Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Szűcs László: A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai. 5–6. k. Budapest, 1956., 1960. / 360–362. o.

362 Irodalom volna, s az is nyilvánvaló, hogy leveleknek, aktáknak nagyobb bizonyító erejük is van; mint az újságcikkeknek. Ebből, úgy gondoljuk, a jövőre nézve kettős tanulságot kell levonni: egyrészt a Párttörténeti Intézetnek nagyobb-figyelmet kell szentelnie a levéltárakban található forrásanyagra; másrészt módot kellene találni arra, hogy jóvátegyük az eddigi mulasztásokat s a levéltárakban található munkásmozgalmi vonatkozású dokumentumok közül legalább a legfontosabb, legjelentősebb darabok publikálását biztosítani kellene. (A levéltárak gazdagságára csak .példaként említjük fel a tanácsköztársasági vonatkozású iratokat tartalmazó fondokat ismertető, tavaly megjelent levéltári leltárt.) Archeográfiai szempontból a két kötet egymáshoz mérten is fejlődést mutat. Az ötödik kötet még tematikai, tárgyi csoportokban közli a dokumentumokat, méghozzá zavaró, egymásba ölelkező csoportokban. Ha valaki például a nemzetiségi munkások mozgalmára vonatkozó dokumentumokra kíváncsi, akkor ezt csak az egész tartalommutató áttanulmányozásával szedheti össze. Külön nehézséget okoz az a körülmény, hogy — bár csak a kötet egy részében — a kis tárgyi csoportokban található dokumentumoknak csupán egy része vonatkozik a csoport címében megjelölt tárgyra, — a többi dokumentum pedig esetleg egészen más kérdéssel kapcsolatos. A hatodik kötet ezzel szemben már kronológiai sorrendben közli a dokumentumokat •— s ezt a sorrendet csak egészen nagy fejezetekre parcellázza. Ezt a közlési módot — a tartalmi tájékozódást megkönnyítendő •—• jól használható tematikai mutató egészíti ki. Tematikai csoportot — mint ahogy erre már utaltunk — csak azok az iratok képeznek (az OK(b)P magyar csoportjának tevékenységét megvilágító darabok) J amelyeknél a tárgy különálló volta szinte természetszerűen írta ezt elő. Ennek az eljárásnak a helyeslése mellett csupán azt jegyezzük meg, hogy a tematikai mutató csak részben pótolhatja — s ez esetben is így van — a sokrétűbb tájékoztatásra alkalmas tárgymutatót. Lényeges eltérést mutat a két kötet előszava is. Az ötödik kötet előszava még bizonyos tartalmi ismertetést is nyújt, s így bizonyos fokig bevezető tanulmánynak is tekinthető. A hatodik kötet szakít ezzel a felemás megoldással, s tisztán csak szerkesztői tájékoztatást nyújt az összeállításnál követett elvekről — ezt viszont alaposabban, mint a többi köteteknél történt. Kívánni valókat hagy maga után — iratok közlése esetén — a legenda, amennyiben a leglényegesebb tudnivalókat is csak nagyon szűkszavúan s többnyire hiányosan közli. Nem jelöli például, hogy a tisztázat eredeti-e, vagy hogy ki volt a címzett, mikor intézték el az adott ügyet stb. Ezzel, az elsősorban tudományos igényesség szempontjából felvethető hiánnyal szemben elmondható, hogy határozottan jó a köteteknek a szélesebb olvasóközönség számára- szánt magyarázó jegyzetekkel való ellátottsága. Az iratokat kronológiai sorrendben közlő hatodik kötet esetében pedig nagyon hasznos, hogy az egy ügyre vonatkozó s az időrendben különböző helyen található iratok sorszámára való utalás minden esetben fel van tüntetve a jegyzetben. Csak jelezni kívánjuk viszont, hogy egyes iratok levéltári jelzete nem egészen pontos (pl. 5. kötet 135. sz. dokumentum), amire a következőkben a szerkesztőknek nagyobb gondot kell fordítaniuk. A megelőző kötetekhez képest hasznos újítása az ötödik kötetnek, hogy eseményeket bemutató fényképek helyett a kiadvány jellegéhez jobban illő dokumentumfényképeket, illetve facsimiléket közöl. Csak sajnálni lehet, hogy a hatodik kötet esetében már nem követték az összeállítók ezt a helyes gyakorlatot —" arra. hivatkozva, hogy a Tanácsköztársaság eseményeinek képanyaga széles körben ismeretes egyéb kiadványokból —, holott facsimiléket szívesen látott volna a dokumentumokról a szélesebbkörű olvasóközönség is. A köteteket egyébként — a sorozat esetében megszokott — gondos név- és külön helynévmutató, az adott korszak szemelvényes bibliográfiája, valamint időrendi táblázat teszi áttekinthetőbbé és könnyebben kezelhetővé. Az említett észrevételek ellenére megállapíthatjuk, hogy a kötetek összeállítói jól oldották meg feladatukat, s a két kötet lényegében reális képet nyújt a tárgyalt korszak munkásmozgalmáról, archeográfiai szempontból pedig — különösen a hatodik kötet — a sorozat megelőző részeihez képest további határozott fejlődést mutat. Szűcs László