Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Lőrincz Zsuzsa, B.: Az ellenforradalmi rendszer gazdasági helyzete és politikája Magyarországon 1924–1926. A bevezető tanulmányt írta és a szerkesztésben közreműködött Nemes Dezső. A kötet forrásanyagát összeállította és jegyzetekkel elátta Karsai Elek. (Iratok az ellenforradalom történetéhez Magyarországon 1919–1945. II. k.) Budapest, 1960. / 363–365. o.

Irodalom 365 Az iratok válogatása igen szerencsés. A korszakra jellemző ós történeti szempontból is érdekes dokumentumokat közöl a kötet. Talán nem lenne érdektelen egy pár igen jó dokumentum megemlítése, mint pl. a Magyar Nemzeti Bank anyagai, a Minisztertanács jegyzőkönyve a szanálással kapcsolatban (51. old.), a kormány intézkedései a munkanélküliség leküzdésére. Szabolcs és Ung megye közigazgatási bizottságának jelentése a miniszterelnökhöz 1924 második feléről, az oktatási, közegészségügyi állapotokról és a földreformról. A jelentés beszámol a megye anyagi nehézségeiről is és arról, hogy az alispán mindent megtett, ,,hogy a kórházak bezárását egyelőre el_ kerülhesse". (62. irat, 303. öld.) Az egyik szakszervezeti vezető, beszámolója, melyben közli a Miniszterelnökséggel, hogy Tatabánya, ül. a Magyar Általános Kőszénbánya Rt.*tatabányai kerületének a bányáiból a „legújabb adatok szerint" 600 vájár munkás vándorolt ki Franciaországba. (65/a—2. irat. 315. old.) Jók a Hajdú-Szabolcs megyéből közölt helyzetjelentések a cselédség sorsáról. Ilyen esetekben is azonban nem ártana az ország többi részéből is közölni adatokat (van bőven). Tudvalevően Hajdú-Szabolcs az ország legszegényebb vidéke, de a jobbmódú részeken sem volt sokkal különb a cselédség sorsa, legfeljebb a módosabb paraszté. Sorolhatnánk még tovább, akár a BM. körrendeletét az alispánokhoz, melyben a földreform elleni izgatások megtorlásáról szól (91. irat. 388. old.), akár Petim József indítványát, amelyben tiltakozik az ellen, hogy Magyarország felvegye a Szovjetunióval a diplomáciai kapcsolatot (102. sz. irat. 423. old.), mind jellemző és jó dokumentum. Valóban ezek jelentős iratok és a válogatáson meglát szik a tudományos igény: a szerkesztők nemcsak az érdekességre törekedtek. A frankperről közölt igen nagyszámú irat azonban egy kicsit soknak tetszik. Nem arra gondolunk, hogy a frankügy nem volt a korszakra jellemző, és nem leplezi le a hazafias cselekedetnek bemutatott bűntényt. Mert ez így van, de aránytalanul soknak tartjuk a vele való foglalkozást. Említést feltétlenül kell róla tenni, bizonyítani kell Bethlen és az egész uralkodóosztály bűnrészességét is. De ehhez nem szükséges több mint száz oldal. A franküggyel kapcsolatban közölt dokumentumok a 442. oldaltól az 596. oldalig terjednek. Nem túlzás ez, még egy 640 oldalas iratközlésnól is? Nagyon sajnálatos, hogy ez a torzítás többé-kevésbé fellelhető a bevezető tanulmányban is. Mit bizonyít a frankügy ? Hogy Bethlenek revizionista, soviniszta politikájuk, meg a saját zsebük érdekében bűntények elkövetésére is hajlandónak mutatkoztak. De ez csak egy kis része ennek a politikának. A bevezető elmondja, hogy a Társadalmi Egyesülettel kapcsolatos dokumentumok feltárásra várnak. Van belőlük szép számmal az Országos Levéltárban is. Közölni lehetett volna belőlük. Ezek a revizionista, soviniszta egyesületek, a kulturális feladatok cégére alatt szították a gyűlöletet, uszítottak a környező népek ellen. Jó lett volna ezzel kapcsolatban is egy pár dokumentumot közölni. Mint ahogy igen hiányolható a fasiszta ideológia terjesztésével kapcsolatos iratok közlése. A rendszer megszilárdulásához ez is nagyban hozzájárult, nem is beszélve az egyház szerepéről. Nagyon nagy kár, hogy az iskolapolitikával, általában a kultúrpolitikával kapcsolatos dokumentumok hiányoznak. Nem hisszük, hogy elegendő lenne az a pár irat, amely a dolgozók iskoláztatásával foglalkozik. Jó lenne az egész iskola-ügyről képet kapni. A frankügy túlzott mennyiségben közölt iratai helyett ezek az iratok teljesebb képet adnának. A közölt iratok jelzetei pontosaknak tetszenek, ezeknél is, és az iratok közlésénél is imponáló gyakorlottság látszik. Jók, rövidek, pontosak, érthetőek a címek, a szöveghez fűződő magyarázatok a helyükön vannak és a közölt levéltári jelzetek alapján meg lehet találni az iratokat. Az apparátus jól használható, kár, hogy a Függelékben közölt kimutatásoknál nem mindenütt jelölték meg, hogy hol készült. Pl. a „Kimutatás & létfenntartási index alakulásáról" c. iratnál oda van írva, hogy Nyomtatvány és hogy Pénzügyminisztérium, de jó lenne tudni, hogy ez a minisztérium hivatalos értékelése vagy valahonnan átvették? Talán az általában jó apparátus teszi, hogy a tárgymutató szerkesztése elüt a többitől. „Munkásosztály helyzete" — 292. old. Csak itt fordul elő? A kötet végigolvasásakor mást tapasztalunk. De nehéz is az ilyen „tárgyat" mutatózni, nehéz lenne felsorolni, hogy még hány oldalon fordul elő. Ugyanez a helyzet a „Budapesti politikai viszonyok konszolidálása" c. témánál. Budapest Magyarországhoz tartozik, majdnem az egész kötet erről szól. Helytelen csak ott feltüntetni, íihol szó szerint említik. Ez megtévesztő. „Foglalkoztatottság" lásd „munkásosztály". Szó van a kötetben a parasztság foglalkoztatottságáról is. Ezt miért nem mutatózzák ? A továbbiak sorolása úgy véljük felesleges. Mindezek azonban olyan fogyatékosságok, melyek eltörpülnek a kötet jó oldala, mellett. Ez a kötet is méltán fogja kiérdemelni az olvasók elismerését. B. Lőrincz Zsuzsa