Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 1. - Réti László: Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság pénzügyi politikájához : a Pénzügyi Népbiztosságnak az Országos Levéltárban őrzött iratai alapján / 47–70. o.

Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság pénzügyi politikájához 53 ban azok az intézmények, vállalatok, pénzintézetek, amelyek külkereskedelemmel foglalkoztak, társadalmi tulajdonba kerültek. Április 19-én jelent meg a Forradalmi Kormányzótanács LXV. sz. rendelete a Külkereskedelmi Hivatal felállításáról, „a külfölddel való áruforgalmat érintő intézkedések egységének biztosítására". Természetes azonban, hogy egyedül e hivatal felállításával még nem oldódott meg az addigi anarchikus magán-külkereskedelemről a tervszerű és szervezett állami külkereskedelemre való áttérés minden problémája. A Külkereskedelmi Hivatal június 24-én körlevélben szólította fel valamennyi népbiztosságot, hogy export-import igényeiket sürgősen jelentsék be és tegyenek

1 javaslatokat olyan szervekre és személyekre, amelyek és akik felhasználhatók a külkereskedelemben (Ált. 1—1—14. o.). A kérdés jelentőségét aláhúzta Varga Jenő július 12-én kelt levele a népbiztosokhoz, a külföldi

? főleg a bécsi árubeszerzés és csereforgalom szigorú szabályozásának szükségességéről. Elmondja, hogy egyes népbiztos ságok a Külkereskedelmi Hivatal megkerülésével bevásárlókat küldenek Bécsbe. „Nem akarom — írja — bőségesebben magyarázni a helyzet lehetetlenségét, nem akarok itt arra a közismert dologra rámutatni, hogy a magunk között kifejlődött konkurrencia tulajdonképpen az árak és minőségek rovására megy, arra sem, hogy a . kormányzótanácsi rendelet, amely a Külkereskedelmi Hivatalt felállította, tulajdonképpen szigorúan eltiltott mindenkit az ilyen kiküldetésektől, azt sem akarom itt részletezni, hogy a kiküldöttek nagyobb része önző, egyéni célokat követ, saját részére vásárol, avagy províziókat köt ki magának, végül azt sem akarom fejtegetni, hogy a kiküldöttek nagyobb százaléka végleg künn is marad, — pusztán csak arra akarok nyomatékkal rámutatni, hogy a Tanácsköztársaság hivatalos szervének tekintélyét lerongáljuk, kifelé az ő működésüket lehetetlenné tesszük és végül a Tanácsköztársaságot úgy állítjuk a külföld elé, mintha a Bécsben szaladgáló számtalan egyénnek apró üzleteit mi eltűrnők, de sőt támogatnék." \ Javasolja, hogy a népbiztosok többé senkit ne küldjenek ki!, hanem, bízzák meg a bevásárlások lebonyolításával a Külkereskedelmi Hivatalt (7363). Érdekesen mutatkozik itt meg, hogy azok a szempontok, melyeket Kun már az áprilisi feljegyzéseiben felvetett, hogyan kerültek később a megvalósulás útjára, de megmutatkozik az is, milyen nagy ellenállást kellett leküzdeni ezen elvek megvalósítása során. A külfölddel való kapcsolatokra vonatkozik még a Külügyi Népbiztosság július 11-én kelt bejelentése, mely szerint Ausztriával megállapodás jött létre, hogy a Németországban levő közös külképviseleti szervek likvidálása során 4 konzulátust vesz át, illetve állít fel a Magyar Tanácsköztársaság (Ált. XIII— -38). A Tanácsköztársaság kikiáltásának úgyszólván első percétől kezdve szinte elözönlötték a Pénzügyi Népbiztosságot a különböző, pénz és más értékek külföldre való átutalásával kapcsolatos kérések. A népbiztosság ezekkel kapcsolatban is általában következetes elvi álláspontot foglalt el. Minden további nélkül engedélyezték a néhány ezer korona értékű átutalásokat, külföldön élő hozzátartozók támogatására, ha a hozzátartozó erre tényleg rászorult. Például gyógykezelés, tanulás, öregség stb. címén. (1521, 1524, 1525, 1527, 1561, 1775 és még sok más.) Nem engedélyezték azonban Odescalchi hercegnő részére az átutalást, mert külföldi tartózkodása indokolatlan volt.