Levéltári Közlemények, 34. (1963)
Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - Borsa Iván: A technikai fejlődés és a levéltárak / 163–196. o.
A technikai fejlődés és a levéltárak 167 kis ország levéltárügye a fejlődéssel arányosan differenciálódó technika minden számbajövő ágában szakértőket alkalmazzon, s így a szakértők nagy létszámú csoportját foglalkoztassa. A nagy levéltári apparátussal rendelkező nagy országokra, amelyek ráadásul fejlett technikával is rendelkeznek, vár az a* feladat, hogy a technika fejlődésével lépést tartsanak ilyenek alkalmazása terén, de a kisebb levéltári apparátussal és szerényebb technikai fejlettséggel rendelkező országok sem érezhetik magukat felmentve ez alól a kötelezettség alól. Talán gyümölcsöző lehetne egy körültekintően megszervezett nemzetközi munkamegosztás, amelynek keretében a kisebb országok csak egy-egy részfeladattal foglalkoznának, a munkamegosztásban részt vevő országok pedig kicserélnék tapasztalataikat. Egyedül műszaki képzettségű személy rendszeres levéltári foglalkoztatásától azonban nem várhatjuk valamennyi technikai kérdés felvetését, kidolgozását és megoldását. Különösen új levéltári épület építése és berendezése az a terület, ahol a műszakiak munkáját igen alaposan kell támogatniok olyan levéltárosoknak, akik kristálytisztán látják az építendő levéltár funkcióját, az elkövetkező 10—20 évben várható fejlődését és kellő tapasztalatokkal rendelkeznek ahhoz, hogy az építés, felszerelés és berendezés technikai jellegű problémáinak megoldásához megadják a szükséges (a levéltár funkciója által indokolt és ezért az építkezésnél feltétlenül megkövetelt) levéltári szakmai irányelveket. Ehhez természetesen szükséges, hogy egy-két levéltáros alaposan ismerkedjék < meg a modern levéltárépítés (és könyvtárépítés) tapasztalataival, tanulmányozza át az erre vonatkozó nemzetközi szakirodalmat, s a külföldi eredmények helyszíni megtekintése útján is gyarapítsa ismereteit. Az ilyen irányú specializálódás szükségességét bizonyítja új nemzeti könyvtárunk építkezésének ügye. Az Országos Széchényi Könyvtárban külön könyvtárépítési munkacsoport dolgozik, amely lényegében a fent vázolt feladatot látja el már több éve, s ez a szerepe, még évekig, legalább az új Nemzeti Könyvtár berendezkedésének és megnyitásának megtörténtéig fenn fog állni. Csak az ilyen két irányú (levéltári kérdésekben járatos műszakiak és a • levéltárépítés levéltári és technikai követelményeivel tisztában levő levéltárosok között kialakult) együttműködés mellett képzelhető el valóban minden igényt kielégítő modern, levéltári épület létrehozása. Sajnálattal kell megállapítani, hogy a magyar levéltárosok között nincs senki, akit levéltárépítési szakértőnek lehetne tekinteni. Ennek okát nyilván abban kell keresni, hogy az elmúlt fél évszázadban új levéltár építésére nem került sor, s ha épületátalakítás történt is, az csak igen szerény kéretek között volt kivitelezhető (Pécsi Állami Levéltár). A fentiekből, elsősorban az Országos Széchényi Könyv^ tár tapasztalataiból le kell vonnunk azt a tanulságot, hogy igen rövid idő alatt ki kell képezni levéltárépítési kérdésekben jártas levéltárosokat, hogy a szo- • cialista korszak központi hatóságainak iratanyagát őrizni és kezelni hivatott új központi levéltár épülete jelentőségének megfelelő előkészítés után valóban korszerű, s technikailag jól felszerelt épületet kapjon. E levéltár tervezésénél szerzendő tapasztalatokat kellene azután felhasználni egy 10—20 000 iratfolyómétert befogadó kerületi levéltári épülettípusnak a megtervezéséhez, hisz nem lehet eléggé szorgalmazni, hogy technikailag sajnálatosan elmaradt területi levéltáraink egy részé*méltó otthonra találjon (pl. Fővárosi Levéltár, Miskolci és Szegedi Állami Levéltár). '
