Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - FOLYÓIRATSZEMLE / SZERK. BÉLAY VILMOS - Bélay Vilmos: Voproszü Arhivovegyenyija, 1961–1962 / 322–328. o.

Folyóiratszemle 319 közt olvashatunk az 1960. évi stockholmi levéltári kongresszusról, a lengyel levéltárügy 1955 Társaság 17—18. századi levéltáráról tájékoztat (85—87. pp.). A levéltár ma is megvan, New Delhiben. — W. M. WHITEHILL „Apám házában sok szállás van" c. cikke (133—139. pp.) az Egyesült Államok számos történelmi társulatáról tájékoztatja az olvasót. Ezek levéltári anyagot gyűjtenek, publikálnak és a kutatók rendelkezésére is bocsátanak. — L. H. BUTTERHELD a Boston környéki történelmi társulatok és magánlevéltárak tevékenységét ismerteti (141—159. pp.). — H. L. CHATFIELD: AZ oklevelek keltezése (171—174. pp.). Felhívja a figyelmet az oklevelek keltezésének fontosságára, ismerteti a Julián- és Gergely-naptár lényegét, s közli azt az öröknaptárt, amelynek alapján megállapítható 1. az év, ha ismert a hónap, a nap és a hét napja; 2. a hét napja, ha ismert az év, hó és a nap. (A táblázatot egyébként az Országos Levéltár fotólaboratóriuma filmre vette.) — A. H. LEAVITT: Mi a levéltár? (175—178. pp.). Különféle elméleteket összevetve a következő meghatározást tartja alkalmasnak a levéltárra, mint köziratok gyűjteményére: A levéltár régi iratok gyűjteménye, kézírásos, nyomtatott vagy más formában, amelyeket valamilyen kormányzati szerv vagy tisztviselő hivatali kötelessége teljesítése folyamán kapott vagy kibocsátott, s amelyeket később megőrzésre szántak, úgy, hogy megőrzésre alkalmas jellegüket hallgatólagosan vagy pozitív elhatározással megállapították. — T. W. MITCHELL a record-manager (iratkezelő) munkájáról ír (259—267. pp.). Az Egyesült Államokban az utóbbi években igen nagymértékben megnőtt a jelentősége és egyben tekintélye is az „iratkezelőnek". Azt a tisztviselőt nevezik így, aki rendszerint igen nagy mennyiségű, de még „nem levéltárivá érett" iratokkal foglalkozik. Vannak olyanok, akik élethivatásként állandóan egy-egy hivatal, vagy cég alkalmazásában állva dolgoznak, lényegében mindig hasonló típusú anyagban, és vannak olyanok is, akik munkahelyüket a szükségletnek megfelelően változtatva vándorolnak egyik hivataltól, vagy cégtől a másikhoz, hogy ott, mint megbecsült szakemberek tanácsot adjanak az iratok kezelését illetően. — TH. WILDS: Information Retrieval (269—282. pp.). A tudományos dokumentáció jelenlegi állását, terveit, problémáit és jövőjét tárgyalva ismerteti a régi módszereket, hibáikat, s a jövőben alkalmazandó új gépeket. Méltatja annak az egyelőre még rendkívül költséges volta miatt csak elvétve alkalmazott módszernek a jelentőségét, amikor a mikrofilmfelvételen az iratanyag és a dokumentációs szempontból feldolgozott adatok együtt szerepelnek. — R. H. LANGELIER: „Holt számok — nem, élő tények!" c. cikkében (2U3—288. pp.) a levéltárosok és iratkezelők számára tanácsokat ad, miként lehet munkaprogramot készíteni. — E. N. JOHNSON a megyék iratkezelésével kapcsolatban fejti ki véleményét (297—301. pp.). Igen .gyors mértékben nő az ország lakosságának száma és ezzel párhuzamosan a levéltári munka is megszaporodik. Semmiképpen sem nő azonban a levéltári személyzet száma a megszaporodott munkával egyenes arányban. A levéltáros munkája nemcsak mennyiségileg lesz több, de egyre differenciáltabb és sokrétűbb is lesz. — V. LAKE az orvosi-klinikai esetek iratanyagának ellenőrzéséről ír (303—307. pp.). — J. H.-DENNY Űjtípusú iratállványok c. cikke (309—312. pp.) arról számol be, hogy miként lehet jobban kihasználni a rendelkezésre álló raktárteret. — A. BARCAN az ipari üzemek iratkezelésének korszerű módszereiről ad tájékoztatást (313—316. pp.). -»• O. CORE az Egyesült Nemzetek Szervezete irattárának osztályozási szkémáját ismerteti (317—322. pp.). — Ezután több cikk következik, amelyek valamennyien gazdasági levéltári problémákat tárgyalnak: H. L. DAVIDSON: A gazdasági levéltárak. Áttekintés. (323—327. pp.). Kérdőívek összegezése alapján megállapítja, hogy 1. van érdeklőcjés a vállalatok nem kurrens iratanyaga iránt; 2. több vállalat tett kísérletet iratai rendezésére; 3. több helyen felismerték jelentőségüket és használják is bizonyos előnyök megszerzésére. — A. M. JOHNSON: Vállalati iratok osztályozása tartós megőrzés céljából (329— 332. pp.). Megjelöli azt az irányvonalat, amelyet a megőrzésre méltó vállalati iratanyag kiválogatásában követni kell. E szerint ki kell kérni a történész vagy legalábbis a vállalat története iránt érdeklődő szakember tanácsát. A szempont ez legyen: megőrizni azokat az iratokat, amelyek megvilágítják egy-egy iparág, vállalat, üzem jellegzetességeit; a személyi vonatkozású iratanyag különösen fontos a történet szemszögéből; nem szabad kiselejtezni a vállalat jelenlegi állapotára nézve kedvezőtlen iratokat. Kívánatos a vállalati irattárosok és a levéltárosok közti szoros együttműködés. — J. E. BARRETT: Szerzeményezés az ipari levéltárakban (333—336. pp.) a begyűjtés feltételéül helyes iratkezelési programot szab meg. — B. SINCLAIR: Múzeumi tárgyak a gazdasági levéltárakban (337—338. pp.). A vállalati kiállítási anyag védelmének, használatának és értékelésének kérdését vizsgálja. — G. S. GIBB: A vállalati iratanyag kiaknázása (339—340. pp.). Felhívja a figyelmet arra, hogy nem elég egy-egy gyűjteményt megszerezni, terjeszteni, gyarapítani és használni is kell. — R. S. LAMBERT: Adóbevételi feljegyzések, mint a gazdaságtörténet forrásai (341—344. pp.). A Great Smoky Mountains-ban végzett erdőkitermeléssel kapcsolatos jövedelmi adókimutatások jelentőségét méltatja a gazdaságtörténet szempontjából. — Á kötet cikkeinek egy további jelentős cso-