv szerint hajtható végre a rendezés, amilyent a levéltáros jónak lát: természetesen ebben az esetben is szem előtt kell tartani az irattermelő szerv szervezeti felépítését. Más kérdés az, hogy az egy föndhoz tartozó valamennyi dossier-t együtt, egy raktárban, egymás mellett helyezzük-e el, vagy sem. Vagyis más kérdés a fond oszthatatlansága és a fondrészek elhelyezése. Az esetben ugyanis, ha arra törekszünk, hogy egy fond valamennyi raktári egysége egy helyen legyen, a „nyitott" fondók esetén, melyek egy része még kinn van az irattermelő szervnél, helyet kell nagyni az állványokon a még kint levő anyag számára. Mivel pedig ennek mennyiségét pontosan nem lehet előre kikalkulálni, ez az eljárás helyveszteséggel jár. Belgium és Nyugat-Németország ezért jelzik, hogy a fontok dossier-i nincsenek együtt a raktárban. A raktári és levéltári egységek csak a repertóriumban vagy leltárban kerülnek tárgyuk szerint a maguk helyére. Ezt nevezik Németországban Bär-i elvnek. Abban is egyetértenek a válaszok, hogy amennyiben egy intézmény szervezeti felépítése sokszor változott, a legutolsónak kialakult felépítését kell alapul venni. A Szovjetunió Levéltári Főigazgatósága arra hívja fel a figyelmet, hogy a helyes rendet útmutatásaik aliapján már az irattárban létre kell hozni. Több felelet utal a múlt században végbement logikai, tárgyi rendbe történt erőszakolt rendezésekre. Ilyen rendezések a levéltárakban a XX. században már nem történnek. Érdekes volna megtudni (sajnos a feleletek erre nem tartalmaznak adatot), hogy mi történt az ilyen módon átrendezett anyaggal, vajon helyreállították-e az eredeti provenienciát. A Finn Nemzeti Levéltár feleletéből arról értesülünk, hogy ott nevezetes férfiakra és a nevezetes helyekre vonatkozó anyagot a különböző fondokból kiszedték, és két gyűjteményt hoztak létre bíographica és topographica néven. Ez az egyetlen eset a feleletekben, mely a proveniencia elvével ellentétes eljárásról tudósít.