Levéltári Közlemények, 32. (1961)
Levéltári Közlemények, 32. (1961) - Csóka J. Lajos: A pannonhalmi alapítólevél interpolálása / 83–99. o.
96 Csóka J. Lajos sub tüitione Romane ecclesie susciperemus". A szóbelileg bizonyára részletesen kifejtett indokok alapján a pápa készségesen teljesítette a kérést és Pannonhalma kiváltságos jogi helyzetét megerősítette. Ez a megerősítés hangsúlyozottan vonatkozott azokra a (somogyi) tizedjogokra, melyeket István az arra egyébként illetékes veszprémi püspökségtől megvéve, megváltva adományozott Pannonhalmának: „Decimé verő, quas pie recórdationis Stefanus rex ab ecclesia Sancti Michaelis emit et . . . Beato Martino concessit, firme et illibate. permaneant." Pannonhalmának és Veszprémnek ez a szembeállítása világosan mutatja, hogy a pápa tudott arról, hogy a tizedek hovatartozása a püspökség és az apátság közt problematikussá vált, s ő határozottan az utóbbi mellé állt. Míg ugyanis egyéb jogokat és kiváltságokat egyszerűen tudomásul véve erősített meg a ,,confirmamus atque statuimus" és hasonló kifejezésekkel, addig a tized jogok csorbítatlan épségben hagyását hangsúlyozottan kívánta: ,,firme et illibate permaneant." Felfogásunkat — hogy II. Paschalis a már interpolált oklevelet olvasta — egyéb körülmények is támogatják. így pl. a pápai bulla a veszprémi püspökséget épp,abban a kevésbé pontos, de jellegzetes formában — ecclesia saneti Michaelis — nevezte meg, amelyben a pannonhalmi interpoláció: „Ne adhuc ecclesia sancti Michaelis vacua esse videretur, . . . ei curfem, que vocatur Cortou . . . tradidi." Ezzel szemben a püspökség 1009-ból származó alapítólevele mindig — ötször, illetőleg hatszor — a pontos „sancti Mychaelis Wesprimiensis ecclesia" megjelölést alkalmazta. 51 Annak a bizonyítékát, hogy a Cortou adományozását közlő mondat az interpoláláskor került a pannonhalmi oklevélbe, nemcsak abból látjuk, hogy az a betoldott, az interpolált részben található, hanem abból is, hogy annak István király eredeti levelében sem lélektanilag, sem logikailag nem volt helye. István király ugyanis szuverén módon rendelkezett a somogyi tizedek tekintetében is, s ezért nem érezhette annak szükségét, hogy eljárását Cortou adományozásával védje vagy igazolja. De ha a,hátrányt szenvedett veszprémi püspökséget valamiképpen mégis kárpótolni akarta volna, a vele kapcsolatos birtokadományozást — akár okleveles formában is — nem a pannonhalmi apátsággal, hanem a veszprémi püspökséggel közölte volna. Ennek a mondatnak tehát aligha volt helye az eredeti oklevélben — de megtalálható az értelme a védekező és magyarázó jellegű interpolációban. Annak kijelentésével, hogy István a somogyi tizedek elvételéért Cortou birtokkal kárpótolta a püspökséget, minden bizonnyal a tizedperben majdan ítélkező bírák (pápák, királyok) igazságérzetét kívánták kiegyensúlyozni. II. Paschalis már valóban úgy értelmezte a birtokadományozást, hogy azzal István királya veszprémi püspökségtől megvásárolta, ,,emit" a Pannonhalmának adott somogyi tizedeket, s így a püspökséget semmiféle jogsérelem* nem érte. Hogy az 1102-ben — eredetiben vagy másolatban 52 —- Rómába küldött interpolált oklevél elérte 1 célját, azt még más forrásból is láthatjuk. Nemcsak az 1102. december 8-án kiadott pápai, bulla erősítette meg Pannonhalma tizedjogait, hanem minden bizonnyal II. Paschalis utasítására ült össze Szerafin esztergomi érsek elnöklete alatt 1103-ban az a bizottság is, melynek 51 Értekezések a történeti tudománya köréből. XXIV. k. 10. sz. 60—62.1. 52 H. Endre a Pannonhalma számára adott három pápai bullát nem eredeti, hanem átírt, általa hitelesített formában terjesztette fel Rómába 1222-ben, „timens propter distantiam et pericuhim viarum amissionem privilegiorum". Bendt. I. k. 654. 1.
