Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 2. - IRODALOM - Ila Bálint: Kiss Lajos: A régi Rétköz. Budapest, 1961. / 285–288. o.

Irodslom 287" lett a nád a másik nagy jövedelmi forrás. A zsombékokon és lápokon terem. Több helyen ingyen, más helyeken részért vághatták. A nádvágást a „jéghátán" végezték. Messze földönkeresett áru a rétközi nád; gömöri, nógrádi, szepesi, rimaszombati stb. emberek vásárolják ésszállítják el. Tiszarádon még a harang is azt zúgja: „Nincsen kenyér Radon, majd vesznek. a nádon." Míg Rétközberencs pecsétjén a címerkép csuka, Vasmegyer pecsétjén nádvágó ember. A nádasokban és vizekben sok a vízimadár, tojásaikat tavasszal csónakszámra szedték. A vizekből kifogott nadállyal, piócával és teknősbékával szintén kereskedtek. Divatos a jószágtartás; Tuzséren ez a megélhetés legfontosabb alapja. Leginkább rideg, marhát és sertést tenyésztenek, a juh ritkább. A marha gyakran télen is kint marad a lápon;, legnagyobb ellensége itt a réti farkas. A kisvárdai marhát pesti kereskedők vásárolják. A sertést makkra elhajtják a szomszédos megyékbe, így Ung megyébe. A makkolás Szentmihálytól januárig tart. Az így hízott disznó nem kövér, de igen zsíros. Az ipar a Rétközben hellyel-közzel ismeretes. A legtöbb községben csak kovács ésbognár működik, kivétel Fényeslitke, ahol 5 gubás és 2 szűcs is meg tudta keresni kenyerét.. Még a gyűjtés idején is egyedül csak Kisvárdáról említ szerző gyári munkásokat, iparosokat és kereskedőket. Ismert néhány helyen a háziipar, így Paszabon a gyékényponyva készítése,., mellyel a paszabi asszonyok foglalkoznak. Sok gyékény terem Kéken is. Rétközben nagy kiterjedésű a kertgazdálkodás, a zöldség- és dohánytermelés. Híres a, rétközi krumpli és káposzta, meg a zöldség és hagyma; főleg a laposokon termesztik, melyek aszály idején sem száradnak ki annyira. A lecsapolt helyeken káposzta, krumpli és zöldség terem nagy mennyiségben. A krumplitermelés a XVIII. század vége felé vesz nagy lendületet, a dohány a következő század elején. A káposzta és krumpli ismert minden községben; legjobb a berencsi káposzta, mely egy óra alatt megfő. Demecserből 12 megyébe szállították eladni a káposztát, továbbá Lengyelországba és Ausztriába is. Az első világháborúban ebben a faluban káposztafeldolgozó állott. Rétközberencs pecsétjében az addigi csuka helyett 1872-ben megjelenik a káposztafej. Kiviteli cikk volt a hagyma, Miskolcra és Tokajba szállították. 1818-ban a hagymának és káposztának olyan jó ára volt, hogy a cégényi ref. templomot ezek árából renoválták. Amint azután a csatornákkal a feles vizet levezették, az árterek, mocsarak és tavak eltűntek, a termelésben ennek megfelelő változás következett be. Egyes termelési ágak: a. halászat, nádalás, a rideg marha tenyésztése stb. természetesen eltűntek, a szárazzá vált földeken fellendült a mezőgazdaság és a kapás növények termesztése. A régi végtelen nádasok, lápok, zsombékok és tavak ma már a múltéi, a vízi közlekedést szolgáló, házilag készített „lábó"-ra már csak a régi emberek emlékeznek. 1876-ban hoztak utoljára új asszonyt csónakon Kékre. A lábóval együtt csak emléke van a régi termelőeszközöknek: a faekének,, a nádvágó kapának, a sokfajta halászó szerszámnak, melyek közül korunk egyik-másiknak már nevét sem ismeri, nemhogy szerkezetét vagy használatának módját. Valóban az utolsó óra volt az emlékek összegyűjtésére. Az egyes falvak biográfiai szövegeihez kapcsolva ábécé-rendben közli a szerző a határneveket. A helyszínen több mint hatszorosát gyűjtötte össze a Pesty-gyűjtésében szereplő számnak, tehát gyűjtése teljesnek tekinthető. Teljes az minőségi vonatkozásban is; megtalálhatók a nevek között a régi, elpusztult falvak nevei — forrásdokumentációval —, a közlekedési utak, utcák, esetleges vár- és más romok, illetve emlékek, cintermek, temetők, tavak,, laposok, lápok stb. nevei. Évszázadok óta élnek e nevek a nép ajkán. Demecser község határában pí. a Bersenytó és Nagytó halastavak nevei szerepelnek már a XIV. századi oklevelekben és az ezekben felsorolt halászótanyáik közül az idős emberek 1923-ban hatot, illetve ötöt eredeti, az oklevelekben feljegyzett neveiken még ismertek. A földrajzi nevek után le vannak nyomtatva az egyes községekből fennmaradt pecsétek,. melyeknek címerképei, mint arra néhány esettel rámutattunk, rendszerint a község jellemző jövedelmi forrásának szimbólumai: nádvágó ember, hal, gyékény stb. Igen szerencsésen éc szemléletesen egészítik ki ezek a pecsétfényképek a forrásokban talált és gyűjtött anyagot. Befejezésül — úgy gondoljuk — megállapíthatjuk, hogy Kiss Lajos Kossuth-díjas tudós munkája az 1961. év kimagasló irodalmi terméke. A szó nemes értelmében vett honismeret, honismeretet közvetítő helytörténet. Tartalma kiválóan alkalmas arra, hogy a Rétköz történetét belőle megismerjük. Mégpedig nem egyoldalúan, hiszen a terület néprajzára, történeti földrajzára, jogi szokásaira stb. is bőséges tájékoztatást nyerünk. A komplex munka eredményeit mind e tudományok kutatói is értékesíthetik a saját külön területeiken. Kiválóan felhasználható az oktató és nevelő munkában, sőt továbbképző és ismeretterjesztő tanfolyamokon, honismertető előadásokon is. Rendkívül érdekes és tanulságos a könyv mint olvasmány; szép magyar nyelvezete és stílusa élvezetes. Csinos kiállítása, ízléses tipográfiája és finom papírja csak emelik értékét.