Levéltári Közlemények, 32. (1961)

Levéltári Közlemények, 32. (1961) - Degré Alajos: Úriszéki peres eljárás a Déldunántúlon a XVIII–XIX. században / 101–128. o.

102 Degré Alajos úriszéki anyagával azonban a vidéki levéltáraknak kevés dolguk akad, mert ilyen úriszéki iratanyag többnyire csak az Országos Levéltárban található. Ellenben legtöbb kisebb levéltárban is sok úriszéki perirat van a XVIII— XIX. századból, egyrészt a nagyobb családi és uradalmi levéltárakban, másrészt a megye fellebbezett perei között, gyakran külön iratsorozatban is, „acta sedium dominalium" címmel. E peranyag felhasználása és feldolgozása tehát vidéki levéltárosok feladata lesz. E munka elvégzését mint a fejlődő árutermelés kísérőjelenségeit és az eredeti tőkefelhalmozást érzékeltető kitűnő forrásanyagnak feldolgozását Varga is kívánatosnak tartja,

2 hiszen ezáltal válik majd lehetségessé bemutatni a hanyatló feudalizmus másfél évszázadának jobbágyi magánjogát és büntetőjogát is. E munka elvégzéséhez nyújt talán némi segítséget az, amit a Dunántúl déli részeinek egyes nagybirtokain a XVIII—XIX. században működött úriszékek szervezetére, hatáskörére és eljárására vonatkozóan az alábbiakban elmondunk. A témának Dunántúl déli részén történő vizsgálatát két szempont indokolja. Egyrészt e megyék idevonatkozó levéltári anyagával módom volt alaposabban megismerkedni, másrészt éppen levéltári szempontból e vidék úriszékeinek specialitása az írásbeliség késői kialakulása. Míg Varga és munkatársai nagy forráspublikációja világosan bizonyítja, mennyire fejlett az északi dunántúli megyék úriszékeinek írásbelisége már a XVII. században is, addig Tolna, Baranya, Somogy és Zala megye területén kelt egyetlen úriszéki jegyzőkönyvet sem találtak, noha az utóbbi megye a török időkben is folyamatosan működött, és nagybirtokok is voltak területén (Alsólendva, Csáktornya). E déli területen azonban inég a XVIII. század közepén is csak kivételesen, főleg úrbéri

3 vagy olyan perekben vezettek úriszéki feljegyzéseket, amelyek felsőbb hatóságok érdeklődését váltották ki.

4 Rendszeres jegyzőkönyvek vezetése, vagy az úriszéki iratok megőrzése a legnagyobb uradalmakban is csak a XVIII. század utolsó évtizedétől kezdődik, így azután érthető, ha az írásbeliség hiányát nemcsak a XVIII. század közepén

5 panaszolták, de még a XVIII. század utolsó éveiben is reménytelenül keresték egymáson az osztályos atyafiak az uradalom ellen támasztott követeléseikre vonatkozó úriszéki iratokat.

6 Az írásbeliség hiánya nem egyszer súlyos következményekkel járt,

7 amellett korlátozta a megszerzett jogok érvényesítésének lehetőségét is.

8 2 Varga 9. 1. 3

Tlt. proc. civ. 371. (1739), Zlt. Acta sedium dominalium 1—4 cs. 4

Tlt. közgyűlési jegyzőkönyv 1754 — 1761. köt. 134, 155, 535. p. sTlt. proc. civ. 390. (1757.) 6 Zichy Miklós levele testvéréhez 1799-ben. Zichy, Oroszvár. 7 1757-ben Tolna megye törvényszékén büntető pert indítottak Csőgör Erzsébet pálfai parasztasszony ellen, apostasia (katolikus vallás elhagyása) miatt. A vádlott be is ismerte, hogy kálvinista eredetű volt, de 17 évvel a perindítás előtt katolikussal kötött házasságot, és ennek érdekében áttért a katolikus vallásra. Kiderülvén azonban, hogy férjének más asszonnyal korábban kötött házassága érvényben van, s ezért őt bigámia miatt elítélték, és második házasságát is semmissé nyilvánították, Csőgör Erzsébet visszatért korábbi lakóhelyére, és ott ismét protestánsként élt. Beismerte tehát a vád tárgyává tett cselekmény elkövetését, de azt állította, hogy ezért őt már az úriszék megbüntette. Az uradalom irattárában erre vonatkozó adat azonban nem volt; az uradalmi tiszttartó ós a község elöljárói csak arra emlékeztek, hogy az asszonyt megbüntették, de hogy miért és milyen büntetéssel, azt már nem tudták. A törvényszék arra az álláspontra helyezkedett, hogy a büntetést az úriszék nyilván bigámiáért szabta ki, és így az asszonyt Mária

J Terézia 1749. évi rendeletére való hivatkozással apostasiáért egy évi börtönnel sújtotta. — Tlt. proc. civ. 392. •