Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Kállay István: Az osztrák forráskiadás 1945–1960 között / 348–356. o.

348 Irodalom AZ OSZTRÁK FORRÁSKIADÁS 1945—1960 KÖZÖTT • Az osztrák forráskiadás nagy múltra tekinthet vissza. Nem szólva a korábbi időkről, a XIX. század közepe óta nagyszámú olyan forráskiadvánnyal-gazdagította a történetírást, melyek a kor színvonalán, kiadási módszerein túlmutatva nem egyszer irányt szabtak más országok forráskiadásának is. A XIX. század közepe óta a középkori források kutatása és kiadása egyre inkább az Akadémiái a, az egyetemre és felállít ása óta a Történeti Intézetre koncentrálódott. Az Akadémia már fennállásának első éveiben forráskiadvány sorozatokat indított: „Archiv für österreichische Geschichte" és „Archiv für Kunde Österreichs" címmel. 1849-ben indította el a „Fontes Reium Austriacaium" sorozatot, melynek folytatólagos kötetei még ma is megjelennek. 1850-ben kezdték el a „Regesten der Babenberger", 1867-ben a „Rege&ta Imperii" sorozat kiadását. (Az utóbbi jelenleg a 30. kötetnél tart.) 1875-ben a Történeti Intézet átvette a „Monumenta Germanica" kiadását. 1879—80-ban jelentek meg a „Diplomata regum et imperatorum Germaniae" és a „Kaiserurkunden in Abbildungen", melyekben először érvényesült Sickel új paleográfiai-diplomatikai módszere. Az új diplomatikai módszert Ficker jogtörténeti módszerével egészítették ki, melyet a királyi oklevelek területén Mühlbach er, Erben és Hirsch, a pápai oklevelek területén Eehr, Ottenthal és Tangl, a magánoklevelek területén Redlich, Voltelini, Steinacker és Gross, a gazdaságtörténeti források területén Dopsch, a későközépkori, források területén Lhotsky fejlesztettek tovább. 1880-ban alapították a „Mitteilungen des Instuts für Österreichische Geschichtsforschung"-ot, mely az Intézet középkori kutatásait és forráskiadását szolgálta. Ezt a jellegét mai napig megtartotta; a szorosabban vett Mitteilungen kötetein kívül számos külön kiegészítő kötete jelent meg forráskiadvány jelleggel. Ezek azok a nagyobb sorozatok, melyeknek későbbi kiadása, illetve folytatása az. osztrák forráskiadás gerincét jelentette. Az első világháború előtt számos kiadvány látott napvilágot, a két világháború között a forráskiadás volumene csökkent. Egyes korábbi sorozatok kiadása mellett („Beschreibungen des Verzeichnis der Illuminierten Handschriften in Österreich", „Regesta Habsburgica", a L. Bittner által kiadott „Österreichungarische Außenpolitik 1908—1914. Diplomatische Aktenstücke des österreich-ungarkchen Ministeriumsd. Äußern")néhány különálló kiadvány is napvilágot látott. Ebben az időszakban kezdték el számos publikáció előkészítését, melyek csak 1945 után jelentek meg. (Ezek közé tartozik az „TJrkundenbuch des Burgenlandes" is.) Meg kell említenünk, hogy a központi kiadványok mellett számos helyi vonatkozású, elsősorban a helytörténetét segítő kiadvány is megjelent; a „Fontes rerum Austriacaium" sorozatban több helyi jellegű forrást publikáltak. Ez az osztrák forráskiadás egyik jelentős pozitívuma. Az említett korszak forráskiadását általában az jellemezte, hogy a kiadványok nagyrészt a Történeti Intézeten keresztül láttak napvilágot; az Intézet munkatársai dolgozták ki őket. Azok a kiadványok, melyek akár az Akadémia, akár a levéltárak, könyvtárak, tudományos bizottságok, egyesületek vállalkozásából születtek,mindig a Történeti Intézettől kapták a kezdeményezést.

1 Az osztrák történészek, levéltárosok mindig látták a forráskiadás jelentőségét,, mint ezt Leo Santifaller

2 és Hans Leo Mikoletzky megállapítása is mutatja.

3 A második világháború után nagy lendülettel indult meg a történeti források kiadása Ausztriában. A háborús károk következtében beállott iratpusztulás, a megnövekedett érdeklődés egyaránt serkentőleg hatott. Ebben az időszakban több régi kiadványsorozatot kezdtek újra és nagyszámú új kiadvány látott napvilágot. A forráskiadás volumenét jól jellemzi az a két szám, mely szerint a II. világháború után majdnem 30 kiadvány, több mint 160 kötettel jelent meg. (Meg kell jegyezni, hogy ebből egyedül a „Linzer Regesten" 124 kötet.) A magyar tudományos közvélemény előtt azonban ezeknek csak igen kis töredéke ismeretes.

4 Pedig az osztrák forráskiadványok megismertetése nemcsak a kiadás módszertani kérdései szempontjából fontos, hanem azért is, mert sok magyar vonatkozású anyagot tartalmaznak. Nem beszélve az „TJrkundenbuch des 1 Leo Santifaller; Die Erforschung und die Edition der Geschiehtsquellen des Mittelalters in Österreich in den letzten 70 Jahren (1883—1953). Anzeiger der Ost. Akademie der Wissenschaften. 92. évf. (1955.), Leo Santifaller ebben a munkájában áttekinti az osztrák forráskiadás fejlődését az utolsó 70 évben. Megállapításait alapul vettem. a Leo Santifaller: Urkundenforschung. Methode, Ziele, Ergebnisse. 1937, 4. old. »Mitteilungen des Instituts für Ost. Geschichtsforschung, 1950. 220—221. o. * Sasheffyi Oszkár (ism.): Ferdinand Maas: Der Josephinismus. Levéltári Közlemények, XXVIIT. évf., (1958) 276—277. o. Komjáthy Miklós (ism.): Hans Wagner: TJrkundenbuch des Burgenlandes. Levéltári Közlemények, XXX. évf. (1959.) 172—176. o.