Levéltári Közlemények, 32. (1961)

Levéltári Közlemények, 32. (1961) - FORRÁSKÖZLÉS - Karsai Elek: Iratok a Gömbös-Hitler találkozó (1933. június 17–18.) történetéhez / 147–199. o.

Iratok a'Gömbös—Hitler találkozó (1933. június 17—18.) történetéhez 153 függetlenséget fenyegető veszélyt. Gömbös — és itt nem lehet megtagadni a felelősség jó részének Kánya külügyminiszterre való áthárítását — már a budapesti előkészületek során magáévá tette Hitler álláspontját e kérdésben, nem próbálta a német külpolitikát eltéríteni ettől az úttól, hanem ellenkezőleg: érdektelenséget jelentett be, ha a magyar agrárkörök exportproblémáit az Anschluss nem fogja befolyásolni. Az 1933 júniusi Gömbös-Hitler találkozó azonban nemcsak magyar, hanem nemzetközi szempontból is nagy jelentőségű volt. Gömbös látogatásával rést ütött a náci Németország diplomáciai izoláltságán, biztosította Hitlert az Anschluss esetén bekövetkező — Németország szempontjából pozitív — állásfoglalásáról, megkönnyítette a Südostraum-politika megvalósulására irányuló német erőfeszítéseket. Ami e közlés archeográfiai problémáit illeti: ez a forrásközlés kísérlet kíván lenni ún. komplex-forrásközlésre : az egy ügyre vonatkozóan rendelkezésre álló elsődleges forrásanyag (levéltárakban őrzött iratok, külföldön kiadott forráspublikációk — kőnyomatos hírszolgálati anyag, országgyűlési naplók —, valamint egykorú film-, fényképfelvételek) kritikai közlésére. Szükségét érezzük egy ilyesfajta kísérletnek, mert úgy érezzük: történészeink, különösen vonatkozik ez a legújabb kor történetével foglalkozókra, indokolatlanul mellőznek bizonyos fajta forrásanyagokat, mint pl. hírszolgálati irodák napi jelentéseit, annak folyamányaként a sajtóanyagot általában, az országgyűlés irományait (naplók, törvényjavaslatok, interpellációk, bizottsági tárgyalások jegyzőkönyvei) vagy pl. olyan más jellegű, nem írott és nem nyomtatott forrásfólesóget — mely különösen az I. világháború korszaka óta fontos adalékokat őriz meg számunkra —, mint a foto-, fonó- ós filmanyag. / Másrészt: ezzel a forrásközléssel hozzá akarunk járulni annak eldöntéséhez, milyen legyen a jó, kielégítő forrásközlés? Az ideális forrásközlés követelménye, nézetünk szerint, kettős: a) az olvasó maga elé képzelhesse az elküldött iratot, az első változat megszületésétől az utolsó, a végleges szöveg kialakulásáig, beleértve az irat létrejöttében részt vett személyek felsorolását, b) nyomon követhesse a beérkezett irat további sorsát (milyen reflexiót váltott ki, kiknek kezén ment keresztül, mi lett az ügy elintézése). A legegyszerűbb módszer e követelmények megvalósítására: filmre venni az anyagot ós fotómásolatokat közölni. Ez azonban technikailag még nehezen oldható meg, azonkívül minden olvasótól olyan jártasságot tételez fel, amely az iratanyag rendkívül alapos, mélyreható ismeretén alapszik, ós amellyel elsősorban azok rendelkeznek, akiknek az eredeti iratanyaggal, annak létrejöttével, a szerv, hivatal, intézmény történetével (az ügyintézés menete, a szerv ügyköre, az osztályok feladata, az ügyintézést végző tisztviselők rangsora, a kézírások azonosítása, a kózjelek megfejtése, az iraton eszközölt javítások elemzése) módjuk ós lehetőségük volt behatóan foglalkozni. Tehát; még fotómásolatok közlése esetén is szükség van bizonyos külső, nevezzük formális-kritikai jegyzetekre. Más probléma a tartalmi-kritikai jegyzetek kérdése. Mindenképpen szükségesek olyan tartalmi magyarázatok, amelyek a forrásközlő különleges ismereteit feltételezik, ós amely magyarázatok feladata és célja a közölt irattal kapcsolatos tárgyi tényezők feltárása, megvilágítása. (E jegyzetek sokrétűek: az egyszerű tárgyi magyarázatoktól eljuthatnak olyan jegyzetfajtáig, mely az irat egyes állításait más tényanyaggal veti egybe, tartalmi kritikát tartalmaz.) \J