Levéltári Közlemények, 32. (1961)

Levéltári Közlemények, 32. (1961) - IRODALOM - Sashegyi Oszkár: Ember Győző: A levéltári segédletek. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. IV. Levéltártan és történeti segédtudományok 1.) Budapest, 1958. / 203–206. o.

Irodalom 205 a szervezettörténeti és időrendi rendszerét. Úgy vélem, hogy a felosztás némileg bővebb, részletesebb kifejtést igényelne annál, amit a tanulmányban kap. Főként azért, mert az olvasó nem látja tisztán, hogy az iratanyag rendszerétől eltérő csoportosításnál miért éppen ez az öt kategória alkalmazható, ós hogyan viszonylanak ezek egymáshoz, lévén olyan különnemű fogalmakról szó, mint például tárgy és betű (egy segédletbe li adat és annak egy formális eleme). A továbbiakban a tanulmány a segédletek kivitelezésének módjával foglalkozik, ós itt megkülönbözteti az ívformát a kartoték-formától. . • . A levéltári segédletek adataira vonatkozó kérdések vizsgálata után a szerző áttér maguknak a levéltári segédleteknek az osztályozására. A segédleteket adataik alapján osztályozza s ugyanazok szerint a szempontok szerint, mint amazokat. Céljuk vagy rendeltetésük szerint megkülönböztet a) elsődlegesen őrzési, b) elsődlegesen tájékoztató, c) elsődlegesen tervezési statisztikai célú segédleteket. Mélységüket tekintve három főcsoportot különböztet meg: magas, közepes és mólyszintű segédleteket. Szélességüket tekintve a levéltári segédletek szintetikus vagy analitikus jellegűek. Formájuk alapján rendszerüket ós kivitelüket tekintve osztályozhatjuk őket, ugyanolyan módon, mint adataikat. A különböző osztályozási alapok ós szempontok kombinálásával számos általános csoport alakítható ki, amelyek már sokszor közel esnek a segédletek egyedi fajaihoz. A segédleteknek adataik alapján való osztályozása kétségtelenül igen fontos szempont. Emellett azonban olyan osztályozási módok is adódnak, amelyek a segédletek egészének bizonyos jellegzetességein alapulnak. Egy ilyen jellegzetesség a segédlet funkciója. De ilyen lehet a segédletkészítést mint dokumentációt meghatározó alapkoncepció is, az a mód, ahogyan a segédlet ebből az alapkoncepcióból kifolyóan az iratanyagot megközelíti: a proveniencia vagy apertinencia felől. Annak a bemutatása, hogyan tükröződik a proveniencia és pertineneia elve közötti feszültség a levéltári segédletkészítés története során, a levéltári segédletek statikus-geometriai szemléletét dialektikus szemlélettel egészítené ki. A pertineneia szerinti segédletek készítésének programja napjainkban nemcsak a szovjet, hanem az amerikai levéltárakban is egyre szólesül, s ma már tisztán látható, hogy a pertineneia szerinti segédletek nem a levéltári segédletek egy különleges fajtáját, hanem a segédletek egész rendszerét alkotják, amelyek a proveniencia szerintiekhez hasonlóan különböző mélységben, szélességben, rendszerbeli és kiviteli formában készülhetnek. Meg kell jegyezni, hogy a tanulmány foglalkozik a pertineneia szerinti segédletek kérdésével, amennyiben azok egy fondón belül jelentkeznek. A segédletek osztályozása után azok fajainak ismertetése következik. Mielőtt azonban erre rátérne, a szerző néhány levéltártarii alapfogalmat tisztáz. A fogalmak terén elismerésre méltó bátorsággal teremt rendet, nem riadva vissza attól sem, hogy újonnan fogalmazzon meg olyan tételeket, amelyeket a nemzetközi levéltárirodalom valamilyen. formában már elfogadott, de a szigorúbb vizsgálatot nem állják ki, vagy a valóság által adott formák megragadására nem elegendőek. Definíciói között azonban olyanok is akadnak, amelyek vitathatók (fond, regisztratura). A Meisner—Leesch-féle terminológiai tervezet második, javított kiadása a tanulmány megjelenése óta látott napvilágot, s ez a fogalmak differenciáltsága, a meghatározások pontossága, a rendszer kidolgozott volta miatt nagyobb figyelmet érdemel az első fogalmazásnál. A segédletfajták tárgyalásánál a szerző a fajták minél szélesebb skálájának átfogására, az egyes fajták pontos elhatárolására, műfaji tulajdonságaik szabatos megfogalmazására törekszik. 16 fajta segédletet tárgyal (valamint ezek alfajait), többet mint a levóltártani kézikönyvek bármelyike. A nemzetközi szakirodalomban először foglalkozik a levéltári kalauz elméleti kérdéseivel, a legösszévontabb levéltári segédletével, amelynek segédletbeli egysége a valamely levéltári intézmény őrizetében levő levéltári anyag teljessége. A legmagasabb, levéltári szintű segédletektől halad a középszintűeken keresztül egészen a legmélyebb szintűekig, amelyeknek egységei az egyes iratok. Nem elégszik meg a gyakorlatban kialakult segódlettípusok jellegzetességeinek felvázolásával, kijelöli az egyes típusokkal szemben felmerülő ideális követelményeket is. Végül az utolsq fejezetben a levéltári segédletkészítés sorrendjéről szól, arra a kérdésre igyekszik választ adni, hogy levéltárainkban mikor és milyen segédletek készüljenek. A kérdésfeltevés általános és elméleti, a rá adott válasz is általános, nem kíván levéltárügyünk jelenlegi helyzetéből kiinduló gyakorlati programot nyújtani. A sorrendbe beveszi valamennyi általa tárgyalt, történetileg kialakult segédletfajtát, s előbb azt vizsgálja, melyek azok az objektív tényezők, amelyek a segédletek készítésének egymásutánját befolyásolják; majd egy ideális helyzetet feltételezve igyekszik a segédletkészítés sorrendjét megállapítani. Azzal a kérdéssel, hogy a segódlettípusok számát hogyan lehetne a jövőben csökkenteni, milyen típusok lennének alkalmasak a célok minél egyszerűbb eszközökkelvaló elérésére, nem foglalkozik, ennek vizsgálata már kívül esik a tanulmány keretein.