Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - FOLYÓIRATSZEMLE / SZERK. BÉLAY VILMOS - Padányi Gulyás Gyuláné: La Gazette des Archives, No. 32–35. (1961) – No. 36–39. (1962) / 304–308. o.

3Q2 Folyóiratsüi-mlc ismeretlenek voltak. A 4. kötet 20, az 5. kötet 30, a 6. kötet 25 fondról, illetve gyűjteményről ad rövid tájékoztatást. Köztük bankiratokat, személyi fondokat, bíróságok, társadalmi szervek, vállalatok, üzemek, hivatalok, iskolák, olvasókörök, szövetkezetek iratait egyaránt megtaláljuk. S mivel az ismertetések levéltárak szerint vannak csoportosítva, belőlük azonnal a gyakorlatban kaphatunk képet a bolgár állami levéltárak gyűjtőköréről is. Hiányosságuk csupán az, hogy a tartalmi ismertetés mellett nem tájékoztatnak az iratok rendezettségéről, kutathatóságáról, ami — legalább a terjedelmesebb fondok esetében — nem lenne felesleges. K. L. JOURNAL OF THE SOCIETY OF AKCHIVISTS. London — Vol. I. No. 5—10. (195? —1959.): Sir H. JENKINSON: Levéltárosok és nyomdászok c. cikke (119—123. pp.) a forráspublikációnak a nyomdaköltségek megnövekedése következtében előállt nehézségeivel foglalkozik. Ezeknek részben való leküzdésére s az ugyanakkor egyre növekvő igények kielégítésére szükségesnek látja a pénzzel rendelkező helyi társulatok, a szaktudást adó levéltárosok, valamint a kiadás felől döntő állami szerv közti szoros együttműködést. — W. K. LAMB: A fudós szolgálata (123—125. pp.). Beszámoló arról, hogy a kanadai központi levéltár miképpen igyekszik, előmozdítani a tudományos kutatást levéltári segédletek, a kutatási idő kiterjesztése, másolatok és mikrofilm felvételek segítségével. — I. DARLINGTON: A londoni County Council-nak a modern iratanyagot megőrző és kezelő módszerei (140—145. pp.). A cikk, ismertetve a tanács modern iratmegőrző és kezelési eljárását, megállapítja, hogy a helyi levéltárakat nem elégítheti ki valamilyen általános megőrzési és selejtezési utasítás, — alkalmazkodniuk kell a helyi viszonyokhoz és az iratanyag sajátságaihoz. Fontos, hogy a helyi hatóságok felismerjék a helyes iratkezelés fontosságát, ezt pedig csakis szakképzett, tudással és tapasztalattal rendelkező levéltáros-gárda segítségével lehet megvalósítani. — Sir H. JENKINSON: Megjegyzések Schellenberg „Modern levéltárak — Alapelvek és technika" című könyvéhez (147—149. pp.) Schellenberg szerint a hivatalos irat irattári anyagnak számít, mindaddig, míg eredete helyéről állandó megőrzésre nem kerül, ettől kezdve pedig levéltárinak. Jenkinson ezt a meghatározást helytelennek tartja, hasonlóképpen nem fogadja el a régi és modern levéltárak között tett. megkülönböztetést, mintha a kettőt különféle elvek alapján lehetne és kellene kezelni. — R. EL ELLIS: A levéltáros mint technikus (146—147. pp.)- A levéltáros elsőrendű feladatául az iratanyag megőrzését s felvilágosítás vagy kutatás céljait szolgáló előkészítését jelöli meg. Mindehhez azonban bizonyos technikai felkészültségre is szüksége van. Értenie kell az iratok konzerválásához és restaurálásához, de a fényképezéssel kapcsolatos eljárások ismeretét is el kell i sajátítania ill. tudnia kell, hogy szükség esetén hova forduljon. Ebben akar a levéltárosok segítségére lenni az a levéltárosokból alakult Technikai Bizottság, amelynek feladata a felmerülő levéltári-technikai kérdések megoldása. — J. H. COLLINGRIDGE : A Grigg Report megvalósítása (179—1/85. pp.). 1952-ben létrehozták a Grigg Bizottságot, hogy felülvizsgálja a Government Department-ek iratmegőrző és -gyűjtő tevékenységét, célkitűzéseit, s hogy javaslatokat tegyen a fennálló .törvény és gyakorlat esetleges megváltoztatására. A vizsgálat eredményeként készült jelentés beszámol arról, hogy az iratmennyiség és a gyűjtés üteme nincs arányban a rendelkezésre álló raktárhelyiségekkel. Megállapítja, hogy a hivatalos iratanyag megőrzése fontos feladata egy civilizált közösségnek. Az ezzel megbízott levéltárszervezetnek megfelelő felügyeletet kell gyakorolnia a megőrzésre szánt iratok kiválogatásában. Felhívja a figyelmet az ellenőrző személyzet és a tárolóhely gazdaságos kihasználására, s az iratok, szakszerű kezelésére mind az ügyvezetés, mind pedig a kiválogatás hatékonysága érdekében. — Sir H. JENKINSON: A levéltár és a diplomatika (207—210. pp.). Szerző a levéltárosok legfőbb teendőjét a szorosan vett iratmegőrzési és levéltárrendezési munkában látja. Kiadványmunkáiknak is a levéltári kutatpk felvilágosítását kell szolgálniok. A levéltári segédleteken kívül a diplomatika körébe sorolt hivataltörténeti kiadványok, különféle oklevelekből összeállított szemelvénygyűjtemények szerkesztése felel meg leginkább a levéltárosokkal szemben támasztott követelményeknek. — D. S. MACMILLAN: AZ ausztráliai levéltári reform (210—213. pp.)Schellenbergnek, az Egyesült Államok levéltárügyi főigazgatójának 1954-ben Ausztráliában tett látogatása nagy változást idézett elő az ottani levéltárügy fejlődésében. Az addig könyvtárosok irányítása alatt álló levéltárak fokozatosan önállósulnak. Különösen a Sidney-i egyetem karolta fel a levéltárak ügyét, s kezébe vette az irányítást. Először alkalmazott önálló levéltárost, megalapította a vállalati levéltári tanácsot, rendszeresen tart szaktanfolyamokat, és tanácsadó szerepet tölt be. A többi egyetem is felismerte a levéltárak fontos szerepét. Természetesen vannak még megoldásra váró problémák: nincs megfelelő számú szakember, s kellő anyagi fedezet hiányában késik a modern levéltári elméletnek és gyakorlatnak az ausztráliai V.