Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - IRODALOM - Borsa Iván: Archiv für Diplomatik, Schriftgeschichte, Siegel- und Wappenkunde. Bd. 1–4. Hrsg. von Edmund E. Stengel. Münster-Köln-Graz, 1955–1958. / 170–172. o.

172 Irodalom nyában az 1049. évi császári privilégiumban észlelhető javításokat az 1103. évi tűzvész után újjáépülő és feltörekvő város akkori helyzetével magyarázza, amikor is a város földesura, az. apát a város helyzetét e — 1115 és 1120 között végrehajtott — javításokkal igyekezett megoldani. Szerzetes rendházak okleveleivel foglalkozik még Ludwig Flack Hirsauische Einflüsse in thüringischen Zisterzienserurkunden Erzbischof Heinrichs I. von Mainz és Walter Heinemeyer Die Urkundenfälschungen des Klosters Hasungen c. tanulmányában (4. kötet). Mindkét tanulmány 11—12. századi okleveleket vesz kritikai vizsgálat alá. Wolf gang Metz a németországi koraközépkori birtokösszeírások oklevéltanilag elhanyagolt kérdését veti fel. Ezeket az összeírásokat négy csoportba sorolja. 1. Az egyszerű birtokjegyzék (Hubenliste), amely csak a telkek vagy mansio-k felsorolását adja a birtok tartozékainak, vagy a szolgáltatásoknak megjelölése nélkül. Ezek a 8. században domináltak. 2. A karoling leltárak a 9. században Nagy Károly intézkedései alapján, vagy ahhoz hasonló módon készültek, s a birtokok részletes leírását adják, de szolgáltatásokról csak ritkán tesznek említést. Igen értékesek azonban nyelvészeti szempontból, mert számos azóta eltűnt német szót tartottak fenn. 3. Az ószász adólajstromok a 10—12. századból valók, s a leltárakkal szemben a szolgáltatásokat (bevételeket) tüntetik fel sokszor a birtok megnevezése nélkül. Ezeket jegyzőik angolszász hatásra anyanyelvükön készítették. 4. Az ún. polyptychon-ok elsősorban sali területen keletkeztek. Részletesen felsorolják a függő személyek nevét, birtokukat, azok fekvését, s szolgáltatásaikat. Hans Georg Kirchhoff az első német nyelvű oklevelekkel foglalkozik, — s amint azt már mások (Vancsa, Merkel, Hirsch, Boesch) is megkísérelték — magyarázatot keres a német nyelv behatolására az oklevéladásba. A közel 200 darab 1238 és 1270 között kiadott, főleg Rajna vidéki német nyelvű oklevél alapos vizsgálata után arra az eredményre jut, hogy a 13. században az egész oklevéladás változáson megy át, s ennek csak egyik —• nem is legfontosabb — jelensége a nyelv megváltozása. Az első német nyelvű okleveleket nem uralkodók adták ki. A 12. századból az uralkodókon kívül szinte kizárólag egyházi személyektől maradtak fenn oklevelek latin nyelven. A 13. században viszont megjelennek előbb a fő-, majd az alsóbb nemesség és a polgárok német nyelvű oklevelei, s velük együtt előnyomul a polgári jog. Az oklevél a jogi aktus írásos bizonyítéka, s a jogi aktus elengedhetetlen része lett, s a német nyelven folyó jogi eljáráshoz szervesen kapcsolódik azáltal, hogy — miként az oklevélformula is mutatja — az oklevelet nemcsak olvasták (omnibus hanc paginam inspecturis), hanem fel is olvasták (allen, die diesen brief lesent oder hoerent lesen), amikor is nagyobb bizonyító erő volt az anyanyelv, mint a latinból történő fordítás. (Zur deutschsprachigen Urkunde des 13. Jahrhunderts. 3. kötet.) Norbert Höing Die „Trierer Stilübungen" című tanulmányában (1—2. kötet) igen alapos vizsgálat alá veszi az e néven, illetőleg „Hillin-levelek" néven ismert, a 12. század közepére mutató 3 fiktív levelet. A mostohagyermekként kezelt epistolográfia ezzel a minden részletre kiterjedő tanulmánnyal jelentős eredményt tud felmutatni. Gertrud Simon (a négy kötet egyetlen női szerzője) a 12. század végéig keletkezett történeti munkák ajánlóleveleit és bevezetéseit választotta tanulmánya tárgyául. Ezeket témáik szerint csoportosítja (pl. a mű elkészítésének indítóoka, az olvasó várható véleménye) és még ezeken a csoportokon belül további alcsoportokat is hoz létre annak érdekében, hogy ezeket a leginkább irodalomtörténeti érdekességű bevezetéseket pontosan kategorizálja. (Untersuchungen zur Topik der Widmungsbriefe mittelalterlicher Geschichtsschreiber bis zum Ende des 12. Jahrhunderts. 4. kötet.) Walter Heinemeyer a 4 kötetes sorozat egyetlen paleográfiai tanulmányának szerzője a középrajnai magánokleveleket (elsősorban a darmstadti állami levéltárban találhatókat) vizsgálja két korszakra osztva (1140—1220 és 1220—1300). A tanulmány mindkét korszákban kiterjed a formák általános fejlődésének, a nagy- és a kisbetűknek, a betűkapcsolásoknak és a rövidítés! jeleknek vizsgálatára, s a két részhez csatolt 2—2 tábla bemutatja a korszakok betűinek fejlődését. (Studien zur Geschichte der gotischen Urkundenschrift. 1—2. kötet.) A tanulmányokra a már klasszikusnak mondható oklevéltan (Bresslau, Ficker, Sickel) módszerei, a minden részletre kiterjedő alapos vizsgálatok a jellemzőek. Figyelemreméltó nemcsak a gazdag és régi forrásanyag, hanem főleg az, hogy a történeti segédtudományok művelői évenként ilyen tartalmas kötetet tudtak az olvasóközönség elé tárni s hogy a szerzők közül többen (Classen, Höing, Schaller, Kirchhoff, Simon) vannak olyanok, akik e sorozatban a 2. világháború után elkészített doktori disszertációjukat adták közre — átdolgozva és kiegészítve —, jeleként egy színvonalas fiatal diplomatikus és paleográfus nemzedék kialakulásának. Borsa Iván