Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - FORRÁSKÖZLÉS - Földi Tamás: Iratok a magyar nagyipar történetéhez 1945–1946-ban : az Iparügyi Minisztérium iratanyagából / 205–262. o.

206 Földi Tamás jelentős volt ez a támogatás azokban az üzemekben, amelyek a Szovjet Hadsereg számára, dolgoztak, és ezzel elősegítették a fasizmus megsemmisítését. A német fasizmus leverése után, amikor megkezdődött a harcot megvívott szovjet alakulatok fokozatos kivonása a középeurópai hadszíntérről, a Szovjet Hadseregnek többé nem volt szüksége a magyar gyáripar termelésére. A szovjet hatóságok előbb a gyárak egy részét,, majd 1945 július—augusztus során az összes gyárakat polgári termelés céljaira, a magyar hatóságok rendelkezésére bocsátották. Ezzel párhuzamosan ment végbe a tőkés kizsákmányoló apparátus visszatérése a gyárüzemekbe. A tőkések azonban, amikor visszatértek az üzemekbe, ott nemcsak a termelés tárgyi vonatkozásait, de a társadalmi viszonyokat sem találták régi állapotukban, nem folytathatták ott, ahol korábban abbahagyták. A gyárakban mindenütt szembetalálták magukat a felszabadult munkássággal, a Kommunista Párttal, a munkásosztály többi osztályharcos szervezetével, a szakszervezetekkel, az üzemi bizottságokkal. Az államhatalom, amely azelőtt fegyverül szolgált a munkásosztály ellen, most döntően a munkásság kezében volt, habár ekkor a dolgozó parasztságon kívül még tőkés és kispolgári osztályrétegekkel is osztozott rajta. Az ipar hatósági irányítása sem volt már a régi kezekben. Az Iparügyi ^Minisztériumban, amely szociáldemokrata vezetés alatt állott, ugyan nem kis számban találtak olyan emberekre, akiket többé-kevésbé szoros szálak fűztek a tőkés gyáriparhoz, de ott is szembe kellett nézniök a munkásság kópviselőiveL Olyan szervekről nem is beszélve, mint a Gazdasági Főtanács, amelynek működésére gyakorlatilag igen kevés befolyással bírtak, és amely tevékenységével a munkásosztály érdekeit szolgálta. Ilyen új és sajátos társadalmi feltótelek mellett kellett megoldani a nagyipar előtt álló két fő feladatot: az újjáépítést ós a jóvátétel teljesítését. Az ország ipari termelőapparátusa félig, közlekedése csaknem teljesen romokban hevert. Súlyos veszteségei voltak a mezőgazdaságnak is. Az újjáépítés hatalmas feladatának oroszlánrésze a nagyiparra hárult. A nagyipar viselte a jóvátételi szállítási kötelezettségek javarészét is. E szállítások a magyar fasiszta csapatok által szovjet földön okozott rombolás csak kis hányadát tehették jóvá, de a magyar nagyipart akkor erősen igénybevettók. Az újjáépítés és a jóvátétel kettős feladatának végrehajtásához elemi feltótelek hiányoztak. 1945. nyarára a gyáripar bizonyos tekintetben még súlyosabb helyzetbe került, mint volt a felszabadulást közvetlen követő időben. A pusztulás legszembetűnőbb jelei úgyahogy már kezdtek eltűnni, de az élelmezési helyzet, különösen a nyár elején, továbbra is rendkívül súlyos volt, utánpótlás hiányában a felszabaduláskor még megvolt nyersés segódanyagkószléteket a termelés javarészt felemésztette. Ebből az állapotból a magyar gyáripart megint csak a fentebb már említett két tényező tudta kiemelni. A munkásság, amely a kommunisták vezetésével a felszabadulást követő napokban hősi helytállásról tett tanúságot, 1945 nyarán és őszén újabb harcba kezdett. Munkaversenyekkel, további önfeláldozó munkával taposta ki a felemelkedés útját. Mivel tudták a kommunisták harcbavinni, munkára serkenteni a tömegeket e példátlanul súlyos feltételek között? Azzal, hogy a termelés fokozásáért folytatott küzdelmet összekötötték a munkásosztály vezette állam gazdasági pozícióinak kiszélesítéséért, a tőkés kizsákmányolás korlátozásáért vívott harccal. A munkásság tapasztalhatta, hogy nem hiába, nem a tőkésekért hoz emberfeletti áldozatot, hanem saját osztályórdekeit és az egész magyar nép felemelkedését szolgálja. Elsőként, mint ismeretes, a szónbányák állami kezelésbe vételét sikerült kivívni. Ez a győzelem az első lépés volt a munkásosztálynak a termelőeszközök tulajdonára való jogos igénye kielégítésének útján. Ez az igény sokszor ösztönös és sajátos formában jelentkezett a „munkás-szövetkezetek" alakítására való nem ritka törekvésben, tisztább formában pedig egyenesen az államosítás követelésében. A termelés fokozásáért, a gyáripar előtt álló feladatok végrehajtásáért és ugyanakkor a tőkés kizsákmá-