Levéltári Közlemények, 32. (1961)
Levéltári Közlemények, 32. (1961) - IRODALOM - Győrffy Sándor: A szovjet archeográfia fellendülése az SZKP XX. Kongresszusa után / 209–215. o.
214 Irodalom Hiányosságként említik a szovjet szakirodalomban a munkásosztály kialakulását, mindennapi életét, helyzetét bemutató, az egyes gyárak történetét dokumentáló művek hiányát, kis számát. Ugyancsak hiányolják az oroszországi ipari termelés, mezőgazdasági termelés, a kapitalista kül- ós belkereskedelem, a városfejlődés, a tudomány és kultúra . történetére vonatkozó forráskiadványokat. Kevés dokumentumkötet világítja meg a cári Oroszország történetének, bel- és külpolitikájának imperialista (1900—1917) szakaszát. Összegezve az SZKP XX. Kongresszusa utáni 5 esztendő tanulságait, levonhatunk néhány, számunkra is instruktiv jellegű tanulságot. 1. A Szovjetunió történész-levéltárosai azért tudták grandiózus forráspublikációs tervüket teljesíteni (az 1956 elején tervbevett 326 kiadvány közül 298-at 1960 május l-ig megjelentetni, további mintegy 100-at nyomdába adni, illetve elkészíteni) sőt túlteljesíteni, mert a Levéltári Főigazgatóság útmutatásai alapján a forráspublikációs munkát első helyre állították munkaterveikben, jelentős változtatást hajtottak végre a munkatervek belső arányaiban. A levéltárak ,,adminisztratív"-jellegű hivatalokból valóban tudományos intézetekké váltak, amint ezt az új levéltári törvény kifejezetten, le is szögezi. „Az utóbbi időkig az összes hatóságok úgy kezelték a levéltári intézményeket — s köztük az állami levéltárakat is — mint adminisztratív, igazgatási szerveket. Azonban ezeknek a nagy politikai, tudományos és gyakorlati jelentőségű anyagokat őrző ós feldolgozó intézményeknek a jellege, valamint a tudományos kutatást ós kulturális építést szolgáló tevékenységük tartalma — amelyben az adminisztratív rész csak alárendelt szerepet játszik — a levéltárakat az ország tudományos-kutató intézményeinek különleges csoportjává teszi. Az új levéltári törvény (1958. aug. 13.) külön aláhúzza a levéltári intézmények tudományos-kutató funkcióit. Ennek egyenes következménye, hogy az állami levéltárakat tudományos kutató intézményeknek ismeri el... E változások a levéltári intézményekre vonatkozó rendeletben azok növekvő szerepéről tanúskodnak a tudományos kutatás terén, megkövetelik a levéltári intézmények munkájának határozott átszervezését az eléjük állított új feladatoknak megfelelően." 1 * — állapítják meg ezzel kapcsolatban a szovjet levéltárügy vezetői, hivatkozva mindenekelőtt a levéltárakban kibontakozott széleskörű dokumentumpublikációs tevékenységre. 2. A szovjet levéltárakban kibontakozott nagyarányú forrásközlés mind mennyiségét, mind minőségét tekintve, világviszonylatban az első helyre került, ezzel is igazolva a szocialista levéltárügy hatalmas lehetőségeit, az archeográfia terén is. A Nemzetközi Levéltári Tanácsnak az utóbbi években tartott nemzetközi Kerek Asztal Konferenciáin a kapitalista országok vezető levéltárosai elismerték, hogy forrásközlés terén a szovjet levéltárosok a XX. Kongresszus óta nagy eredményeket értek el, vitathatatlanul az élre törtek, s perspektivikus terveik világviszonylatban is a legnagyobbak. 3. Szinte valamennyi központi forráskiadvány támaszkodott az egész ország területi levéltárainak anyagára is, ugyanakkor a kiadványok több mint kétharmada helytörténeti jellegű, volt. Ezáltal ezek a kiadványok minden eddiginél szélesebbkörűen mutatják be a nép történelem-formáló szerepét, a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség helyzetét, harcát, törekvéseit. A kiadott gyűjtemények ennek megfelelően törekedtek minél több, a dolgozó nép köréből származó dokumentum közzétételére. 4. A dokumentumanyagok kiadásának a tervezésénél a levéltáraknak sikerült helyesen figyelembe venni az élet követelményeit, a tudományosan értelmezett „aktualitását. Valóban, szinte kivétel nélkül, olyan dokumentumok kerültek közzétételre, amelyekre a szovjet tudósoknak, egyetemi oktatóknak tudományos-kutató, illetve oktató munkájuk során elsősorban van szükségük. A népszerű jellegű kiadványokban pedig olyanok, amelyek elsősorban számíthatnak a szovjet értelmiség, az érdeklődő munkás ós paraszt olvasóközönség, az egész szovjet nép érdeklődésére. 5. A gyűjtemények kiadásánál figyelembe vették természetesen azok gazdasági rentabilitását is. Sikerült megértetni a könyvkiadókkal, hogy — különösen a tudományos kutatást szolgáló forráskiadványok esetében — számolni kell a „kereslet" lassúbb jelentkezésével, tehát nem 2—3 hónapig, hanem 2—3 óvig, esetleg évtizedekig is eltarthat, amig egy fundamentális jellegű forráskiadvány „elkel." Szemben a monográfiákkal, az ilyen jellegű művek nem avulnak el, nem szorulnak esetleges második, javított kiadásra. 6. A Szovjetunió levéltárainak forrásközlő tudományos intézetekké válása nemcsak ideiglenes, átmeneti jelenség. Mutatja ezt, hogy az 1961—65-ös évekre kidolgozott perspektivikus publikációs terv az előző 1956—60-as időszak 326 kiadványa után ezúttal 640 dokumentumkötet kiadásának teremti meg a feltóteleit. A terv szerint 200 kötetnyi 13 G. A. Belov — V. V. Makszokov : A Szovjetunió levóltárügyónék új szakasza. Isztoricseszkij Archiv 1959: 6. sz. (orosztil)
