Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - Oltvai Ferenc: Szeged közigazgatása a város felszabadulásától az ország felszabadulásáig, 1944. október 11.–1945. április 4. : második közlemény / 247–271. o.

256 Oltvai Ferenc beszerzett a lakosság részére 131 944 kg hízott libát, 22 593 kg csirkét és pulykát, 360 461 db tojást és különféle egyéb árut.

171 S hogy beszerzéseiben iparcikkek birtokában a városigazgatás milyen előnyös pozícióból és nagy haszonkulcs mellett kereskedhetett, azt jól mutatja a Csongrád megyével folyó tárgyalás, A Csongrád megyei alispán ui. mivel a szomszédos törvényhatóságok is cserekereskedést folytattak — 1944. december 17-én kelt levelében közölte a szegedi polgármesterrel, hogy a megye lakosságának sóra, cukorra, petróleumra és gyufára volna szüksége. Cserébe búza, árpa, zab, tengeri, cukorrépa, burgonya, olajosmagvak, baromfi, tojás, sertés, paprika áll rendelkezésre. A város csak gyufát tudott adni és lakóinak ellátására a burgonyát, tojást és a hízott sertést tartotta a legszükségesebbnek. Mint válaszban megírták: a város minden kilogramm zsírszalonnáért eddig 10 doboz gyufát adott, akkorra azonban már csak 5 dobozt adhatott, mert csökkent, a készlet, és már csak alig több mint félmillió doboz gyufa állt rendelkezésre.

172 Az így összegyűjtött élelmiszerek egy részével azután a város — mint adataink mutatják — tovább is cserélt. így az ipari üzemek szénmennyiség beszerzése is részben élelmiszerekért történt, rekompenzálással. A szegedi elsőrendű ipartelepek szénszükséglete havi 50 000 q volt. A gázgyár szénszükséglete további 6000 q. A szénszállítások ellenében a bányamunkások élelmiszereket kértek a helyi szénkereskedelmi társaság útján.

173 E kompenzációs rendszert azután immár teljesen kidolgozva erősítette meg a főispánnak, mint közellátási kormánybiztosnak 1945. március 24-iki rendelete, amely szerint a szegedi gyárak a kívülről-érkező rendeléseket csak az esetben fogadhatják el, ha a rendelő egyszersmind a rekompenzációképpen Szegedre beszállítandó cikkek mennyiségére és minőségére nézve is megállapodott. Élelmiszer helyett a város a rendelőtől nyersanyagot vagy üzemanyagot is igényelhetett a gyár részére. A termeivényért beérkező élelmiszert vagy a nyersanyagot és üzemanyagot a tanács elsősorban annak a gyárnak volt köteles kiadni, amelyiknek a termel vény ét kivitték a városból. A kereskedők és szövetkezetek útján beérkezett élelmiszer után az Áruelosztó és Beszerző Hivatal az élelmiszer beszállítóját a rekompenzációs feltételeknek megfelelő juttatásban részesítette. A kereskedő, vagy a szövetkezet az élmiszer 60%-át az érvényben levő maximális áron hozhatta forgalomba a jegyrendszer korlátain belül, fennmaradó 40%-át szabadon értékesíthette.

174 Ezekben a hetekben valóban úgy tűnt, hogy Szeged sikeresen kiépített gazdasági autárkiája sikerrel fogja megoldani lakosságának ellátását. Ám ugyanakkor a városigazgatásnak egyre erősebben kellett felvennie a harcot a nagy nehézségekkel összehordott élelmiszerkészleteknek egyre jobban elhatalmasodó törvénytelen, spekulációs kivitele ellen, mely Budapest felszabadítása után különösen megerősödött. A kortársak így emlékeznek vissza erre a fordulatra: „... eleinte inkább csak egyes olyan dolgokban volt hiány, amit itt a környéken nem termeltek. A legnagyobb gondunk a só volt, valószínűleg azért, mert Romániával nem 171 SzÁL, Szegedi th. bizottság közgy. jkv., 1945. március 17. 172 SzÁL, Szpm., 58609/1944. sz. 173 SzÁL, Szfoisp., 374/1945. sz. 174 SzÁL, Szfoisp., 667/1945. sz.