Levéltári Közlemények, 35. (1964)
Levéltári Közlemények, 35. (1964) 1. - Szedő Antal: A ma levéltárelmélete / 3–20. o.
12 Szedő Antal Ami a történieti eseményekre, folyamatokra vonatkozó iratokat illeti, itt lényeges, hogy a levéltáros történeti műveltséggel rendelkezzék, mert így tudja iratanyaga értékét megállapítani. Egyes eseményekre vonatkozó iratok értékét könnyebben lehet megállapítani, hosszabb folyamatoknak rendszerint óriási forrásanyaga Van, így nehezebb a lényegest a lényegtelentől elválasztani. A múlt század, üzleti életére vonatkozó iratok ritkák, mind megőrzendők, a XX. században azonban miár az üzleti élet is mérhetetlen mennyiségben termel iratot. Ugyanez vonatkozik általában a szociális jelenségekre és a népgazdaság fejlődésére, ezeknél az iratoknál az értéket az dönti el, egyediek-e vagy sem. Az olyan anyagnál kevésbé kell óvatoisnalk lennünk, melynek lényegét a kormány jelentésiek vagy statisztikai közlések már közzétették nyomtatásban. Ezeknél ctsalk á szabálytól eltérő, szokatlan jelenségeik forrásanyagát kell megőrizni. (Pl. a hlarmineas évek gazdasági válságára vonatkozó anyagot, vagy a II. világháboirú alatti árszabályozás anyagát meg kell őrizni!) Bizonyos iratsorozatokból csak egyes iratokat (mintadarab, a francia „échanti'llon") őrizünk meg, melyek az Összes iratok karakteriszitikumiát magulkon viselik. Ilyen módon ezeknek a sorozatoknak csak mintegy 2—3°/o-a marad meg. Egyes esetre vonatkozó iratot cisáik akkor őriznék meg a levéltárakban, h ! a valami problémát, vetnek fel és döntő elvet mondatnak ki a további hasonló eseteik elintézésére. Erdetes, hogy Schellenberg és általában az Egyesült Államok mértékadó tényezői a statisztikai alapanyagot (kitöltött kérdőíveket) felhasználás után határozottan megsemmisítendőnek tartják. Ebbe a világ levéltárosai általában nem tudnak beleegyezni, hiszen a kérdőíveken sok olyan értékes adatot mutattak már ki, melyeik nem derülnek ki az összesítésekből. (Ugyanaz az eset a magyar adófőkönyveknél, azzal súlyosbítva, hogy nincsenek külön összesítések hozzájuk, hanem legfeljebb arról lehet szó, hogy egyes statisztikai összeírások tartalmaznak olyan adatokat is, melyek az adófőköinyvelkben benn vannak. Ezért nem is mertük eddig az adófőkönyveket kiselejtezni. Már merészebben jártunk el a begyűjtési hivatalok iratanyagával.) Van olyan levéltári anyag is, amelyik természeti jelenségekre vonatkozik, tehát nem a történészt, hanem a természettudóst érdekli. Ide tartoznak a természettudósok, természettudományi társulatok fondjai. Ezeknél is csak a maradandó értékű anyagot kell megtartani, főleg a megfigyelések eredményeit összefoglaló kimutatásokat. Ilyen anyag Magyarországon nem a levéltárakban van, ;ianem elsősorban a tudományos könyvtárakban. Mindezek után nyilvánvaló, hogy az iratok értékelése, a selejtezés, a levéltáros legfelelőslségteljesebb, legnehezebb, legfontosabb munkája. Igazán nehézzé vált ez a feladat a modern iratanyagnál, mely olyan tömegben van jelen a raktárakban, hogy az értéktelen iratoktól az értékeseik hovatovább már nem használhatóak. Ha nem selejtezünk, nem használható az anyag. A feladatot az teszi nehézzé, hogy nem lehet Örökérvényű szabályokat felállítani. Legfeljebb elvekről, irányvonalakról lehet szó. Egyes levéltáirosoik, sőt egyes levéltárak szükségszerűen különbözőképpen kel! hogy megítéljék ugyanianniaik az iratnak az értékét. (Az egyik levéltár számára, lehet értékes egy olyan irat,. amelyik a másik számára nem bír értékkel.) Se túl sokat, se túl keveset ne őrizzünk meg. Ne selejtezzünk azonban ösztönösen (azzal a bizonyos „Fingerspitzengefühl''-lel); ítéletünket gondos elemzés előzze meg, sőt bizonyos esetekben specialistákhoz is fordulhatunk.
