Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 2. - KRÓNIKA - Komjáthy Miklós: Holub József (1885–1962) / 304–305. o.

304 Krónika tapasztalatok jelentőségének indokolatlan túlhangsúlyozására. Sok problémát okozott az egyre terjedelmesebbé váló évfolyamok (voltak évek, melyekben 70—80 szerzői ív is megjelent) hosszadalmas nyomdai átfutása, és így az egyes számok állandó késése. Nagy tehertétele volt a folyóiratnak, hogy a cikkek honorálására tíz éven át semmiféle anyagi alappal sem rendelkezett. E nehézségeken azonbari egyrészt az illetékesek figyelme (különösen hasznosnak bizonyult a szakszervezetnek 1958-ban a folyóirat munkáját elemző széleskörű ankétja), s főleg a budapesti és a vidéki levéltárosok szakmájukat szerető, áldozatkész, a folyóirat fejlődését szívükön hordó munkatársai a Híradót mindvégig átsegítették. A folyóirat nemzetközileg is egyre inkább ismertté vált: a népi demokratikus országok szaksajtójában ugyanúgy, mint egyes nyugati levéltári folyóiratokban is, évek óta rendszeresen és részletesen ismertették, eredményeire hivatkoztak, munkáját értékelték. A folyóirat tizenegyedik évfolyamába nemcsak új címmel, de új szerkesztéssel és előnyösen megváltozott külsővel lépett be. A szerkesztés hosszas és kitartó harcának eredményeképpen ma már a folyóirat anyagi alapjai biztosítva vannak: olyan körülmény ez, mely érthető módon színvonalának további gyors emelkedését is maga után fogja vonni. Tizenegyedik évfolyama megmutatta, hogy a folyóirat további útja igen eredményesen és biztatóan alakul a korábbi hibák és hiányosságok végleges kiküszöbölése és a levéltárügyünk jelen fejlődési fokozata által igényelt szervező, tájékoztatási és tudományos funkciók minél teljesebb betöltése felé. Ennek egyik első jeleként tekinthetjük a Voproszi Isztorii-ben a folyóiratról, annak legutolsó évfolyama alapján legutóbb megjelent igen elismerő és meleghangú ismertetést is. Második évtizedét új köntösben és megújított célokkal megkezdő folyóirattársunkat melegen üdvözöljük, és további fejlődéséhez sok sikert és szerencsét kívánunk. HOLUB JÓZSEF 1885—1962 1885-ben született. A XX. század első évtizedében mint levéltáros indult pályáján. 1920-ban a budapesti egyetem magántanárrá habilitálta. 1923-ban a pécsi egyetem bölcsészeti karán a magyar történelem tanára lett, majd 1938-ban ugyanezen az egyetemen a jogtörténelem professzorává nevezték ki. 1914 és 1921 között Áldásy Antallal kitűnő segédtudományi folyóiratunkat, a Turult szerkesztette. Levéltárosi pályakezdés és negyedszázados egyetemi tanári működése eltörölhetetlen nyomot hagyott tudományos munkásságán is. Mint levéltáros, ahogy maga írta, a katedra és magas hivatali polc nélkül is páratlan hatású mester, Tagányi Károly tanítványa lett. Tőle tanulta a sokszor csak fáradságos munkával kiböngészhető adatok tiszteletét s a valóságérzetet, amely az adatokat nem önmagukért becsülte. Rá is illett a megállapítás, amelyet Tagányiról írt nekrológjában: „. .. a száraz adatok mögött a zöldelő, friss életet kereste s látta meg, az örök fejlődést, mozgást, változást s ennek sodrában az embert..." (Századok 1923—24. 837. 1.). Egész fiatalon fogott hozzá Zala megye történetének megírásához. Kétévtizedes kutató és feldolgozó munkája gyümölcseként 1929-ben jelent meg a nagyszabásúnak tervezett mű első, sajnos, egyetlen kötete: a megyei és egyházi közigazgatás története. Az efféle munkák — mondják — azért maradnak csonkán, mert szerzőjük túlságosan széles alapokon gyűjtötte anyagát. A megállapítás helytelen és — Holub esetében is — igaztalan. Helytörténelmet, ahogy annak célját Tagányi, majd Mályusz meghatározta és ahogyan azt Holub is magáénak vallotta, csak ilyen széles alapon lehetséges írni. A csonkaság oka az, hogy időben és problematikában a fejlődés egészére kiterjedő megyei monográfia meghaladja egy emberélet erejét. Ehhez több tudós összefogása, munkaközösség együttes erőfeszítése szükséges. De Holub Zala megyéje még így sem csonka mű. Nemcsak azért, mert feldolgozásának a nyomtatásban megjelentnél nagyobb része kéziratban megmaradt, hanem azért is, mert Zala megyei és egyházi közigazgatásának története önmagában is kerek, önálló egész. Ahogyan Holub, a legkisebb közösségekig, helységekig, családokig lemenve társadalmi-gazdasági alapjaiban vizsgálja a közhatalom funkcióját, amelyen belül szinte minden, rég porrá lett szereplő ismerősként lép elénk, műve a Mohács előtti magyar élet egy szektorának eleven, színes, hű és teljes képe. Tanári működésének betetőzése kívánt lenni alkotmány- és jogtörténete. Sajnos, ebből a didaktikai szempontból kitűnő munkából is csak egy kötet jelenhetett meg.