Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - Bogdán István: A vízjelkutatás problémái : vízjelgyűjtésünk mödszertana / 89–108. o.

92 Bogdán István A merítőszita a készítendő papír nagyságának megfelelő formátumú fakeretre erősített rézhuzal háló — a bordázat —, amely a keret szélességével párhuzamosan ritkán (20—30 mm-re) kifeszített merevítőkből és a rá merőlegesen—tehát a keret hosszúságával párhuzamosan — sűrűn (0,5—2 mm-re) kifeszített bordákból áll. E rézhuzal hálóra erősítették fel a vízjelet adó huzalfigurát. E huzalok helyén a nemezelődő papír rostmennyisége kevesebb s így az anyag vastagsága kisebb, ezért a papír áttetszőbb, a bordázat és a vízjel fényrajza elválik a papír többi, vastagabb, tehát sötétebb helyétől.-—Megjegyzendő, hogy a merítést nem egy, hanem két egyforma, azonos vízjelű szitával (szitapár) végezték, melynek eredményeként a vízjel és vízjelállás változik. A géppapír vízjele — amelyet már csak kivételesen alkalmaztak — lényegében nem, de technikailag különbözik a meri tettpapírétól. A merítőszita bordázat- és vízjelhuzala a papírrostok nemezelődésével egyidejűleg fejti ki a hatását: a teljesen nedvesen merített anyag egyszerre helyezkedik el a szita huzalain, így e vízjel minden esetben együtt készül, együtt alakul a papírlappal. A papírgépnél, a szükséges művelet-sorrendnek és a gépesítésnek megfelelően, a vízjel már a nemezréteg kialakulása után képződik ; a már 8—9% száraztartalmú papír rétegbe nyomódik be a papír felső oldalán a vízjelnyomó henger, az eguttőr szitaköpenyére felerősített vízjel. A géppapír vízjele tehát — a ,,bordazatával" együtt, amelyet szintén az eguttőr készít — mindig esetleges és utólagos. — E valódi vízjelektől teljesen eltérő a géppapírnál egyes esetekben alkalmazott utánzott, nem valódi vízjel. Ezt vagy a papírgép utolsó nedves présén, vagy a már kész, ívalakú papíron, sajtolással állítják elő : a benyomódás helyén a papír tömöttebb, tehát áttetszőbb lesz. IV. A vízjelkutatás világviszonylatban elsősorban a merítettpapír vízjelével foglalkozik. De ennek során nem elégedhet meg csupán a vízjel vizsgálatával, hanem figyelembe kell vennie az eszközt, a merítőszitát, illetve ennek lenyomatát, a bordázatot, sőt még a papír anyagát és az előállítás technológiáját is. Csak ennek a komplex kutatómódszernek révén lehet biztosítani ui. a vízjelkutatás eredményének a bevezetésében említett sokoldalú felhasználását. Ezért a hazai kutatómunkában is a lehető legszélesebbkörű, a papír egészére kiterjedő adatszolgáltatásra törekszünk. A külföldi vízjelkutatás gyakorlata a vízjel rajzánál jelöli xigyan a merevítőt és a bordákat, de általában nem elégségesen. A bordázat teljes adatát egy-két kivétellel

6 nélkülözik. Pedig a bordázat adata a papír meghatározásánál, az azonos ívek (merítőszita) megállapításánál nélkülözhetetlen. A vízjel és a bordázat, illetve a szita együttesen alkotják a papír külső adatát, s az eszközt, a merítőszitát határozzák meg. Ide tartozik még az ívméret — ezt a külföldi gyakorlat is közli —, illetve a szita mérete is. Magával a papírral a papír belső — anyagára és a technológiára vonatkozó —- adata ismertet meg. Ezek egyik része különlegesebb (laboratóriumi) vizsgálat' nélkül is megállapítható — súly, vastagság, szín, felület stb. —, másik részéhez már laboratóriumi vizsgálat szükséges, de majd csak egy-egy vízjel- (illetve papír-) típusnál. A papír belső adata, amelyet a külföldi gyakorlat — egy kutató kivételével

7 — szintén nélkülöz, fontos papírjellemző, és így a vízjel, a bordázat (szita) adataival szerves egységet alkotva, nélkülözhetetlen a papír pontos meghatározásánál, a papírkészítés-történethez pedig magától értetődően szükséges. Megjegyzendő, hogy a merítettpapírt ívben jelöljük — hiszen így készült. (Az ív természetesen'különböző méretű lehetett.) Az ívet koncra hajtották, s a hajtáséltoL balra és jobbra fekszik a félív vagy konc (könyv).

8 A bal vagy jobb koncot a papír,illetve a vízjel leírásánál és a vízjelfigura állásának meghatározásánál mindig az átnézet felől, nem pedig heraldikailag kell érteni. így ui. egyszerűbb. 6 Főleg Gerardy ismerte fel ennek jelentőségét, de átlagszámításos válogató módszerének helyességét vitatni lehet. Vö. Theo Gerardy : Zur Methodik der Wasserzeichenforschung. Papiergeschichte 6. Jg. 1956. H. 2. pp. 14—20., Ua. : Die Hollandia-Wasserzeichen von FCDetS. Uo. 8. Jg. 1958. H. 1. pp. 1—8. Ua. : Sammeln, ordnen und katalogisieren von Wasserzeichen. Uo. 9. Jg. 1959. H. 1. pp. 1—12.) 7 Gerardy, de ő csak a színt és vastagságot vizsgálja, i. m8 Ugyancsak koncnak; (vagy könyvnek) nevezték az összehajtogatott ívek mennyiségót, általában 24 (író) vagy 25 (nyomó) ívet, amelyekből 20 tett 1 rizsmát.