Levéltári Közlemények, 32. (1961)

Levéltári Közlemények, 32. (1961) - IRODALOM - Győrffy Sándor: A szovjet archeográfia fellendülése az SZKP XX. Kongresszusa után / 209–215. o.

Irodalom 209 segítette, az 1920-ban felállított Archivamtot a maga kebelébe olvasztotta bele, s ezzel a levéltárügy egységes szervezésének ügyét megtorpedózta. Az 1925. évi szövetségi alkotmány azután a szövetséges államok levéltárait Bécstől függetlenítette. Ausztriában — jellemző módon — csak a náci uralom teremtette meg a lehetőséget arra a lépésre, amire a polgári köztársaság nem volt képes: a bécsi központi levéltárak összevonására. 1945. óta az Österreichisches Staatsarchiv némileg módosított keretek között működik tovább, emellett az egyes tartományi (országos) levéltárak önállóak. ; A szerző külön cikkben, 111. fejezetben foglalkozik az osztrák levéltárvédelem történetével. Itt szól a levéltári anyagot ért veszteségekről, a történeti levéltárak szóthullásának veszélyéről a felvilágosodás óta s az azóta létrejött gyűjteményekről, a múzeumi és történeti egyesületek által gyakorolt „levéltárvédelemről". Az igazi levéltárvédelem terén az első lépés a Történeti ós Műemlékek Központi Bizottsága levéltári osztályának megalakulása volt 1873-ban. A magánlevéltárak széthullását azonban ez sem tudta megakadályozni. Egyes országokban a bizottság működése kapcsán az autonóm jogokba való beavatkozást szimatoltak. A műemlékvédelmi törvény megalkotásáig a községi levéltárakra csak az autonóm tartományi igazgatás útján lehetett befolyást gyakorolni. A községi levéltárak 1850 utáni iratanyaga sok helyütt a két világháború idején szervezett hulladókpapírgyűjtő akcióknak esett áldozatul. Ausztriában 1918-ban, majd 1923-ban hoztak műemlékvédelmi törvényt, amelyek a levéltári iratanyagra is vonatkoznak. 1938 óta a levóltárvédelmi feladatokat a tartományi (országos) levéltárak látják el. A könyv utolsó része az osztrák levéltárak és a történettudomány kapcsolatáról szól. Ebben a szerző történeti áttekintést ad a levéltárak forrásanyagának tudományos felhasználásáról a humanizmus kora óta, a nehézségekről, amelyeket a hatósági levéltárak a tudományos kutatással szemben támasztottak, majd a kutatások megkönnyítése érdekében a 19. század vége óta indított leltározási akciókról, végül pedig az osztrák le véltártani irodalom történetéről. A levéltár elméleti kérdésekkel való behatóbb foglalkozás Ausztriában a magyar részről támasztott (a Hofkammerarchiv megosztására irányuló) követelések kivédése kapcsán indult meg. Érdekes, hogy az osztrák levéltárügy megreformálásának kívánalma, éppúgy, mint a történeti segédtudományokkal és a levóltártudományi kérdésekkel való foglalkozás is, addig inkább kívülről, az egyetemek részéről indult ki. Csak e század elején született meg az osztrák levéltárosnak az az újabb típusa, amely, egyként igyekszik a tudományos és közigazgatási feladatoknak megfelelni. Hogy. e komplex feladatkörben -mit lehet alkotni, azt leginkább I. Zibermayr példája mutatja, aki Felsőausztria levéltárát szinte újjáteremtette, s e munkájával párhuzamosan szűkebb hazája történetírásának újjáformálójává is vált. Az osztrák levéltárosok alkották meg a gondozásukra bízott levéltárak tudományos leltárait, ők járnak az élen a legfontosabb források publikálása terén, ós ők váltották valóra az osztrák közigazgatástörténet feldolgozásának 1894-ben Zwiedineck-Südenhorst gráci professzor által felvetett tervét is. Goldinger könyvét letéve a kezünkből, az az érzésünk, hogy az osztrák levéltárosok a maguk szorgalmas aprómunkájával megteszik a magukét — a szerző szavaival élve — az osztrák „állami öntudat" kialakítása érdekében. Hiányolható azonban szaktudományuk eredményeinek a társadalomtörténet egészébe való beillesztése, a társadalomtudomány módszereinek bátor alkalmazása, amivel egy ^dinamikusabb történetszemlélet formálásához, a távolabbi célok kitűzéséhez járulhatnának hozzá. Ebben az óvatosan tartózkodó, bürokratikusnak nevezhető magatartásban rejlik az oka annak a ténynek is, amit maga a szerző hangoztat, hogy Ausztriában ma nincs „nagystílű történetírás" . Sashegyi Oszkár A SZOVJET ARCHEOGRÁFIA FELLENDÜLÉSE AZ SZKP XX. KONGRESSZUSA UTÁN 1956. február 14—25 között ülésezett Moszkvában a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusa. Ez a világtörténelmi jelentőségű kongresszus „mélyrehatóan elemezte és tudományosan megokolta a nemzetközi élet legújabb jelenségeit, sok új tételt állított fel a nemzetközi fejlődés alapvető problémáira vonatkozólag, s ezzel gazdagította a marxizmus-leninizmus elméletét."

1 A Kongresszus kidolgozta a háborúk elkerülhetőségének elméletét, feltárta az emberiség előtt a béke fenntartásának és megszilárdításának reális eszközeit, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet békés 1 A Szovjetunió Kommunista Pártjának története. Bp. 1959. 800. p. 14 Levéltári Közlemények XXXII. \