Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - Bónis György: A kúriai irodák munkája a XIV. és XV. században / 197–246. o.

212 Bónis György tor, hol helyettes protonotarius névvel illethettek. Ez a megbízatás azonban nem volt állandó. Nem az egyetlen eset a gyors kiugrásra és letűnésre a köz­jegyzői jelre emlékeztető „rácsmintát" (24. ábra) alkalmazó nádori jegyzőé, aki 1430 Szent György nyolcadától 1431 Vízkeresztig kezelte Garai Miklós nádor kisebb pecsétek, azután pedig csak ritka alkalmakkor jutott hozzájuk. 132 Az irodák többi jegyzője vagy rang szerint csökkenő arányban részesedett a pecsét­díjban, mint a német birodalmi kancellária munkatársai a bibalia és az aján­dékok hozamában, 133 vagy kiküldetésekben kapott némi kárpótlást. Az előbbi esetben az oktávák végén elszámolást kellett tartani, ennek írott emlékei azon­ban — érthetően — nem maradtak fenn. Egy ilyen osztozkodás azonban több jelenségre adhatna magyarázatot: ennek érdekében írhatta rá az oklevélre a nótárius, hogy a fél mennyivel maradt még hátralékban, 134 hogy a díjat egy másik munkatárs már beszedte 135 , illetve azt, hogy az oklevelet a kúriai irodák valamelyik alkalmazottjára tekintettel díjtalanul állították ki. 136 A díjak beszedésének és elosztásának ez a rendszere maradt fenn a nádori és az országbírói irodában az 1439-i Szent Mihály oktáva után beállott nagy 132 1430. jún.: Dl. 80274—75, 80277, 86309, 92787, 92789; nov.: Dl. 80290, 80292—93;; napi dátum nélkül: Dl. 90968; 1431. jan.: Dl. 80305; febr.: Dl. 80309—13, 92800; 1432. febr.í Dl. 80371; 1433. jún.: Dl. 80428—30 (kétféle pecséttel!); 1434. febr.: Dl. 80445. / 133 ii Bresslau: Handbuch der Urkundenlehre für Deutschland und Italien I. k. 2­kiád. (Leipzig 1912) 559. 1. 134 Nádor 1392: sine uno novo, Dl. 89573; 1395: in[cattus] minus uno, Dl. 89598; 1402: minus duobus, Bykol relaxavit, Dl. 92200; 1406: Tompa minus IUI, Dl. 87757; 1408: fent 21, jz. Országbíró 1375: Illlor denar[iis] debitor, Dl. 77611; 1393: signaturán minus novo, Dl. 89578, duos novos, Dl. 92011; 1400: minus uno, Dl. 92175; 1406: sine quatuore (?), Dl. 78666. 135 Nádor 1402: Sebastianus habet, Dl. 83477; 1420: Laurencius habet, Dl. 79636; 1423: Johannes Magyar habet, Dl. 71936; 1426: Stephanus filius Petri habet, Dl. 92706—7; 1430: Stephanus habet, Dl. 92782; 1435: magister Ladislaus habet, Dl. 80510—11; 1436: Kech habet, debet par, Dl. 66894; Bwthka, Kech debet, Dl. 66896; 1453: habet Karachon. Ország­bíró 1395: Ladislaus habet, Dl. 78162; 1400: Ladislao Simig[iensi] solvit, Dl. 78398; 1401: ua., Dl. 96011; 1417: Nicolaus habet, Dl. 89783; 1420: Emericus habet, Dl. 79615; 1422: hasonló jel, vízfoltos, Dl. 79725; 1424: Gurbed habet, Dl. 84372; Kyraly habet, Dl. 79937; Ozd habet, Dl. 89863; 1429: Kech habet, Dl. 66689; Papocz habet, Dl. 66688, 89902; 1430: Prosa habet, Dl. 80257; 1434: N habet, Dl. 90611; 1435: Kezy habet, Dl. 90613; 1436: Balk habet, Di. 86344; 1437: Miske habet, Dl. 67795; Tarnoch habet flor[enum], DI. 83701; 1438: Kenazya habet, Dl. 86356—57; 1446: Leonardus habet, Dl. 84469 (vö. Demeteri Lénárd mes­ter 1445: A Héderváry család oklevéltára. Közlik Radvánszky Béla, Závodszky Levente,, I—II. k. Budapest 1909—1922, a továbbiakban Héderváry okit. I. k. 227. 1.); 1449: Tomas habet, Dl. 84488; 1452: Johannes habet, Dl. 81054; 1453: Darocz habet, Dl. 66271; B habet, Dl. 81132; Ztubnya habet, Dl. 81133—36. — A nevek többségét azonosítani lehet a más forrásból ismert jegyzőkkel. 136 Nádor [1393—1396]: magistri Mychaelis de Egerwar, Dl. 93888; 1396: non solvit Egerwar, Dl. 92042 (Egervári Mihály 1406-ban kúriai jegyző, Dl. 7195, és Szécsi Miklós ki­rálynéi ajtónállómester familiárisa, Dl. 9170); 1415: non quia familiáris magistri Sebastian!, Dl. 75860 (Panithi Sebestyén hosszú időn át nádori jegyző, 1394: Zs. O. I. 3547. sz. — 1423: Dl. 67975); 1428: non quia progenies (?) Andree, Dl..83643; non^ quia Kech, Dl. 75332; 1434: non quia Zelew (az országbírói ítélőmester), Dl. 67313. Országbíró 1402: JG nobis quia Johannis litterati, Dl. 78492—93; 1415: non quia palatínalis, Dl. 79293; 1419: non quia Chap, Dl. 79550 (Csapi László mester nádori jegyző 1416: Dl. 95194); 1419: non quia fami­liáris (kitört), Dl. 79576; 1427: non quia Bókod, Dl. 92734; 1437: non quia Joannis Witi (?), Dl. 86355 (Vidfi János ekkor kúriai jegyző, Dl. 13827); 1449: non quia scriba magistri, Dl. 80945. A különös jelenlét ítéletén 1399: VIII domine Paule solvatis, Dl. 69304,. Kővári Pál nádori ítélőmester érdekeltségére 1. Zs. O. I. k. 4598. sz. — XVI. század eleji példákat hoztam fent (22. jz.) id. cikkemben, 24. 1. 123. jz.

Next

/
Thumbnails
Contents