Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - Degré Alajos: A közigazgatás megindulása Zala megyében a felszabadulás után / 3–21. o.

A közigazgatás megindulása Zala megyében, a felszabadulás után 15' a nemzeti bizottságok jelöltjét. 92 Más esetben is előfordult, hogy a nemzeti bizottság akár a tanfelülgyelőségen, akár a népbírcság összetételében részletes indokolás nélkül változtatást kívánt, ezt a lőispán mindig teljesítette, illetve a nemzeti bizottság kívánságának megfelelően intézkedett. 93 A Muraközből és a vend vidékről a jugoszláv hatóságok által kiutasított, és május elején Zala­egerszegen jelentkező megyéi hivatalnokok beosztásáról eleinte egyszerűen az alispán gondoskodott, de hamarosan kialakult az a gyakorlat, hogy ilyenkor kikérték az illetékes nemzeti bizottság előzetes véleményét is. 94 Pedig a közigazgatásnak a régi rendszert visszakívánó tisztviselőktől való megtisztítása nem volt könnyű munka. A nemzeti bizottságoknak nagy, szinte szervezett ellenállással kellett megkűzdeniök. A régi tisztviselők — ha erre csak egy mód kínálkozott is — elszabotálták a nemzeti bizottságoknak, különösen az MKP által kezdeményezett intézkedéseit. Iia a nemzeti bizottsá­gok vagy a demokratikus pártok kezdeményezése régi megyei tisztviselő kezébe került, az igyekezett módot találni arra, hogy az akció sikertelen maradjon. ' Sorozatosan nyújtottak be például feljelentéseket községi és körjegyzők, sőt járási főjegyzők ellen is. De ha a vizsgálatot a községi jegyzők ügyében a járási főjegyző, vagy járási főjegyző ügyében az alispán végezte el, tehát az ügy felügyeleti vagy fegyelmi útra volt terelhető, és abban látszólag nem a politikái megbízhatóságot kellett megállapítani, a vizsgálat minden esetbén azzal a megállapítással végződött, hogy ,,a feljelentett tisztviselő hibát nem követett el, a feljelentés magánbosszúból történt". 95 Összefogtak a régi tiszt­viselők kartársuknak az igazoló bizottság előtti megvédésére is. Pl. B. B. járási főjegyző igazolási ügyében a'régi, dp mar igazolt tisztviselők egész sora tett tanúvallomást annak bizonyítására, hogy a B. B. elleni bejelentést magán­bosszú fűtötte, sőt a bejelentő a nyilasokkal állt kapcsolatban. 96 Egy községi jegyzőt a szovjet katonai parancsnokság a jugoszláv partizánok feljelentése alapján letartóztatott. A járási főjegyző mérges hangú beadványban követelte a szabadlábra helyezését, pedig e jegyző ellen már korábban is vizsgálat folyt, mert a földreform végrehajtása során támadt vitában a régi gazdáknak segített a volt uradalmi cselédek ellen. 97 C. A. zalaszentmihályi körjegyzőt internálták, mert a nyilas párt tagja volt. A pacsai járási főjegyző erélyesen követeli a fő­ispán közbenjárását a szabadlábra helyezés érdekében, mert szerinte az inter­nált nélkülözhetetlen tisztviselő. És a főispán enged, C. A.-t szabadlábra helyezik. 98 B. B. zalaszentgrcVti járási főjegyzőt, aki ellen népbírósági eljárást indítottak, gyorsan szabadságolják, és a szabadság folytonos meghosszabbításá­val elkerülik a felfüggesztést. Így még jó félévig húzza fizetését. 99 A régi tiszt­viselők tehát megérezték,, hogy a hivatali apparátus tisztogatása voltaképpen a burzsoá államgépezet lerombolásának bevezetésévé válhat, és így régi élet­formájuk megszüntetésére vezet. A tisztogatással szembeni ellenállásuk tehát voltaképpen a burzsoá államapparátus védelmét jelentette. Ezt célzó kísér­leteik ellen a nemzeti bizottságok nehéz és szívós küzdelmet folytattak. 92 Fi. 957. 93 Fi. 617, 320, 814., A balatonfüredi főszolgb. heti jel., máj. 16. 94 Alispáni 214, 216, 257, 266, 269, 279, 328, 428, 456. stb. 95 Fi. 820, 331, 248. stb. 9 *• Keszthelyi Igazoló Bizottság 81. sz. A feljelentés Fi. 296. 97 Fi. 331, 803. 98 Fi. 984. 99 Fi. 994.

Next

/
Thumbnails
Contents