Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 1. - IRODALOM - Hársfalvi Péter: Sándor Pál: A jobbágybirtok történeti statisztikai vizsgálatához 1786–1853. (Történeti statisztikai kötetek). Budapest, 1961. / 135–138. o.

134 Irodaloffii zsellérekre, szabadosokra, iparosokra vonatkozó adatokat, majd a házak számáról, az erdőkről, a halászati lehetőségekről, a malmokról, a vámokról, a majorságokról az urbáriumokban olvasható bejegyzéseket a megfelelő évszámok, feltüntetésével, s végül az 1720. évi országos összeírásnak a jobbágygazdálkodásról (a vetésforgók számáról, az értékesítési lehetőségekről, a jobbágyok egyéb haszonvételeiről és károsodásairól) szóló megállapításait. Ezt követi minden községről összeállított hét statisztikai táblázat, amely az 1576—1691 közti, nyolc időpontból származó urbáriumok adatait tartalmazza. Az,_ első táblázat a jobbágyok, azok feleségeinek és gyermekeinek számát adja, a következő két táblázat pedig a jobbágytelkek nagyságát abszolút számban és százalékosan. A negyedik táblázat összegezi a jobbágytelkekhez tartozó szántók, rétek, irtványok és szőlők nagyságát. Az V—

VII. táblázat az állatállományról készült s minthogy erre vonatkozó adatokat csak a XVII. századi urbáriumok tartalmaznak, csupán 1643—1691 közötti négy időpontból. Elsőbben az állatállomány abszolút számait kapjuk, majd az állatállománynak a jobbágyok közti megoszlását, az igásállattal rendelkezők százalékos kimutatását s végül az egy házra eső igásállatok számát. Az utolsó táblázat ismét nyolc urbárium alapján a természetbeli- és pénzszolgáltatások mennyiségét mutatja be. A szerző azonban nemcsak a táblázatokból leszűrhető eredményeket foglalta össze — helyes mértéktartással — a bevezető fejezetben, hanem a kötet végén összesítő táblázatokat is közread. Következtetéseit — mind - ezekben, mind az összefoglaló fejezetekben — nemcsak az uradalom egészére állapítja meg, hanem azokat szétválasztja a 37 német és a 16 horvát községre. Eljárását két ok is indokolta: az egyik, hogy a horvát községek csak az 1530— 1550-es években alakultak (részben korábban elpusztult községek helyén) a török elől való felköltözés következményeképpen, másik, hogy e községek külön „sáfárságot" (gazdasági igazgatási egységet) alkottak. (A német községek két sáfársághoz: a német és a strémi sáfársághoz tartoztak.) Ennek eredményeképpen a horvátság eltérő gazdálkodása, családi élete a németségétől kitűnik: a horvátoknál az egyes családra eső telekállomány kisebb volt, de az egy családra esők lélekszáma nagyobb, 1691 előtt ezenfelül a horvát községekben az egy családra eső igásállatok száma is nagyobb. Igen érdekes megállapítása a szerzőnek, hogy a zsellérek száma az uradalomban az országos átlagnál (25—30%) e két évszázadban lényegesen kisebb annak ellenére, hogy épp e két évszázad alatt 9,25%-ról 19,45%-ra emelkedett. 1576—1691 között egyébként az átlagos teleknagyság a felénél kisebbre csökkent: a német községeknél 0,7-ről 0,31-re, a horvátoknál 0,62-ről 0,29-re, ugyanakkor a pusztatelkek arányszáma 22,08%-ról 34,7%-ra növekedett. 2. kísérletet tett az össznépesség kiszámítására is s az urbáriumok adatait összevetette a Kazo-féle, XVII. századvégi egyházlátogatási jegyzőkönyvek adataival. Nehézség volt, hogy 1691-ből — családi birtokosztály következtében — több községnek csak egy részéről állott rendelkezésére urbárium. így is megállapítható azonban a lakosság lélekszámának 1576—1643 közötti emelkedése, 1643—1648 között pedig igen erős csökkenése, amit 2. pestisjárvánnyal és a sorozatos rossztermésű évekkel magyaráz: nemcsak a családfők abszolút száma csökkent, de az egy családra jutó lélekszám is 4,8-ról 4,2-re. A század második felében a lakosság száma újra emelkedik, de a század végéig nem éri el az 1643. évi lélekszámot. A majorsági termelés a németújvári uradalomban a már ismert nagybirtokokéhoz viszonyítva kisebb volt, mégis a gabonabevételnek mintegy 60%-a majorsági eredetű s csak kisebb része, származott a jobbágyszolgáltatásból. Egyébként az allodiumok helyét, adott esetben kiterjedettségét, a majorságokban levő állatok számát, az egyes években elvetett ősziek menynyiségét (gabonafajták szerint) külön kimutatásokból ismerjük meg. Megtudjuk azt is, hogy a majorság nem piacra termelt, hanem a főúri család famíliájának eltartására szolgált. Több évből a família névszerinti felsorolását is megtaláljuk a kötetben, 1635-ben pl. a földesúri famíliához 331 fő tartozott s 586 ló eltartásáról kellett gondoskodni. E nagyszámú földesúri família azonban jelentős részében a török elleni védekezést szolgálta. A kötetben egyébként kimutatásokat találunk a szőlőhegyekről, az úrbéri jövedelmek mennyiségéről, a mértékekről, az árakról, a vásárok idejéről és helyéről: vagyis a szerző részletekbe menő munkájával kívánta egyrészt életközelségbe hozni az uradalom és jobbágysága e korbeli életét, másrészt részletes adatközléssel kívánta a további kutatásokat elősegíteni. Külön ki kell emelnünk a kötet végén közreadott s Vas megye községeinek az 1720. évi összeírásból megállapítható piackörzeteiről és 1635. évi birtokosairól, valamint a németújvári uradalom 1648. évi és mai birtokigazgatási beosztásáról készült négy térképet. Vagyis a kötet lényegesen többet tartalmaz, mint amennyit címe után vélni lehetne s nem egy vonatkozásban nemcsak a németújvári uradalomnak, de egész Vas megyének XVI—

XVII. századi élete tárul elénk. ,