Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 2. - IRODALOM - Nagy Lajos: Maday Pál: Békés megye vároainak és községeinek története. Békéscsaba, 1960. / 288–290. o.

Irodalom 289 A monográfia Békés megye községeinek történetét ábécé rendben közli. Az egyes községek történeténél — a határoló községek neveinek felsorolása, s néha a múlt századi vagy még ma is élő határnevek közlése után — ismerteti (Banner alapján) a régészeti ásatások eredményeit. Az Árpád-kortól a XIX. század közepéig a megye eddigi monográfusainak előadása nyomán tárgyalja az egyes községek történetét. A Bevezetésben közli, hogy az Árpád-korban csupán a Váradi Regestrum kiadásához Kandra Kabos által készített jegyzetek adatainak felhasználásával, a török korban Lukinich Imre és Jakó Zsigmond munkáinak adataival, a defterek eddig hibásan közölt szövegének helyesbítésével, néhány esetben (jelentős eseményeknél) saját levéltári kutatásaival egészítette ki az eddigi monográfiák előadását. A XVII—

XVIII. századi községtörténeteknél a telepítésekre vonatkozóan főleg az egyházi levéltárak adatai alapján kívánta bővíteni „sok kiegészítéssel" az eddigi ismereteket. „Egészen új vonások" a XIX. század végén jelentkeznek az agrárszocialista mozgalmak ismertetésével. Az egyes községek nemzeti tanácsainak és a Tanácsköztársaság eseményeinek ismertetésénél az eddigi kutatás során nyert biztos adatok alapján csak igen rövid közlésekre szorítkozik, épp úgy, mint a Horthy-korszak munkásmozgalmainak tárgyalásánál is. Foglalkozik a Nagyatádi-féle földreform kérdésével, közli az 1930-as években megjelent statisztikákat, 1944 után pedig a már említett dolgozatok eredményeinek (felszabadulás, a Nemzeti Bizottság működése, földosztás, gépállomások, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, kisipari termelőszövetkezetek, állami és szövetkezeti kereskedelem, iskolák, óvodák, kulturális élet stb.) ismertetésével zárja az egyes községek történetét. Ha azonban a közölt adatok eredetét és újszerűségét megvizsgáljuk, s azt összevetjük a szerzőnek a Bevezetésben jdgosan és helyesen hangsúlyozott — s a levéltárosokat a helytörténet általános elvi vonatkozásain túlmenőleg sajátos levéltári szempontból is érdeklő — igényével, mely szerint munkája fő feladatát új s alaposan megrostált, immár a dolgozó nép történetét bemutatni képes adatok összeállításában látja, akkor lehetetlen elhallgatni néhány megjegyzést. Á feladatnak a munka Bevezetésében való lerögzítése után az olvasó joggal várja el a szerzőtől, hogy a megye városaira és községeire vonatkozó eddigi legteljesebb irodalom felhasználásán és adatainak ellenőrzésén kívül éppen az általa hangsúlyozott hiányosságok megszüntetése érdekében — ha nem is teljességre törekvő, de a helységek története egyes lényeges kérdéseinek megoldásához feltétlenül szükséges — alapvető levéltári kutatást is elvégezze. Erre a várakozásra Maday is gondolt, s a Bevezetésben ígéri, hogy az olvasó a XI—

XIX. századi leírásoknál „sok áj, eddig ismeretlen adattal találkozik". A rövidítések jegyzéke és a jegyzetek valóban igen széleskörű kutatásra és forrásfelhasználásra utalnak. Az Országos Levéltár különféle sorozatain (DL, NRA, U et C, stb.) kívül igen sok adatot idéz a Békés megyei, a Szegedi Állami Levéltárakból, az Esztergomi Prímási Levéltárból, a Debreceni Református Kollégium Levéltárából, az Aradi Városi Levéltárból, s jónéhány községi vagy egyházközségi levéltárból is. Az olvasó érdeklődve keresi ezeket az újnak tűnő adatokat, de mindazon helyek többségén, ahol csak levéltári jelzés van, tehát feltételezhetően új adattal állunk szemben, a Karácsonyi János által ismertetett adatok közlését találja, semmivel sem többet. (Csak néhány példa: 315. o. Mezőmegyer határmegoszlása, 320. o. 6. jegyzet: Murony, 346. o. 8. jegyzet: Orosháza, 405. o. 31. jegyzet: Szeghalom, Csáky lt. — vö. Karácsonyi János említett műve II. kötetének következő helyeivel: 230. o. 15. jegyzet, :245. o. 4. jegyzet, 295. o. 6. jegyzet.) S ha közli is, hogy adatát Karácsonyi könyvéből veszi, akkor is igen gyakran előbb idézi a levéltári forrást, s csak utána Karácsonyit, a szövegben pedig csak azt közli, ami Karácsonyinál olvasható. (Pl. 314. o. Mezőmegyer.) Többször hivatkozik a „müncheni másolatok"-ra, s a rövidítések jegyzékében erről a forrásanyagról a következőket írja: „A müncheni levéltárban készült és az Országos Levéltár tulajdonába került „Ungarische Documente" anyaga a gyulai múzeumban . . ." Erre az érthetetlen mondatra a helyes megfejtést megtaláljuk Karácsonyinál: ezek „a müncheni bajor Országos Levéltár „Ungarische Documente" nevű részéből. .. készült másolatok a gyulai múzeumban" (II. 348. o.). S mivel a müncheni másolatok a gyulai múzeumban elpusztultak, s őket Maday használni nem tudta, megjegyzi, hogy kénytelen Karácsonyi után idézni. Karácsonyi azonban nem a müncheni másolatok szövegét idézi, hanem azok adatait dolgozta bele a községek történetébe. Maday így, mikor a müncheni másolatokra hivatkozik, Karácsonyi szövegét közli (pl. Mezőberénynel 296. o., vö. Karácsonyi II. 219. o.). Karácsonyi szövegének felhasználásában azonban sok a pongyolaság is: pl. az I. Károly 1313. évi gyulai látogatására vonatkozó adatnál tévedésből Karácsonyi a vonatkozónál egy sorral lejjebb levő jegyzetére (II. k. 138. o. 2. jegyzet az 1. jegyzet helyett) történik hivatkozás. Máskor érdemi megállapítások átvételénél is találunk elnagyolt fogalmazást. Pl. Gyula történeténél Karácsonyi csak azt írja (II. 139. o.), hogy Losonczy László erdélyi vajda 1387-ben itt keltez egy oklevelet, s hogy ez valószínűsíti, hogy Losonczy ekkor már gyulai birtokos is volt. Maday (jegyzetben Karácsonyira hivatkozva) azt. állítja,