Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - IRODALOM - Kubinyi András: Regesten der Urkunden des Sachsischen Landeshauptarchivs Dresden. Bearbeitet von Harald Schieckel. Bd. I.. 948–1300. (Schriftenreihe des Sächsischen Landeshauptarchivs Dresden Nr. 6.) (A drezdai szász tartományi főlevéltár okleveleinek regesztái) Berlin, 1960. / 179–180. o.

Irodalom 179 is megtudhatja, hogy a litomefice-i kerület a maga 62 alárendelt igazgatási egységével a kerületek között a nyolcadik, lakosságát tekintve a második helyen áll, a caslavi pedig 78 közigazgatási egységével a harmadik, lakosainak számát tekintve a hetedik helyen áll. Ilyen adatokat a mi levéltáraink és más segédkönyvek segítségével is össze lehet szedni. De nem egyszerűbb ezt egy helyen megkapni? A kiadvány második része az egyes kerületi fondók felsorolását tartalmazza. Megjegyezzük, hogy a szerzők itt nem a kerületek sorrendjében, hanem elsődlegesen történelmi periódusok szerint haladnak, s így azok a kerületek, amelyek mint á négy korszakban megvoltak, négyszer fordulnak elő. A mi magyar viszonyaink között ez az eljárás aligha lenne indokolt, de a cseh kerületeket 1850-ben olyan nagy mértékben szervezték át (nagyobb mértékben mint nálunk a megyéket 1870-ben), hogy az anyagot másként aligha lehetett volna csoportosítani. Az egyes kerületek ismertetése egy négy pontból álló rövid bevezetésből és az anyag felsorolásából áll. A bevezetés felsorolja 1. a kerület fejlődését és terjedelmét, 2. a hivatal történetét, 3. a fond történetét és őrzési helyét, 4. az irattári rendszerek periódusait. Az első rész terjedelmes és részletes hivataltörténete után itt természetesen csak egészen rövidre fogott bevezetést talál az olvasó. A kerület története a kerület keletkezését, kiterjedése az alárendelt igazgatási egységek számát, az uradalmak (majd 1850 után a járások) névszerinti felsorolását, az esetleges területi változásokat, a hivatal története pedig a hivatal külső történetét (a székhely kialakulása, stb.) tartalmazza. Az utolsó pont meg éppenséggel egészen rövid; azoknak az irattári rendszereknek konkrét előfordulására utal, amelyeket az első rész harmadik fejezete általában már részletesen ismertetett. Az anyagot könyvek, segédkönyvek, iratok csoportosításban a kronológiai terjedelem és a mennyiség feltüntetésével sorolják fel. A kötetet német és orosznyelvű kivonat, külön személy-, helynév- és tárgymutató, s néhány illusztráció zárja le. Mellékletként három térkép áll a kutatók rendelkezésére, melyek az 1847-i, 1850-i és 1855-i kerületi beosztást ábrázolják. A mi magyar viszonyaink szempontjából a kötet azért figyelemre méltó, mert megyei anyagunk leltározásához adhat módszertani támpontokat. * Fügedi Erik REGESTEN DER URKUNDEN DES SACHSISCHEN LANDESHAUPTARCHIVS DRESDEN Bearbeitet von HARALD SCHIECKEL Bd. I. 948—1300. Berlin, 1960. 579 1. (Schriftenreihe des Sächsischen Landeshauptarchivs Dresden Nr. 6.) A DREZDAI SZÁSZ TARTOMÁNYI FÖLEVÉLT AR OKLEVELEINEK REGESZTÄI A szász állami főlevéltár 1350-ig terjedő középkori okleveleit a levéltár vezetősége két kötetben szándékozik a nagyközönség rendelkezésére bocsátani. Eddig a jelen, 1300-ig terjedő kötet jelent meg. Regesztakiadás, amelynek regcsztázási technikája különös érdeklődésre tarthat számot. Általában egy regesztakiadás — akár az oklevéltáraké — elsődleges célja a történeti forrásoknak a nagyközönség, elsősorban a történetkutatók rendelkezésére bocsátása. Bár a regeszta sohasem pótolhatja az eredetit, mégis általában azzal a céllal készül, hogy a kivonat formájában leközölt forrást anélkül is felhasználni lehessen, hogy különösen, fontos eseteket leszámítva az eredetit meg kelljen tekinteni. Ezeket, a szaktörténészi szempontokat a jelen Schieckel-féle kiadás azonban csak részben elégíti ki. E kötet ugyanis inkább csak levéltári segédlet céljait szolgálja, mert ahogy egy levéltári leltár áttanulmányozása nem menti fel a kutatót az eredeti megtekintésétől, ugyanúgy a drezdai regesztakötet önmagában nem szolgálhat a történeti feldolgozás alapjául. A levéltár vezetősége ugyanis figyelembe vette, hogy a levéltár anyagából évszázadok óta rengeteg oklevelet publikáltak, egyes fontos darabokat pedig sokszorosan is, míg mások a mai napig kiadatlanok. Helytelenítették azt a régi elvet, amely különféle levéltárakból bizonyos céllal összeválogatott oklevelek kiadását tartotta a legfontosabbnak. (Pl. egy városra, territóriumra, családra vonatkozó összes vagy lényeges okleveleket.) Szerintük a helyes elv egyes levéltárak teljes anyagának minden válogatás nélküli közrebocsátása, tehát nem territoriális, stb. oklevéltárakra, hanem a levéltárok fondszerü feltárására van szükség. Ezt az elvet igyekeztek a jelen kiadárban is 12*