Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 2. - KRÓNIKA - Bakács István: Miklósy Zoltán (1883–1962) / 305

Krónika 305 Megyei monográfiája és jogtörténeti szintézise, mint két, mély gyökereket eresztő fa, maga is számos, életerős ággal gazdagította a magyar történetírás erdejét. E két nagy munkája melléktermékeként, anyaggyűjtés és feldolgozás közben, egymás után láttak napvilágot Holub kisebb-nagyobb tanulmányai (a fő- és alispán viszonyának jogi természetéről, az életkor szerepéről középkori jogunkban, párizsi levéltári kutatásairól, végrendeleti jogunk kialakulásáról, a fiúsításról, a vásárolt fekvőjószág természetéről, a leánynegyedről stb.), amelyek mind maradandó értékei a magyar köz- és magánjog történelmének. Könyvismertetéseit, bírálatait eredetiség, igazságszeretet, erkölcsi felelősségérzet és tapintat jellemzi. Kritikai megállapításait is szinte minden esetben maga felkutatta forrásokra építi. A történetíró tisztéről vallott felfogására világít rá az a szelíd szemrehányás, amelylyel Szekfűt illette, mondván: „talán mégsem lehet ilyen enyhe az ítéletünk azok felett" — Mohács nemzetvesztő politikusairól volt szó —, akikkel szemben „a pápai követ jelentései és a velencei követek sürgönyei és relációi a legkiáltóbb vádiratok". (Századok 1935. 104. 1.) Pihenéstelen munka közben, szellemi és testi erejének töretlen birtokában, váratlanul halt meg 1962. március 28-án. A levéltárosként indult s a levéltárakkal élete végéig szoros kapcsolatban élő tudós emlékét a magyar levéltárosok is kegyelettel őrzik. Komjáthy Miklós MIKLÓSY ZOLTÁN 1883—1962 1962. február 22-én, egy koratavaszi napsütéses délutánon temettük el az Országos Levéltár felszabadulás előtti egyik legismertebb munkatársát. Hosszú éveken keresztül a kutatóterem felügyelője volt s ilyenformán azok, akik az Országos Levéltárat tudományos kutatómunkájuk elvégzése céljából felkeresték, segítségének sokat köszönhettek. Nagy olvasottságával, széles 'körű ismeretanyagával tudott támogatást adni s a kutatók figyelmét felhívni egy-egy forrásanyagra. Elsősorban természetesen a fiatalokat, a doktori értekezést készítő egyetemi hallgatókat vette pártfogása alá. Magánéletére is jellemző volt ez a nevelőmunka. Budafokról vonaton járt be s akinek módjában állott, tapasztalhatta, milyen széles körű ismeretsége volt, mennyi szeretet és megbecsülés övezte, hiszen a város társadalmi életében tevékeny részt vett, a magyar múltból vett elbeszéléseivel, adomáival pedig fel tudta^ az érdeklődést kelteni a letűnt korok iránt. A Nyitra megyei Lapásgyarmaton született 1883. március 12-én, 1909-ben szerzett tanári oklevelet. Vágyai a levéltárosi pálya felé vonzották, így tette le, mint soproni lakos, 1912-ben a levéltári kezelői vizsgát. Az 1912—1913. tanévben a sarkadi polgári iskolában tanított, de 1913. április 4-én kinevezték az ősi bányaváros, Selmecbánya főlevéltárnokává. Ottani szorgos munkáját máig bizonyítja sokszáz Mohácselőtti oklevél borítékolása, keletfeloldása. 1915 decemberében leteszi a levéltári fogalmazói szakvizsgát. Az Országos Levéltárba szeretne kerülnie 1917-ben megpályázza az akkor üresedésben levő levéltári fogalmazói állásokat. Minthogy azonban az akkori harctéri szolgálatot teljesítő levéltári tiszteket nem előzhette meg, kénytelen megelégedni a levéltári tiszti kinevezéssel, s csak 1922-ben — a Gyűjteményegyetem megszervezése után — kerül a fogalmazói, illetőleg a tudományos allevéltárnoki rangba. 1934-ben levéltárnokká, 1942-ben főlevéltárnokká nevezik ki. 1949 végével nyugdíjazzák. Ha akár levéltárosi, akár történetírói munkásságát vizsgáljuk, úgy érezzük, hogy vágyai és törekvései beteljesületlenek maradtak. Legjobban talán a magyar királyok középkori hajóhadáról írt és saját költségén kiadott tanulmányánál érezzük ezt. (1934, 135 1.) Bel- és külföldi oklevéltárak alapján készült adatközlő munkáját az akkor meginduló szellemtörténetírás nem méltatta. Folyóiratunk 1940/41. évfolyamában megjelent értekezése a középkori hiteleshelyeink által létesített iskolákról, szintén nagy adattömegen épült fel. E munkái azonban, valamint számos ismertetése, amelyek nyelvtudásának és nagy ismeretanyagon felépülő kritikai .érzékének tanúbizonyságai, mindenkorra megőrzik emlékét. Bakács István