Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - BIBLIOGRÁFIA - A magyar levéltári irodalom bibliográfiája, 1962 / 351–358. o.

Krónika 349 KUBITSCH IMRE 1911—1963 52 éves korában meghalt Kubitsch Imre, a munkásmozgalom régi harcosa, az Országos Levéltár volt osztályvezetője. 1952-ben került az akkori Munkásmozgalmi Intézetből az Országos Levéltárba a polgári kori osztály vezetőjének. A számára új munkakörben hamarosan megbecsültté vált. Nagy akaraterővel kezdett szakismeretek szerzéséhez. Beiratkozott az egyetemre, tapasztalatokat gyűjtött más levéltárak és osztályok munkájából, és jó szervezőkészségével, emberismeretével hamarosan új légkört teremtett osztályán. Szeretett tanulni, szívesen fogadta az újat és kitartóan küzdött annak alkalmazásáért. Elsősorban az anyag begyűjtését, és a levéltárba bekerült iratok biztonságos megőrzését tekintette feladatának. Amikor a Munkásmozgalmi Intézet megkezdte az állami levéltárakban levő munkásmozgalmi iratoknak az eredeti regisztraturákból való kiemelését és begyűjtését, nem győzte hangoztatni e munka szakmai veszélyességét és volt bátorsága figyelmeztetni az intézet vezetőit azokra a nehézségekre, amit ezzel a hevenyészett munkával okoznak. Ö volt az első Magyarországon, aki a fond-dosszié rendszert alkalmazta. Az alapleltárak elkészítését állandóan szorgalmazta, és a később megjelenő alapleltárak első felvételei az ő vezetésével készültek el. Segítette és támogatta a kiadványmunkákat. Ö maga is részt vett „Az ellenforradalom hatalomrajutása és rémuralma Magyarországon" c. dokumentumkötet összeállításában és szerkesztésében. 1954 novemberében került vissza a Munkásmozgalmi Intézet Archívumába, amelynek vezetője volt haláláig. Irányításával új alapokra helyeződött az egész alosztály munkája. Az Országos Levéltárban szerzett tapasztalatait felhasználva, szívós és következetes munkával egy jól működő, szakszerű pártarchivumot hozott létre. Ez idő alatt sem szüntette be egyéni alkotó munkáját. Tanulmányai jelentek meg az 1929-es válságról, a kommunista bányászok tevékenységéről. Részt vett „A bányászok élete a Horthy-rendszerben", „Az 1929—1933. évi gazdasági válság hatása Magyarországon" c. kötetek munkálataiban. Nagybetegen is dolgozott, nem tudta és nem akarta a mindennapi rendszeres munkát abbahagyni. Tele volt tervvel, elképzelésekkel, amelyeket meg akart valósítani. Azt gondolta, hogy hihetetlen akaratereje győzedelmeskedik gyenge fizikumán is, mintahogy annyi nehézségen segítette már át élete során. A toloncházat, a garanyi internálótábort, a különleges munkásszázadot is azért sikerült a fiatal kommunistának átvészelnie, mert akart életben maradni, mert szerette az életet, szerette az embereket és mert tervei voltak. Helytállása segítette őt át a nehézségeken és ez a helytállás segített másokon is Az ellenforradalom alatt sem felejtette el, hogy hol a helye. Többek között az ő tevékenységének köszönhető, hogy a párt egy időre őrizetlenül maradt iratanyagát sikerült megmenteni. Súlyos betegségét ezúttal már .nem sikerült legyőznie. Sok szép és hasznos elképzelés maradt megvalósítatlanul, de tömérdek munka, helytállás és emberség tette gazdaggá rövid életpályáját. Emléke hosszan él szaktársai, barátai körében. B. Lőrincz Zsuzsa KELEMEN LAJOS (1877—1963) Hatalmas szál fenyő dőlt ki 1963. július 30-án Kelemen Lajos halálával. Olyan ember távozott el, aki á forgandó szerencse változékonyságát egyenes derékkal fogadta, aki nem tudott meghajolni a puszta hatalom előtt. Olyan ember ment el, akinek nagyságát nem rang, nem kitüntetés, de még nem is befejezett művek sora adta meg, hanem az igazsághoz való törhetetlen ragaszkodása. Hosszú élet jutott osztályrészéül. Marosvásárhelyt született, családi emlékek, történeti regények, tanári példaadás felkeltették érdeklődését hazája múltja iránt. Nehéz viszonyok között végezte egyetemi tanulmányait a kolozsvári egyetem bölcsészkarán. Húsz éves korától kezdve publikálta levéltári kutatásának termékeit, mégis évekig várt kinevezésre mint az Egyetemi Könyvtár napidíjasa. Végül tanári állást vállalt a kolozsvári unitárius kollégiumban. Mikor 1918-ban az Erdélyi Múzeum levéltárához került, munkaerejét végre e nagybecsű