Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - IRODALOM - Fügedi Erik: Maček, Jaroslav–Záček, Václav: Krajská správa v českih zemich a jeji archivni fondy (1605–1868). A kerületi igazgatás a cseh területen és annak levéltári fondjai (1605–1868). Praha, 1958. / 177–179. o.

178 Irodalom Az anyag fontosságára már régebben felfigyeltek a cseh levéltárosok és a német megszállás idején az anyag egy tekintélyes részét a prágai központi levéltárba szállították be. Az itt ismertetendő munka eredete is erre az időszakra esik. A fondok rendezését Z. vezette a felszabadulás után és felismerve az anyag rendkívüli értékét, 1947-ben 66 fondhoz áttekintést készített és a kerületek igazgatásáról és irattári rendszeréről rövid tanulmányt írt. A csehszlovák levéltárügy rendezése után azonban a kerületi anyag nem maradhatott Prágában, hanem az újonnan megalakult állami (azelőtt kerületi) levéltárakba került vissza. 1956-ban azután M. valamennyi még fel nem dolgozott kerületi fond áttekintését elkészítette, és új hivataltörténeti tanulmányt írt róluk. A leltározás alkalmával felesleges lett volna valamennyi kerület hivataltörténetét és irattári rendszerét külön-külön feldolgozni, de nem is volt rá szükség, mert a két szerző munkája ekkorra már elkészült. A cseh állami levéltárak — amint arra már tavaly rámutattunk — valóban mellőzték is a kerületi fondok esetében a hivataltörténetet, ehelyett csupán a kerületek kiterjedésében beállott változásokat ismertették. A munkával kapcsolatban ezért talán először is azt kell ismételten megállapítanunk, hogy a leltározás hatalmas munkáját a csehszlovák levéltárügy vezetése ügyesen könnyítette meg a régi kezdeményezés felhasználásával és kiegészítésével. "A munka két részre oszlik: az elsőben a hivataltörténet, a másodikban az anyag tulajdonképpeni leírása kap helyet. Az első rész első fejezetében a hivatal kifejlődését tárgyalja M. és a hatáskört szabályozó rendeletek részletes felsorolása után két külön kis áttekintésben részint a kerület és az alárendelt városok, részint a kerület és az alárendelt uradalmak viszonyát veszi vizsgálat alá. A második fejezetben a kiadott utasításokat a kerületi hivatalnokok szerint állította össze a szerző, a harmadik fejezet az irattári rendszer fejlődésével és a hivatali szervezet működésével foglalkozik. Módszertani szempontból külön ki kell emelnünk a táblázatos részt. Az első fejezet a kerületek 1847-i, 1850-i és 1855-i állapotát bemutató táblákkal zárul, amelyekben a kerület nagysága, lakosainak és közigazgatási egységeinek száma található meg, továbbá égy hármas tagolású oszlop, amely kimutatja, hogy a kérdéses kerület a Cseh Királyságon belül hányadik helyen áll kiterjedés, lakosság és igazgatási egységek száma szerint. A második fejezet végén a szerző még egy lépéssel tovább megy és grafikonon ábrázolja az 1691—1806, 1806—1850, 1850—1855 közti időszakok ügyintézésének alakulását. A három utolsó grafikon nemcsak a kerületi hivatalok évenkénti átlagos irat-számát mutatja be, hanem az elnöki iratokét is- és nem érdektelen rámutatni arra, hogy a 48. században a rendes iratok számának állandó növekedése mellett az elnöki iratok számában (kezdetleges ingadozás után) úgyszólván nincs sem nagyarányú növekedés, sem nagyobbmérvű csökkenés. Az 1850—1855. évi korszak grafikonja még jellemzőbb képet nyújt. A grafikonon a rendes és elnöki iratok mellett a titkos iratok átlagos számát is ábrázolja. Nos, a rendes iratok állandóan csökkenő (!) lefutású görbéje mellett az elnöki iratok száma 1854-ig nő, a titkos iratoké viszont állandó. A számszerűségre törekvés az utolsó fejezetben is megtalálható: ezúttal a fennmaradt kerületi anyag kronológiai terjedelmét és nagyságát foglalta táblába a szerző, megadva a könyvek, kartonok és csomók számát az 1850-ig terjedő, majd az 1850—1855, 1855—1860 (1868) közti korszakokra vonatkozólag. A további táblák az irattári rendszer szerinti bontásban tüntetik fel a megmaradt anyag mennyiségét az 1787-ig terjedő, 1787—1847, 1848—1850, 1850—1855 és 1855—1860 közti időszakokra vonatkozólag. Legyen szabad ezekkel a táblákkal kapcsolatban néhány gondolatot felvetnünk. A magyar levéltárügyben a mennyiségi ismérv alkalmazása nem általános. A levéltáros általában hozzá van szokva, hogy az anyagot értéke és terjedelme szerint ítéli meg, s ez helyes is. De ha egy és ugyanazon szervezet különféle azonos tagjaival van dolga, akkor már felhasználhatja a mennyiségi adatokat is. Gyorsan hozzátesszük, hogy eddig is felhasználta, mert hozzá volt szokva ahhoz, hogy Árva és Pest megyét ne egyforma mértékkel mérje. A menynyiségi ismérv azonban a hivataltörténetben munkahipotézisként is jól alkalmazható, mert ha az ügyiratok száma olyan mértékben emelkedik mint a cseh kerületekben a 18. században, akkor ennek megvan a maga oka, amit fel kell deríteni. Azt pedig, hogy a kutató szempontjából milyen segítséget jelenthet a táblák és grafikonok használata, egy rövid példával világíthatjuk meg. Tegyük fel, hogy egy kutató az adóösszeírások után érdeklődik. A szükséges tárgyi ismereteket a hivataltörténetből már megszerezte, teljesen tisztában van azzal, hogy mi volt a kerület szerepe, milyen természetű anyagot találhat a kerületi hivatalok levéltárában. De az egész ország adóügyi iratait nem kívánja és nem is tudja átnézni. Olyan területet keres, ahol a leginkább van lehetősége annak, hogy hosszú idősorokat állítson össze. Ezeknek a tábláknak segítségével egy pillanat alatt megállapíthatja, hogy 1787 előtt csak a caslav-i, tabor-i és litomerice-i kerületnek van adóügyi iratokat tartalmazó anyaga. 1787— 1847 között is a litomeficeié a legnagyobb, ezt újra a caslav-i követi. A legelső táblából azt