Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - Szűcs László: Adalékok a bécsi központi levéltári anyag Ausztria és Magyarország közötti felosztásának történetéhez, 1875–1918 / 27–42. o.

Adalékok a bécsi központi levéltári anyag felosztásának történetéhez 3J igény, és a 67-es állapotok megmerevítését célzó osztrák álláspont csapott öszsze ezeken a levéltári tárgyalásokon is. Hogy a kérdésnek mennyire ez a politikai oldala került előtérbe, és ennek megfelelően milyen nagy mértékben szorultak háttérbe — az egyébként még egyáltalán nem kiforrott — szakszempontok, azt legjobban példázza az a körülmény, hogy akkor jutott ismét egy kis lépéssel közelebb a megoldáshoz, amikor Kállay Benjamin, tehát magyar ember került a közös pénzügyminiszteri székbe. Már minisztersége első évében közölte a király személye körüli miniszterrel, hogy közvetlenül kíván válaszolni a magyar Belügyminisztériumnak. Ez rövidesen, 1884 márciusában meg is történt. Válaszában leszögezte Kállay, hogy „sem politikai, sem levéltári tekintetben nincsenek aggályai" az Udvari Kamara iratainak szétválasztásával kapcsolatban, mindamellett közölte azt is, hogy az osztrák kormány beleegyezése nélkül ő nem rendelheti el a munkálatok megindítását.

5 A csaknem tíz évi levelezgetés legnagyobb eredményének — a kisebb terjedelmű Apaffyféle iratok átadásának figyelembevétele esetén is — ezt az elvi nyilatkozatot tekinthetjük, hiszen ezáltal lehetőség nyílt a kérdés barátságos úton való rendezésére. Egy hónap múltán Pauler Gyula ismét Bécsben volt s most már hivatalos megbízatással a kezében, a közös pénzügyminiszter támogatásával vizsgálódhatott a levéltárban és maga készíthette el a magyar vonatkozású állagokról azt a jegyzéket, amit évek óta hiába kért Bécsből. Látogatása során megállapította, hogy az évekkel korábban tett megfigyelései az Udvari Kamarai Levéltárban helytállóaknak bizonyultak, s mintegy 4200 iratcsomót és 300 kötet könyvet minden nehézség nélkül ki lehet választani. Úti beszámolóját általános derűlátás jellemezte, tájékozódott Taaffe osztrák miniszterelnök állásfoglalása felől is és kedvező híreket kapott. Benyomásai alapján már kalkulációt is közölt a szállítás során felmerülő költségekről és javaslatot tett a nagyobb mennyiségű anyag befogadására alkalmas raktárak előkészítésére. Az általános bizakodás közepette sem feledkezett meg azonban Pauler arról, hogy a politikai életben esetleg bekövetkező változás könnyen az ellenkezőjére fordíthatja a kedvező kilátásokat. Éppen ezért nem győzte hangsúlyozni, hogy a gyorsan kiválasztható iratcsomók elszállítását kellene mielőbb lebonyolítani s egyelőre figyelmen kívül lehetne hagyni a nagyobb munkát igénylő darabonkénti iratválogatást.

6 Mindebből most már világosan kitűnik, hogy Pauler — helytelenül — a pertinencia elvi alapjáról kiindulva igyekezett megoldani a közös Pénzügyi Levéltárral kapcsolatban egyébként csakugyan fennálló kérdést. Nem fogadható el helyes elvi alapként már az iratok külön kezeltségével s, az ennek következtében könnyen szétválaszthatóságával kapcsolatban említett optimista megállapítása sem, hiszen az egyes kútfők, tételek, vagy sorozatok kiemelése is csupán az egységes fond sérelmével, azaz a szervesen kialakult kapcsolatok szétszakításával vált volna csak lehetővé. E nézetét még szélsőségesebben mutatja az egyes iratcsomókban található magyar vonatkozású darabok kiemelésére vonatkozó elgondolása. Az események azután Pauler fent említett félelmeit igazolták. A Közösügyi Országos Bizottság (delegáció) 1884. november 17-én tartott ülésén a közös Külügyminisztérium költségvetésének tárgyalása alkalmával, a külügyi 5 OL KSzKM ein. 1897—1239 (1884—2809). 6 OL irattár 1915—245 (1884—608).