Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 1. - IRODALOM - Bognár Iván: Archivalische Quellennachweise zur Geschichte der deutschen Arbeiterbewegung. Bd. 5., 1–3. Teil., Bd. 7. (Levéltári forrásmutatók a német munkásmozgalom történetéhez). Berlin, 1961. / 100–102. o.

Irodalom 101 A kiadvány megjelentetésének eszméje — mint azt az előszó megállapítja — egy még 1950 őszén lefolyt megbeszélésre nyúlik vissza, mely a Belügyminisztérium Levéltári Osztálya és a Német Történelmi Intézet igazgatója, Leo Stern között történt a levéltári anyagnak a történetkutatásban való felhasználására vonatkozólag. Mivel a háború következtében széthullott levéltári anyagok helyreállítása 1950-re nagyobbrészt befejeződött, kezdetét vehette a fondok és állagok feltárása meghatározott, tematika alapján. A Stern professzor vezetése alatt 1952 óta fennálló munkaközösség keretében a levéltárak 1953-ig forráskutatásokat végeztek. Az ennek alapján készült jegyzékeket fotókópiákban megküldték több bel- és külföldi társadalom- és történettudományi intézetnek. Ezek a jegyzékek azonban — noha a tájékozódást magukban a levéltárakban is megkönnyítették — a tudományos forráskritika magasabb igényeinek még nem tehettek eleget. Ezért szükséges volt, hogy egységes szempontok szerint átdolgozzák és tökéletesítsék őket. E célból a levéltárakban tudományos levéltáros kollektívák alakultak az Állami Levéltári Igazgatóság felügyelete alatt. Ezek a munkálatok, melyek jórészt befejezés előtt állanak, hét kötetben fognak megjelenni. Az eddig megjelent két kötetet (illetőleg négyet, mert az 5. kötet három részből áll) ismertetjük most. A kötetek azonos felépítettségűek. A forrásmutatókat bevezetés előzi meg, melyből megismerjük az illető terület levéltárának történetét és szervezetét, valamint a feltárt anyag forrásértékét. Az utóbbi kapcsán értékes történeti adatokat tudunk meg. az egyes országrészekről. Ezután kapjuk az egyes fondok és állagok ismertetését levéltárak, ezeken belül pedig minisztériumok, ill. alsóbb hivatalok szerint. Így az ötödik kötet először a drezdai főlevéltár, majd a területi levéltárak, végül egyes beszállított magánlevéltárak anyagát ismerteti. Hasonló beosztást követ a hetedik kötet is. Az egyes fondok előtt rövid bevezető ismerteti a fondképző történetét és szervezetét, valamint terjedelmét (kötetekben), évkorét és segédleteit (jegyzékek, naplók stb.). A közölt forrásanyag időhatárai az 1820/30-as évektől, tehát az ipari proletariátus keletkezésétől egészen 1945-ig a népi demokratikus hatalom kezdetéig terjednek. A mutatóban közölt iratcsomók címmel, kötetszámmal, évkörrel, jelzettel vannak ellátva s adott esetben külön címet s tartalmi megjegyzést is kapnak. Ezekre akkor volt szükség, ha —• amint az gyakorta előfordult .— a hivatalos cím nem fedte a valóságos tartalmat, valamim olyan esetekben, ha az iratcsomóban több nagy téma volt a címben megadottnál. Minden egyes tétel futószámmal van ellátva. A kötetek használatát a közeljövőben megjelenő tárgymutató fogja elősegíteni. A megjelent kötetek közül az ötödik, a szászországi levéltárak ismertetését magában foglaló kötet az értékesebb mind tartalmánál, mind terjedelménél fogva. Éppen ezért nem lehet eléggé sajnálni, hogy a központi hatóságok jelentékeny mennyiségű, már rég levéltárivá érett anyagot saját irattáraikban őriztek még 1945. február 13-án is, mikor a borzalmas erejű szövetséges légitámadás Drezdát porig bombázta. Ennek következtében a minisztériumokban őrzött iratanyag javarésze elpusztult, holott ugyanekkor a drezdai állami levéltárban levő iratanyag a körültekintő védekezés folytán 94°/o-ban megmenekült. 1945 és 1959 között azonban a szász levéltárak anyaga így is 17 ezer folyóméterrel bővült s ebből a legnagyobb rész 1831 és 1945 között keletkezett iratokból áll. • Ami az iratanyag értékét illeti, a bevezetés utal arra, hogy a szocialista törvény előtti időkben, különösen 1863 és 1890 között Szászország és Lipcse volt a német munkásmozgalom központja, mivel ez volt Németország egyik legiparosodottabb része. 1762 után rohamosan fejlődött itt a manufaktúra ipar s a 19. század első felében megtörtént az átmenet a gyáriparra is. Ezzel együttjárt a lakosság számának növekedése s az ipari munkásság kialakulása. 1834 és 1910 között a lakosság háromszorosára növekedett az eddiginek és míg 1840-ben a népesség 1

/s-a élt a városokban, 2

/3-a falun, addig 1933-ban már fordított volt az arány. Természetes, hogy a munkásság korán kezdett szervezkedni és harcolni a kizsákmányolók ellen. A Stefan Born vezette „Munkástestvériség" nevű egylet szerencsés véletlen folytán megmaradt levelezéséből kitűnik, hogy 1848—1850 között kb. 80 munkásegylet tartozott a Munkástestvériséghez, s ezeknek jórésze Szászországra esett. Üj lendületet adott a mozgalomnak Bebel és Liebknecht ott-tartózkodása, kiket — mint az első munkásképviselőket — 1867-ben választókerületük be is küldött az északnémet parlamentbe. 1903-ban a 23 szász választókerület közül már 22-ben szocialista képviselőt választottak. Az első világháború vége felé így itt volt a Spartacus-mozgalom egyik központja. A háború utáni forradalmi krízist (1923-ig) is jól tükrözik a megmaradt iratok. Sajnos, a weimari időszak s főképp a fasiszta korszak aktái igen hiányosak.