Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Bélay Vilmos: Cserepnyin, L. V.: Russzkaja paleografija. Moszkva, 1956. / 331–335. o.

Irodalom 331 bal felső sarkában a sorszám, jobb felső sarkában pedig a megállapítható kelet és kelethely (franciául) van elhelyezve. Külön sorban következik maga a regeszta. Ez az oklevél fajtájának megnevezésével (vente, vidinrus stb.) kezdődik és szinte teljesen francia nyelvű. Amennyiben valamit megtartanak az eredeti latin szövegből, azt kurzívval szedik. Minden esetben eredeti nyelvén közlik a kancelláriai jegyzeteket. Amennyiben átíró oklevél az eredeti, a regesztán belül az átírt oklevelek külön regesztát képeznek. A regeszta végén zárójelben az eredeti folio és numerus jelzetét találjuk meg. A petittel szedett jegyzet a szöveg után következik. Ez tartalmazza az esetleges nyomtatott kiadások felsorolását; amennyiben az eredeti francia nyelvű, ennek megjegyzését; az átírt oklevelek tanúfelsorolásait. A kötet végén részletes név- és tárgymutató segít a kutatónak. Kissé részletesen ismertettük ezt a kötetet, de úgy véljük, hogy a magyar forráskiadásnak csak hasznára van a külföldi módszerek megismerése. A regeszták elég részletesek, csak annyi megjegyzésünk lenne, hogy a keletfeloldások és helymeghatározások során helyes lett volna a szöveg eredeti alakját' is hozni. Hivataltörténészek számára különösen kitűnően használható a kiadvány: részben az eredetiben közölt kancelláriai jelzetek, részben pedig a bevezetésben a regesztákat író kezekre vonatkozó megállapítások igen elősegítik majd a francia központi igazgatás történetének megírását. Magyar forráskiadványainkkal összehasonlítva tulajdonképen csak ez utóbbiban nyújt a francia kötet többet a mi regesztakiadásainknál. Azáltal, hogy regestiumkötetenként és ezen belül oklevelenként összeállították az oklevélíró kezeket, megállapították, hogy a 15 kötetet 109 kéz írta, akiknek többsége csak egy-két oklevelet másolt be a kötetekbe, míg néhányan szinte állandóan működtek a kancelláriában. A 2288 regeszta közül magyar vonatkozású nincs ugyan, ennek ellenére a párizsi Archives Nationales ezen kitűnő kiadványában a magyar kutató is találhat hasznos analógiákat. Kubinyi András CSEREPNYIN, L. V. RUSSZKAJA PALEOGRÁFIA Moszkva, 1956, 616 1. Nem tagadjuk, irigykedve forgatjuk Cserepnyin paleográfiáját, amely már terjedelménél és ki állításánál fogva is impozáns. Közben arra kell gondolnunk, hogy ez idő szerint magyar paleográfiai irodalomról alig lehet szó — legfeljebb egy-két paleográfiai kérdéssel foglalkozó szakcikkről — és összefoglaló magyar paleográfiai kézikönyv — hacsak Horváth Árpád csaknem nyolcvan éves egyetemi jegyzetét nem számítjuk — legjobb tudomásunk szerint nem jelent meg. Nehéz lenne megmondani, hogy a következőkben tárgyalt tankönyv immár hányadik orosz paleográfiai összefoglaló szakmunka. A kötetben tárgyalt vagy jegyzeteiben említett orosz és szovjet paleográfiai összefoglaló munkáknak hevenyészett felsorolása — amely természetesen nem lép fel a teljesség igényével — tucatra rúg. A címek mellőzésével, csak a megjelenés évszámát adva, a következő paleográfusokról van tudomásunk, akik tankönyvet vagy ahhoz hasonló összefoglaló munkát adtak közre mintegy hetven év alatt: I. I. Szreznyenszkij (1885), N. P. Lihacsov (1899), R. F. Brandt (1905), N. M. Karpinszkij (1905), I. A. Sljapkin (1909), A. I. Szoboljevszkij (1908), V. N. Scsepkin (1918), J. F. Karpszkij (1928), N. V. Sztyepanov (1940), N. Sz. Csajev és L. V. Cserepnyin (1946). Ez a felsorolás nem tartalmazza azoknak a szerzőknek nevét, illetve ugyanezen szerzőknek nem utal azokra a munkáira, akik, illetve amelyek a paleográfia igen széles körének csak egy részletével foglalkoznak. Mindezek, ismételjük, összefoglaló tankönyveket adtak ki az orosz paleográfiáról. Ha arra a kérdésre keresünk választ, hogy.az orosz és a szovjet tudomány miért szentel ilyen nagy figyelmet a paleográfia tanulmányozásának, főleg két okra gondolunk. Ezek közül az első az, hogy az írás az orosz földön kezdettől fogva nemzeti írás. A fennmaradt történeti forrásoknak nyelve is döntő többségében orosz és a betűk is orosz betűk (amit nálunk általában cirill-betűknek mondanak). A mi írásunk — csak úgy mint a tőlünk nyugatra és északra élő valamennyi népé — latin írás, a római kereszténység írása. Mi több, az írásbeliségnek nálunk nemcsak az írásrendszere, de még a nyelve is latin — legalábbis az igazgatás magasabb szintjén — egészen a múlt század