Levéltári Közlemények, 32. (1961)

Levéltári Közlemények, 32. (1961) - Bottló Béla: Az Archivum Regni első évtizede / 57–81. o.

58 Bottló Béla Ez a 36 tételből álló iratjegyzék 35 db országos vonatkozású iratot és 1 iratcsomót foglalt magában. Az iratcsomóban az egyes nádorok által 1613 óta kiállított átvételi elismervények és az ország iratait tartalmazó ládára ugyanattól az időtől kezdve az egyes nádorok által az iratok átvételének tényét igazoló és az említett ládára ráragasztott hártyalapok nyertek elhelyezést. Ennyi volt az a levéltári asfiyag, amely az 1723. évi, illetőleg az 1751. évi országgyűlésig az ország iratait alkotta, és amelynek csekély mennyi­ségét látva az 1723. évi országgyűlés elrendelte az Archívum Regni megszervezését. Ezt az 1729. évi országgyűlés megsürgette, de a rendek még később, az 1740. évi ország­gyűlésen is eredménytelenül szorgalmazták. Ez volt az a levéltári anyag, amelynek megszemlélése alkalmával gr. Batthyány Lajos nádor megállapította, hogy nem érdemli meg a levéltár elnevezést, és amely arra az elhatározásra bírta, hogy az Archívum Regni megszervezését elrendelő 1723. évi XLV. t. c-nek érvényt szerezzen. A nádor törvénybiztosította jogánál fogva elsősorban a levéltári anyagot óhajtotta a legszélesebb mederben, lehetőleg teljes egészében összegyűjteni. Ezért, amikor 1753­ban hozzáfogott az Archívum Regni megszervezéséhez, legelőször az addig az Archívum Regnin kívül, különféle egyházi és világi hatóságoknál, valamint magánosoknál őrzött levéltári anyag felderítését kezdte, el. A hatáskörén kívül álló központi hivatalok, első­sorban a m. kir. Kamara és az alája tartozó Szepesi Kamara, továbbá az az erdélyi köz­ponti szervek irattárában található es a törvény értelmében az Archívum Regni őrzési profiljába tartozó iratok kikerestetésével és kiadásával kapcsolatban Mária Teréziához felterjesztést intézett. Ebben kérte, hogy az ott őrzött iratokat válogattassa ki, foglal­tassa jegyzékbe, és az Archívum Regninek való átadását rendelje el. A nádornak ezek a fáradozásai, hogy ti. az említett központi szervek által őrzött anyagot a törvény értel­mében az Archívum Regni számára megszerezze, a bécsi udvar indirekt ellenállása ^ következtében mindvégig sikertelen maradt. Az egyházi (püspöki és káptalani), hiteleshelyi, továbbá a világi igazgatási szer­veket az őrizetükben levő és az Archívum Regni őrzési profiljába tartozó iratok átadására a nádor sajátmaga szólította fel. Az egyes családok levéltáraiban őrzött országos vonatkozású iratok felderí­téséhez a nádor előmunkálatokat végeztetett. Összeállíttatta a mohácsi vész utáni nádorok és királyi helytartók, továbbá a mohácsi vész utáni nádorok, valamint a közel­múltban élt ítélőmesterek és az egyes megyék előkelőbb nemesi családjainak névsorát. A tisztséget viselők jegyzékei a lehetőséghez képest kitértek arra is, hogy az egyes Személyek után maradt köziratok a levéltárak öröklése során az Archívum Regni szervezése idején, milyen családok levéltáraiban voltak, ezek a levéltárak hol voltak elhelyezve, és a családok mely tagjainak felügyelete alatt állottak. A nádor ezeknek az előmunkálatoknak alapján körlevelekkel fordult az illető személyekhez, melyben kérte, hogy az őrizetükben levő levéltárból a köziratokat az Archívum Regninek adják át. A megkeresettek azonban, bár válaszaikban elismeréssel nyilatkoztak a nádor levéltárszervező akciójáról, iratokat\ a nádornak az Archívum Regni céljaira nemigen adtak át. 2 Ilyenmódon a levéltár tehát v nem sok irattal gyarapodott. A nádor e fáradozásai során az Archívum Regni nemcsak a körlevelekben foglalt felhívások hatására beküldött iratokkal gyarapodott, hanem ezen felül még a nádor rendeletére történt és honorált kutatások során előkerült és vásárlások útján szerzett iratokkal is. 3 Ami a tárgyalásra kerülő évtizedben a levéltár gyarapítását illeti, az 1756-ban lezáruló gyűjtőakció után újabb gyűjtésre már csak időszakunk végén, a hatvanas évek elején történt kísérlet. 2 Gr. Batthyány Lajosnak az Archívum Regni megszervezése alkalmával végzett iratbegyűjtő tevékenységére vö: Ember II. pp. 3—10. és Bottló pp. 65—77. — Gr. Bat­thyány Lajos nádornak a Magyar Kamarával, illetőleg az azt befolyásoló bécsi udvari körökkel az Archívum Regni gyűjtőkörébe tartozó iratok megszerzésóért vívott ered­ménytelen küzdelmére vö: Herzog József : A Kamarai Levéltár története. Levéltári Köz­lemények 6. évf. 1928. pp. 1—52. ós uo. 7. óvf. 1929. pp 155—192. 3 Az Archívum Regni személyi ós dologi kiadásaira a nádor a felügyeleti hatás­körébe tartozó Országos Pénztár, Cassa Regni bevételéből folyósította a szükséges össze­geket. Vö. OL, N, AR, Lad. FNB. (Rationes perceptorales Cassae Regni Hungáriáé 1751— 1807.) Fasc. 1. No 1. — Az Archívum Regni-be ós a vele együtt őrzött Archívum Pala­tinaleba és Archívum Judicum Curiaebe 1764-ig bezárólag összegyűjtött iratok jegyzéke: OL, A, Litterae Palatinorum 1765. No 12-94.

Next

/
Thumbnails
Contents