Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Jakó Zsigmond: Bernhard Bischoff: Paleographie mit besonderer Berücksichtigung des deutschen Kulturgebietes. Berlin, Bielefeld, München, 1956. / 126–135. o.

126 Irodalom létre, de a végén ehhez is tárgy- és helymutatót kellett készíteni s az eredeti logikát már fel sem ismerő utódok a rendszert nem tudják megfelelően folytatni. De gyakorlatban ez a rendszer is időtállónak bizonyult, máig is e szerint van rendezve a jogbiztosítónak tekintett iratanyag. Az aktaanyag rendezése azonban már a XIX. századra maradt, — Kiss dolgozata ezzel már nem foglalkozik. A kolozsvári levéltárrendezés Kiss András cikkéből így kibontakozó, szépen kidolgozott képe igen tanulságos számunkra. Kár azonban, hogy szerző nem tett kísérletet e rendszerek, más, egykorú magyarországi vállalkozásokhoz viszonyított értékelésére. Illésy 1902. évi cikkébén vagy a Levéltári Közlemények egyes tanulmányaiban, a szlovákiai városi levéltárakról (Pozsony, Kassa, Körmöcbánya) megjelent modern útmutatókban s nyilván az erdélyi városi levéltárakban is találhatott volna az: értékelésre alkalmas analógiákat. Magunk részéről úgy látjuk, hogy míg Diósi rendezése a maga korában valóban modern szempontú vállalkozás volt, a Páll-Etsedi-féle XVIII. századi rendezés már méreteinél (az aktaanyaggal nem foglalkozik) és módszerénél fogva is kissé kezdetleges : Debrecenben például ugyanezekben az években már jóval fejlettebb rendszereket alkalmaznak, nem is beszélve a Kassán ugyanekkor kidolgozott Schwarzenbach-féle rendszerről. A viszonylagos elmaradás okát érdemes lenne továbbnyomozni, esetleg összhangban nézve a város gazdasági —társadalmi állapotával. Reméljük, szerző ezzel s a városi levéltár további történetével sem. marad adósunk ; túl ui. magának a tárgynak tanulságos voltán, szerző a rendszerek elemzésére irányuló törekvését csak helyeselhetjük, hiszen hazai hasonló kutatásaink számára hasznos szempontokat nyújt. Felesleges lenne e cikkek további értékelése. Az ismertető úgy érzi, hogy általános, legfőbb tanulságuk, egy a történeti,Magyarország egészére kiterjedő (és nyilván előbb-utóbb a szomszédos államok levéltárainak vonatkozásában, később pedig esetleg az egész Kelet-Európára kiterjedőleg összeállítandó) levéltári történeti, rendszertan összeállítása lehetőségének érzékeltetése. E rendszertan magába foglalhatná az e területen konkréten kialakított levéltári és irattári rendszereket, azok variánsait, esetleges külföldi analógiáit, vagy éppen továbbhatásait. Űgy véljük, hogy egy, az iratokban rögzített élet egészét valamely rendszerbe logikusan összefogni igyekvő gondolat útja — kezdetben bármilyen kezdetleges és naiv legyen is — a gyakorlati levéltári munkában érvényesíthető hasznán túl, önmagában sem érdektelen. A rendszeralkotás az emberi művelődés történetének olyan fejezete, hogy ilyen — aránylag alacsonyszintű— megnyilvánulásainak figyelemmel kísérése — különösen, ha sikerül konkrét összefüggést találnunk a társadalmi—gazdasági viszonyokkal is — sem lehet lebecsülendő vállalkozás. E két tanulmány újabb bizonyítéka annak, hogy e vonatkozásban vannak lehetőségek és érdekes problémák, s e bizonyítékon túl érdekes módszertani kísérletek is e problémáknak egy adott terület viszonylatában történő megoldására. Vörös Károly BERNHARD BISCHOFF PALAEOGRAPHIE MIT BESONDERER BERÜCKSICHTIGUNG DES DEUTSCHEN KULTURGEBIETES Berlin— Bielefeld— München, (1956), 74 hasáb, 10 kép. (Sonderdruck aus Deutsche Philologie im Aufriss, herausgegeben von Prof. Dr. Wolfgang Stammler, 2. Überarb. Auflage) Egy tudományszak lényegéről, eredményeiről és munkamódszereiről harminchét oldalon sikerült áttekintést nyújtani jóval nehezebb dolog, mint akár egy könyvben, akár pedig egy rövid cikk keretében elvégezni ugyanezt. Ezt a nehéz feladatot oldotta meg B. a gyakorlott nevelő és kutató magabiztosságával, amikor a német filológia mai problémáit, módszereit és teendőit felvázoló gyűjteményes kötet részére elkészítette áttekintését a paleográfiáról. Az a megérdemelt siker, amelyét a neves müncheni professzor immár két kiadást megért pompás kis összefoglalása mindenfelé aratott, indokolja, hogy e folyóirat hasábjain is bővebben foglalkozzunk vele. Talán nem tévedünk, ha ezt a méreteiben szerény vázlatot olyan alkotásnak tekintjük, amely jellemzően rávilágít a napjaink paleográfiájában érlelődő változásokra. Azokra a változásokra is, amelyek