Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - FORRÁSKÖZLÉS - Földi Tamás: Iratok a magyar nagyipar történetéhez 1945–1946-ban : az Iparügyi Minisztérium iratanyagából / 205–262. o.

FORRÁSKÖZLÉS IRATOK A MAGYAR NAGYIPAR TÖRTÉNETÉHEZ 1945—1946-BAN (Az Iparügyi Minisztérium iratanyagából) A magyar nagyipar rendkívül súlyos állapotban érte meg a felszabadulást. A hadigazdaság következményeképp már 1943-tól kezdve fellépő ós egyre fokozódó leromlás, majd dezorganizáció, az angol—amerikai légitámadások okozta jelentékeny károk, később a gyáripari berendezések számottevő részének elhurcolása, valamint bénítása, illetve elpusztítása a németek és nyilasok által, végül a hadműveletek során bekövetkezett nagyarányú pusztulás voltak az összetevői ennek a nehéz helyzetnek. A gyáripar állóalapjainak mintegy 50%-a megsemmisült. Hasonló veszteségeket szenvedett a gyáripar a termelés egyéb tárgyi, valamint személyi feltételeiben is. A nyers- és segédanyagok, félkésztermékek, kész gyártmányok tekintélyes részét elhurcolták, vagy elpusztult. A munkaerőállományban is érzékeny veszteségek álltak elő főként a szakképzett munkások és a műszaki munkaerők terén. Budapesten és az északi iparvidékeken pedig a munkaerő újratermelésének olyan elemi feltótele sem volt biztosítva, mint a kielégítő táplálkozás. E súlyos helyzet ellenére a nagyipari termelés folyamatossága általában nem szakadt meg. Azokban a gyárakban, ahol a termelés alapfeltételei adva voltak, a felszabadulás másnapján megindult a gyártás. Ahol a helyzet nem volt ilyen kedvező, ott megindult a munka a termelés újraindítása feltételeinek megteremtéséért. Az a körülmény, hogy a gyáripar ebben a rendkívül nyomasztó helyzetben sem jutott el a teljes tespedés állapotába, két tényezőnek tudható be. Elsőkónt annak, hogy az általános dezorganizáltság közepette is, amelyet a régi rend örökségül hagyott — volt erő és volt célkitűzés, amely mögé fel lehetett sorakoztatni a munkásosztály cselekvésre kész tömegeit. Ez az erő a Magyar Kommunista Párt, ez a célkitűzés az ország mielőbbi talpraállításának programja volt. A munkások, akik a német—nyilas uralom utolsó napjaiban, ahol lehetett, igyekeztek megvédeni a termelő berendezéseket az elhurcolástól, bénítástól, a felszabadulás után, követve az illegalitásból kilépő és tekintélyében, erejében hatalmasan megnőtt Kommunista Párt felhívását, bementek a gyárakba, felvették a munkát. A termelő munka megszervezését —> a tőkés gyárigazgatók csak később jelentkeztek — sokszor még műszaki szakemberek segítsége nélkül is az üzemi bizottságok végezték. Ezek sok helyütt nem a rendelet hatására, hanem már előbb, a munkásság akarata folytán jöttek létre. A másik tényező, amely a gyáripari termelés folyamatosságának biztosítását és a mélypontról való kimozdítását lehetővé tette, a Szovjetunió segítsége, a Szovjet Hadsereg támogatása volt. A Szovjetunió élelmiszerkölcsöne hárította el az éhínséget és biztosította a budapesti és bányavidéki munkásság minimális élelmiszerszükségletét. Ezen az általános támogatáson túl, a Szovjet Hadsereg közvetlen segítséget is nyújtott a nagyipar talpraállításához. A szovjet katonai parancsnokok, a Vörös Hadsereg gazdasági szervei a nehéz helyzetben óriási szervező munkát végeztek, hogy biztosítsák a gyáripar energiaellátását, a szükséges anyagokat és a termelő üzemek dolgozóinak éielmezését. Különösen