Levéltári Közlemények, 32. (1961)

Levéltári Közlemények, 32. (1961) - IRODALOM - Sashegyi Oszkár: Walter Goldinger: Geschichte des österreichischen Archivwesens. Az osztrák levéltárügy története. Wien, 1957. / 207–209. o.

208 Irodalom királyi tárnoki házat illették

3 — lényegében kincsesház értelemben volt használatos, amit az is bizonyít, hogy váltakozva fordul elő a „domus thesauraria" kifejezéssel, tehát minden bizonnyal az osztrák „Schatzgewölbe" hazai megfelelője.

4 A középkori „kincsarchivumok" gondos, sokszor több zár alatti őrzésével kapcsolatban Goldinger nem tesz említést arról, hogy e levéltárakat a háborúk és tűz pusztításain kívül egyéb veszélyek is fenyegették; nem szól a jogbiztosító oklevelek birtoklásáért folyó és sokszor véres erőszakosságokig fajuló állandó küzdelemről, oklevelek jogtalan elhurcolásáról ós visszatartásáról, ami pedig — Magyarországhoz hasonlóan bizonyára Ausztriában is — a középkori levéltárügynek a „kmcsarchivum" jellegével összefüggő, jellemző vonása. ,,Kincsarchívum" és „irodai archívum" éles és következetes elhatárolása azonban a hazai adatok fényénél nem látszik indokoltnak. A hiteleshelyi levéltáraknál — amelyek mindkét ideális típus tulajdonságait egyesítik -—• ilyen szétválasztás nem lehetséges. Az újabbkori alakulásoknál sem könnyű minden esetben, „kincsarehívum" és „irodai archívum" megkülönböztetése. Goldinger a magyar kamara archívumát irodai archívumnak, lényegében régi irattárnak tekinti. Valójában a helyzet nem ilyen egyszerű; a magyar kamarai archívum létrehozásánál a döntő szempont a kincstári vagyonjogi szempontból értékes oklevelek különválasztása volt, tehát egy a Haus-, Hof- und Staatsarchivhoz hasonló válogatott oklevéltár (Goldinger szerint „Schatzarchiv") kialakítása, nem pedig a helyhiány, amely az irattárnak egy évhatár szerinti kettémetszését követeli. S bár a gyakorlatban azután az archívum anyagának kiválogatásánál keveredtek a különböző szempontok, mégis, az anyag lényeges része nem a kamara ügyvitelében keletkezett iratokból (oklevelek, családi levéltárak) került ki. Az 1848-at követő korszakra a központi birodalmi levéltár létrehozására irányuló törekvés jellemző. Goldinger könyve ezt igen érdekes, eddig ismeretlen anyag alapján világítja meg. A központosítás megvalósításának két módja közül az egyik az összmonarchia történetére vonatkozó oklevelek és akták összegyűjtése, másik a monarchia valamennyi levéltára leltárának összevonása lett volna. E terveknek a solferinói vereség vetett véget; utána már csak a nem magyar országokra vonatkozóan történt kísérlet a repertoriális egység megteremtésére. Az 1869. évi osztrák levéltári ankéttal kapcsolatban megszületett a birodalmi tanácsban képviselt országok levéltárainak szervezési, terve. A magyar országgyűlés delegációja 1884-ben osztrák—magyar állami levéltár létesítését javasolta, a terv szerint a Haus-, Hof- und Staatsarchiv az egész monarchia központi levéltára lett volna. A közös minisztériumok alá tartozó levéltárak története véleményünk szerint a magyar levéltárügy történetébe is bele tartozik. Goldinger ezekkel kapcsolatban csak azokra a tényekre utal, amelyek a központi levéltárügy kiépítésével függtek össze. » A szerző által felhasznált adatanyag jellemző módon illusztrálja a monarchia vezetésének bürokratikus, a tudományos igényekkel szemben kevés érzékkel bíró jellegét. Ez mutatkozott meg a levéltári tanács létrehozásával szemben támasztott nehézségekben s később a tanács hatáskörének korlátozásában is. Végeredményben a monarchia bukásáig nem sikerült sem központi levéltárat létrehozni, az egyes minisztériumck mellett működő levéltárak összevonásával, sem pedig levéltári főhatóságot szervezni, amely az állami levéltárügy és levéltárvédelem központi irányításának feladatait hathatósan megoldhatta volna. Mindezekkel a feladatokkal a két világháború közötti önálló Ausztria sem tudott teljes mértékben megbirkózni. A levéltárak centralizációjának első lépése volt 1921-ben az Archiv des Innern und der Justiz szervezése. Ebben a tényben már az a tendencia érződött, hogy a levéltárak kiváljanak az egyes minisztériumok kötelékéből, és tudományos levéltárakká (Goldinger szerint „szaklevéltárakká") váljanak. A levéltáros Michael Mayrnak az osztrák kancellári székbe kerülve is mindössze csak annyit sikerült a levéltárügy érdekében elérnie, hogy a szövetségi alkotmány elvben kimondotta: a tudományos ós technikai levéltári szolgálat szövetségi ügy; az állami levéltárak főigazgatóságát azonban már nem tudta megalakítani. Az osztrák bürokrácia szűkkeblűsége és értetlensége a köztársaság korában is megmaradt és érvényesült: a belügyminisztérium, amely az állami levóltárügyre döntő befolyást gyakorolt, de annak fejlődését inkább gátolta, mint 3 Kumorovitz Bernát : A leleszi konvent országos levéltárának története. Levéltári Közlemények X, 1932. 228. 1. 4 Fekete Nagy Antal tévesen állítja, hogy a domus tavernicalis kifejezés alatt ,,a tulajdonképpeni levéltárat értették" (A levéltárak kialakulása. Levéltári Közlemények XIV, 1936. 25.1.). Okleveles adatok alapján bizonyítottnak vehető, hogy a királyi kincseket a tárnoki házban őrizték. Lásd: Kubinyi i. m. 36. 1.