Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - FOLYÓIRATSZEMLE / SZERK. BÉLAY VILMOS - Padányi Gulyás Gyuláné: La Gazette des Archives, No. 32–35. (1961) – No. 36–39. (1962) / 304–308. o.

s Folyói catszemle viszonyokhoz való alkalmazása. — Sir H. JENKINSON: A levéltári nomenklatúra problémái (233—239. pp.). A szerző, foglalkozva egy nemzetközi levéltári vonatkozású szótár megjelentetésének szükségével, rámulat azokra a nehézségekre, amelyek egy ilyen szótár szerkesztése közben felmerühetnek. Ugyanaz a fogalom különböző jelentéssel bírhat, nemcsak más országokban, hanem egy országon belül is. Egy-egy fogalom meghatározása lehet bő- és szűkszavú. Melyik a helyes? Nem könnyű kiadókat és szerzőket találni, akik szívesen foglalkoznának ilyen szűk témakörrel. Melyik nyelv abc-rendje alapján történnék az összeállítás. Magán Anglián belül is a legnagyobb bizonytalanság és változatosság jellemzi az egyes levéltári fogalmak meghatározását. Szükségesnek tartja tehát, hogy az egyes levéltárak közösen határozzák meg az őrzésükben levő anyag nevét és jellegét úgy, hogy az eredetileg használt megjelölés megtartása mellé, ha kell, magyarázó megjegyzést fűzzenek, ha pedig új nevet kell adniok, az pontosan határozza ' meg az anyag természetét. —

Vol. II. No. 1—6.(1960—1962.): R A. BROWN: AZ állami levéltár és a történesz (1—8. pp.). Brown, mint a Public Record Office egykori kutatótermi felügyelője, ismerteti a levéltár anyagának természetét. Nem mesterségesen gyűjtött, hanem az egyes állami hivatalok /nűködése és irattermelése folytán természetesen kialakult szerves egység a levéltár. Indexei természeténél fogva nincsenek, s bármilyen nagy anyag is, nem tartalmaz adatokat minden elképzelhető témához. A történésznek ahhoz, hogy eredményes kutatásokat végezhessen benne, ismernie keli a hivataltörténetet, anélkül természetesen, hogy elmerüljön a részletkérdések vizsgálatában. — TH. G. BARNES: A helyi levéltár és a történetíró inasévei (25—32. pp.). A történetírás természetében a 20. században végbement változás, a történészeknek az egyes részletkérdések felé forduló érdeklődése, a történettel foglalkozók számának megnövekedése és á" doktori fokozat elnyerésére irányuló nagyobb törekvés egyre nagyobb fontosságot biztosít és egyre nagyobb feladatot jelent a vidéki levéltáraknak. A kezdő történész eredményesebb munkát végezhet ezekben közvetlenségük és kevésbé hivatalos jellegük miatt. Biztosabban tájékozódhatik egy-egy kisebb terület történetére vonatkozó anyagban, s nagyobb eredménnyel is kecsegtet az ilyen tárgyú probléma megoldása. A gazdaságtörténet, a hivataltörténet, s végül az ismét nagy érdeklődésre számot tartó politikai történet művelői egyaránt értékes anyagot találhatnak a helyi levéltárakban, kezelőik pedig értékes szolgálatot tehetnek az anyag őrzésével, segédletekkel való ellátásával, valamint a kutatók igényeinek kielégítésével. — D. SHADD: Egy központi levéltár referens-szolgálatának kérdései (61—67. pp.) c. cikkében a szerző tapasztalatai alapján tárgyalja a referens-szolgálat adminisztratív, technikai és személyi problémáit. — R. ELLIS: A levéltárigazgatás válogatott irodalma (67—-73. pp.). A következő csoportosításban ismerteti az e tárgykörbe vágó bibliográfiát: I. Pergamen, papír, tinta. II. Kártevők. III. Épületek és felszerelések. IV. Iratrestaurálás és kötészet. V. Fényképezés és másolás. — J. P. EDE: Tárolás céljait szolgáló acélállványzat (114—119- pp.). A levéltári anyag tárolására használható állványok különféle típusait ismerteti. Költségmegtakarítás és használhatóság szempontjából legalkalmasabb az acélállványzat. A használatban levő ipari és könyvtári célokat szolgáló állványok közül — mivel levéltári anyag tárolására külön állványtípust készíttetni nagyon költséges volna — iímerteti az álló: általános vagy ipari, a lemezes tartóállványa és a polcszerű könyvtári, továbbá a szabályozható: sínen mozgó, a svájci Ingold és az amerikai Snead rendszerű állványzatok sajátságait, hozzávetőleges árait, előnyeit és hátrányait. Függelékül felsorolja azokat az afigol cégeket, amelyeknél ezek beszerezhetők. — H. JENKINSON: Gyökerek (131—138. pp.). Szerző a levéltár szerepét a fa gyökerének szerepével hasonlítva össze, újra meghatározza a levéltár fogalmát. Eszerint nem az iratok külső megjelenési formája, sem azok dátuma, hanem a következő tényezők, mintegy gyökerek jellemzik: természetes módon jön létre (szemben a mesterséges gyűjtéssel), adminisztratív tevékenység alapján; megőrzése elsősorban a hivatali referensszolgálat érdekében történik; s ez a meghatározás mindennemű és -korú dokumentumra alkalmazható. Szól a levéltárosképzés problémáiról, s megállapítja, hogy a levéltárosnak alapként ismernie kell a hivataltörténetet s értenie kell az oklevélolvasáshoz. Nem tartja helyesnek a régi és modern levéltár megkülönböztetést, csupán szükségesnek a legújabbkorj iratanyag nagy mennyiségének megfelelő módszerek alkalmazását. Eszerint ajánlatos volna kizárólag a jelen hivataltörténetének termékeként kialakult, a múlttal semmiféle kapcsolatban nem álló intézmények irattárait önállóan szakosított irattárosok vezetése alatt működtetni. — F. HULL: Határok (138—140. pp.). A levéltárak népművelői jelentőségével kapcsolatban, hogy mennyi időt, energiát és tudást fordíthat a levéltáros nem szorosan vett levéltári munkák végzésére, a következő irányelveket szabja meg: Elsőrendű feladata az anyagvédelem, azután következik a kutatószolgálat. A levéltárosnak az oktatás szolgálatában is határt kell ismernie, s az anyagnak kiállítás céljaira való kölcsönadása vagy kutatásra való kézbeadása is csakis az oklevelek épségének biztosítása mellett történhetik. Mindent egybevetve: a levéltáros mindenekfölött levéltáros, ne pedig historikus vagy pedagógus legyen. — Technikai vonatkozású