Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 1. - FOLYÓIRATSZEMLE / SZERK. BÉLAY VILMOS - Schmidt Ádámné: Der Archivar, Jg. XIV–XV. (1961–1962) / 139–143. o.

Folyóiratszemle 141 ebben az esetben a termelés céljára lesz majd felhasználható (251—256. pp.). — A levéltári hírek közül említésre méltó a Wolfenbütteli Állami Levéltárban folyó térképrestaurálás részletes leírása. A restaurálás japán selyem segítségével történik. — A nemzetközi hírekben a papír- és pergamenrestaurálással kapcsolatban tartott konferenciáról és a papírtörténet kutatóinak harmadik nemzetközi találkozójáról értesülünk. Figyelmet érdemel még a tervezett varsói új levéltárépület építészeti megoldásának leírása. — A4, füzet Max Miller állami levéltárigazgató" 60. születésnapjára kiadott ünnepi szám. — Elsőnek G. W. SANTE írását közlik Központi és föderatív leítárigazgatás címmel (313—318. pp.) Aki a Table Ronde des Archives összejövetelein részt vesz, a megjelent személyek között mind a központi, mind a föderatív leltárigazgatás híveit megtalálhatja; túlsúlyban azonban a központi leltárigazgatás pártolói vannak. Magától értetődik, hogy mindkét levéltárigazgatási forma részben a politikai rendszer, részben a történeti fejlődés különbözőségére vezethető vissza. A központi igazgatásnál a levéltárak egységes vezetés alatt állnak, a föderatív igazgatás pedig önálló, egymás mellett működő, egymásnak alá nem rendelt levéltárszervezést jelent. A német levéltárigazgatás történeti fejlődésének felvázolása után Sante arra a megállapításra jut, hogy a levéltárak nem tekinthetők egyértelműen egy bizonyos tudományág kutatási helyének, mint pl. ;az egyetemek könyvtárai. Ezt bizonyítja az a tény, hogy egyes országokban a levéltárak nem a kultuszminisztérium, hanem a miniszterelnökség hatáskörébe tartoznak. Korunkban az állam, a társadalom és a gazdasági élet követelményei új központi igazgatás létrehozását teszik szükségessé, amely a központi és föderatív levéltárigazgatás összeolvasztásával alakítandó ki. — K. G. BRUCHMANN: A Szövetségi levéltár "új helyiségekben című cikkében a Szövetségi levéltár két új épületéről számol be (317—322. pp.). Részletes leírást ad a filmvetítővel felszerelt előadóteremmel, ülésteremmel, restauráló-, könyvkötő- és fotoműhellyel, garázzsal, Itonyhával és étkezdével felépített 12 emeletes és 4 emeletes épülettömb belső berendezéséről. — RENÉ GANDILHON: Katalógusok és leltárak; használatuk a francia kerületi levéltárakban c. francia nyelvű tanulmánya (323—324. pp.) a Franciaországban leggyakrabban használt két levéltári segédletről szól. Megállapítja, hogy a legrészletesebben összeállított segédlet mellett is vannak olyan iratféleségek, amelyek elsikkadnak a levéltári anyagban. Ilyenek a brosúrák, plakátok, röpiratok, újságok, falragaszok, tervek, térképek stb. Ezek a fontos, történeti szempontból nagyjelentőségű dokumentumok éppen névtelenségük miatt a könyvtárakban is nehezen találhatók meg. A tanulmányban javaslatot közöl szerző a felsorolt anyagok jobb felhasználására: külön katalógust kellene róluk készíteni, a nyomtatványok azonban továbbra is az ügyiratban lennének hagyandók. — J. PAPRITZ: Címfelvétel tárgyi csoportosítású ügyiratoknál (325—336. pp.) c. tanulmánya a címfelvétel egységes normájának szükségét hangsúlyozza és igen részletes szabályzat-tervezetet közöl. — G. RICHTER: Levélhagyatékok és az uralkodóházak levéltárainak feltárása c. cikkében (337—342. pp.) több rendezési lehetőség felsorolása után a levelezőpartnerek küldött és kapott leveleinek egymás mellett hagyását tartja célszerűnek. Hangsúlyozza azonban, hogy a levélhagyatékbk belső tagozódása minden esetben a levelek tartalmától függ és hogy a rendezést végző levéltárosnak mérlegelnie kell, hogy az adott esetben melyik rendezési elv szerint végezze munkáját. — DR. E. KITTEL a levéltári középkáderek és az egyetemen kiképzett levéltárosok foglalkoztatásáról írva (395—400. pp.) azt állapítja meg, hogy a középkáderek hiánya miatt a diplomás levéltárosokra gyakran tisztán technikai és fél-mechanikus munkák hárulnak, holott ez kiképzésük hosszas időtartamát és az államnak ezzel kapcsolatos költségeit tekintetbe véve nem gazdaságos. A cikk megértéséhez meg kell jegyezni, hogy a szóban levő középkáderek kiképzése — pl. Poroszországban — összesen 3 év: 1 év elméleti oktatás és 2 év gyakorlat. A tanulmányi évek alatt jártasságra tesznek szert a 17. századnál nem régebbi oklevelek és ügyiratok olvasásában, további tantárgyaik a német történelem, közigazgatástörténet, levéltártörténet és francia és latin szövegek fordítása. Az így kiképzett középkáderek tehát igen sokat tehetnek azért, hogy az egyetemen képzett levéltárosokat tehermentesítsék. A cikk szerzője szerint e munkaerők között helyes arány 1:1. Hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a jövőben több és jobban képzett középkáder kerüljön a levéltárakhoz. A témát vitára bocsátja azzal, hogy új középkáderekre a levéltárakban sürgős szükség van. — [Az 1962. évi 3. számban W. MÜLLER szól hozzá fenti kérdéshez (197— 204. pp.) és a problémát a Szövetségi levéltár szemszögéből vizsgálja. Foglalkozik a középkáderek munkaterületével és megállapítja, hogy nem az iratanyag minősége, hanem annak kora dönti el, hogy a vele kapcsolatos munkát a középkáderek végezhetik-e vagy sem. A középkádereknek további szerepe lehet még a selejtezésnél, iratok beszállításánál, a restaurálásnál és fényképezésnél. Konkrét javaslatot közöl a középkáderek kiképzésének átszervezésére. — Az 1962. évi 4. füzetben a középkáderek nevében N. RUNGE közöl cikket (335—338. pp.) és \