Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Holub József: Bonipertus. Pécs, 1959. Klny. a pécsi Janus Pannonius Múzeum 1959. évi évkönyvéből / 173 - Komjáthy Miklós: Jakó Zsigmond: Újabb adatok Dés város legrégibb kiváltságleveleinek kritikájához. Kolozsvár, 1958. Klny. / 173–174. o.

Irodalom 173 HOLUB JÓZSEF BONIPERTÜS Pécs, 1959. (Különnyomat a pécsi Janus Pannonius Múzeum 1959. évi Évkönyvéből. 97—101. 1.) Kikből állott első királyunk politikai vezérkara, amely a magyar állam alapjait megvetette? Felismerhető-e valami egyéni vonás az országépítő munkatársainak arculatán? — kérdések, amelyekre kielégítő választ sohasem fogunk kapni. Annál hálásabban kell fogadnunk minden, még oly kis adatot is, amely közelebb visz bennünket legrégibb államférfiaink, akik közé sorolhatjuk püspökeinket is (hisz az egyházszervezés államszervezés is volt), megismeréséhez. Holub József cikke a Bonipertus pécsi püspökről fennmaradt, közvetlen és közvetett adatokat, jórészt éppen sajátos munkaterületünk, a segédtudományok módszereivel rostálta meg. Kritikája rostáján egy adat kihullott: a pécsi püspök nem tanult sem Rheimsben, sem Chartres-ben s nem volt Fulbertus Chartres-i püspök tanítványa és így Chartres humanista ízű, erősen retorikai jellegű, bölcseleti iskoláját nem is képviselhette Magyarországon, amint ezt általában eddig feltételeztük, legutóbb Váczy Péter is Bónis Györggyel vitázó értekezésében. (Századok, 1958, 268. 1.) Holub mintaszerű kis tanulmányának eredményei nyomán szegényesebb, egyszersmind azonban szilárdabb lett az épület, amelyet a XI. századi, magyar társadalom és állam életére vonatkozó ismereteink tégláiból emelt a történettudomány. A magyar közigazgatás- és társadalomtörténelem kitűnő tudósát, akinek kezében, íme, még a nyugalom éveiben is sűrűn sercen a toll, hálás köszönet illeti, hogy a magyar koraközépkori történelem ódon architektúráján elvégezte ezt az igazítást. Komjáthy Miklós JAKO ZSIGMOND UJABB ADATOK DÉS VAROS LEGRÉGIBB KIVÁLTSÁGLEVELEINEK KRITIKÁJÁHOZ Kolozsvár, 1958. •{Különnyomat a Studia Universitatum Victor Babes et Bolyai Tomus III/1958/Nr. 8. Series IV. Fasciculus 2. História jelzésű kötetéből. 35—54. 1.) Dés városának 1236. évi s az ennél valamivel bővebb szövegezésű, 1261. évi kiváltság-* levelét, amelyet az erdélyi városfejlődés és bányatörténelem korai emlékeként használt fel a történeti irodalom, Szentpétery Imre „Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke" c. munkájában hamisítványnak minősítette. Véleményét, minthogy az oklevelek eredeti példányainak tanulmányozására nem nyílt alkalom, Szentpétery az őt jellemző körültekintéssel s óvatossággal fogalmazta meg, mondván, hogy megállapításának helyességét csak a kérdéses oklevelek külső ismertetőjegyeinek vizsgálata igazolhatja. A Román Népköztársaság Akadémiájának hatalmas volumenű forráskiadó munkája során a dési okleveleket Jakó Zsigmond kolozsvári professzor dolgozta fel s tanulmányozta ennek kapcsán a város kiváltságleveleinek külső ismertetőjegyeit is. Az 1236-os oklevél szövegének kuszasága, tartalmának a tényleges viszonyokkal ellentétes volta (a városi bíró szokatlan terminusa, a désiek szabad sókereskedelmének a királyi sószállításokkal való összebonyolítása, a bíráskodási autonómia túlszéles köre stb....) mellett az oklevél külső ismertetőjegyei is, mint a IV. Béla korában divatos, durvább hártyával szemben a privilégiumnak finomra fehérített, puhafogású hártyája, a királyi oklevelekénél kezdetlegesebb írása, amely — mint Jakó írja — „magán viseli az utánzott írások bátortalanságát és unalmas jellegtelenségét" (5. 1.) egyértelműen igazolják Szentpétery ítéletét a kiváltságlevél hamis voltáról. Az 126l-es, hosszabb szövegezésű privilégiumról hasonló módszerrel állapította meg Jakó, hogy az 1236. évi kiváltságlevéllel nagyjából egyidőben koholták a désiek. Ezt bizonyítja a belső ismertetőjegyek mellett az oklevélnek Károly Róbert 1310. évi oklevele hártyájával azonosnak tűnő hártyája, valamint kezdetleges írása. Ahogy Jakó fogalmazta: „Az 1261. évi oklevél írása egészében olyan fáradt, bizonytalankodó, minden lendület és szépség nélküli, hogy már paleográfiai indokok alapján .sem fogadható el ama kor termékének, amelyik a magyar királyok kancelláriai gyakorlatában éppen a leggondosabb és legművészibb oklevelezésnek a szakasza." (10. 1.) Mindezeken