Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - Szűcs László: Adalékok a bécsi központi levéltári anyag Ausztria és Magyarország közötti felosztásának történetéhez, 1875–1918 / 27–42. o.

Adalékok a bécsi központi levéltári anyag felosztásának történetéhez 35 — messzire elkerülte az ilyen meggondolásokba való belebocsátkozást s helyette pusztán a politikai helyzet által kínált megosztási lehetőség gyakorlati kivitelezésére szorítkozott. Tudományos lelkiismeretsége mégis arra késztette, hogy legalább jelezze a megosztással szemben jogosan felhozható ellenvetéseket. A memorandum legértékesebb és legérdekesebb részét egyébként a függeléknek felfogható leltárszerű iratjegyzék képezi. Ez a Haus-, Hof- und Staatsarchivnak korábban átadott könyvek tételes felsorolása után a Hofkammer osztályai szerint haladva ismerteti a levéltár egész iratanyagát. Közli az iratok elhelyezési számát, a tárgyát, az évkorét, az iratcsomók számát és azt, hogy milyen segédletekkel vannak ellátva (közösen, vagy külön készített mutatókkal stb.). A csomók számát pedig, a célnak megfelelő módon úgy tünteti fel, hogy abból megállapítható legyen mindjárt az is, milyen jellegű munkára van szükség a szétválasztás végrehajtásához. így a kizárólagosan osztrák tárgyú iratok csomószámát normális betűvel nyomtatták, a kizárólagosan Magyarországot illető csomók számát fett-tel szedték, négyszögbe foglalták azoknak a csomóknak a számát, amelyek a szétválasztás érdekében darabról darabra átyizsgálandók s végül bekarikázták azoknak a csomóknak a számát, amelyek az osztrák és a magyar fél jóváhagyásával a Haus-, Hof- und Staatsarchivnak lesznek átadandók.

1

'

5 Ebből kiderül, hogy összesen 4728 csomó és kötet minden további nélkül Magyarországnak lett volna átadandó és 8766 csomót darabról darabra haladva kellett volna szétválasztani, míg 8759 csomó, mint tisztán osztrák vonatkozású iratanyag az osztrákok kizárólagos kezelésébe jutott volna és 209 csomó, illetve kötet került volna a Haus-, Hof- und Staatsarchiv kezelésébe. Az ilyen alapon történt megegyezés után úgy látszott, hogy most már nem lehet akadálya a szétválasztás keresztülvitelének. Az újabb nehézség azonban már ugyanazon az értekezleten jelentkezett, amelyen a felosztás szempontjaiban megállapodtak. Az osztrák miniszterelnök képviseletében jelenlevő Budinszky Sándor ugyanis kijelentette, hogy a bizottság határozatait csak ad referendum veheti tudomásul, mert a szétválasztás ügyét nem tekinti elhatározottnak. Ez a kijelentés tulajdonképpen azt jelentette, hogy az új osztrák miniszterelnök más álláspontot foglalt el ebben a kérdésben, mint az elődje, de jelentette azt is, hogy a mílleniumi év elmúltával az osztrák kormány nem tartotta többé lényegesnek a kérdést. Hosszas tárgyalások kezdődtek ismét, melyek során az az álláspont alakult ki, hogy a vegyes bizottság által meghatározott szétválasztási munkálatok csak a király jóváhagyása után kezdhetők meg. A magyar kormány rövidesen el is készítette a felterjesztés és az uralkodói elhatározás szövegét, megküldte ezt az osztrák kormányhoz is annak érdekében, hogy az ilyenkor szükséges egyöntetű javaslat kerüljön a király elé. Az osztrák kormány részéről azonban — minden sürgetés ellenére — sem történt intézkedés, elzárkózó álláspontját az osztrák kormány egész 1918 végéig fenntartotta. Az osztrák kormánynak a következő két évtizedben elfoglalt e következetes álláspontja azonban nyilvánvalóan nem lehetett ismeretes 1898-ban a magyar kormány, illetve az ügyben magyar részről érdekeltek előtt. Szinte biztosra vették, hogy a király hozzá fog járulni ahhoz a magyar kéréshez, 15 OL Miniszterelnökség (a továbbiakban: ME) 1898. XXVI—195. (8838). 3*